JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. augusztus 21.Névnap: Sámuel, Hajnalka
    
 
Hónapok
AUGUSZTUS 16. – KOCH SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA – 1896
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


KOCH SÁNDOR, (Kolozsvár, 1896. aug. 16. – Szeged, 1983. máj. 25.): mineralógus, a föld- és ásványtani tudós, a hasznosítható elemek geokémiájának összefoglalója.

A budapesti tudományegyetemen doktorált 1920-ban, majd ugyanitt az ásványok fiziográfiája tárgykörből habilitált. Első munkahelye a Nemzeti Múzeum Ásványtára volt, 1932-től a múzeum elnöki hivatalának vezetője lett. A szegedi tudományegyetem Ásvány-kőzettani Tanszékére 1940-ben nevezték ki tanszékvezető egyetemi tanárnak. Három alkalommal volt a Természettudományi Kar dékánja. Kutatómunkája kiterjedt a Kárpát-medence új és már ismert ásványainak vizsgálatára és leírására.

Farkas Csaba: Sokan látogatják ilyenkor a szegedi Koch-gyűjteményt
(részlet)

 

Új ásvány

 

Koch Sándorról, a gyűjtemény összeállítójáról eddig még nem neveztek el ásványt a kutatók – de az elnevezés folyamatban van. Egy újonnan leírt ásvány nemsokára a „kochsandorit” nevet kapja. Az elnevezés procedúrája szigorú nemzetközi szabályok szerint zajlik.

Sokáig nem értették a művészettörténészek, miért van az, hogy egyes, több száz évvel ezelőtt élt festők következetesen zöld egeket festettek. Aztán rájöttek: zöld egei kizárólag olyan festőknek vannak, akik azurittartalmú festékkel festették az eget. Az azurit gyönyörű kék ásvány, festéknek is kiváló. Oxigén jelenlétében több száz év alatt malachitté válik – a malachit pedig zöld. Pontosan olyan zöld, mint a zöld egeket festő alkotók képein az ég...

Mindezt Pál-Molnár Elemér, a Szegedi Tudományegyetem ásványtani, geokémiai és kőzettani tanszékének oktatója, a Koch Sándor-ásványgyűjtemény kezelője meséli, mutatva az üveg mögött elhelyezett azuritot és malachitot. Ezerháromszáz féle ásvány legalább négyezer példánya látható a múzeumként is működő Koch-ásványgyűjtemény termében. Koch Sándor, az egyetem egykori professzora, az egyik legnagyobb mineralógus volt, nevéhez fűződik a gyűjtemény összeállítása

 

Forrás: Délmagyarország Online honlap - 2007-06-27

 

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal