Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A botanika és mineralógia úttörő kutatója, KITAIBEL PÁL (Nagymarton, 1757. febr. 3. – Pest, 1817. dec. 13.) a pesti egyetemen orvosdoktori oklevelet szerzett, de orvoslással sem a gyakorlatban, sem elméletben soha többé nem foglalkozott. Viszont még hallgató korában, 1784-ben tanársegédként alkalmazták a kémiai és botanikai tanszéken. 1810-ben, a két tudományág szétválasztása során a botanika tanszékvezető professzora lett. Tevékenysége azonban nem korlátozódott a növényvilágra; sokoldalú kutatómunkát fejtett ki. Vizsgálta például ásványvizeink összetételét, gyógyító hatását, ezért a hazai balneológia megteremtőjének számít. Posztumusz művét, a Hydrographia Hungariae-t ma is forrásmunkaként használják. A magyar flóra kutatásában érte el legnagyobb eredményeit. Az egyetemi botanikus kert igazgatójaként gyarapította, rendszerezte a növényállományt és megalapította, majd saját gyűjtésű növényekkel gazdagította a tanszék herbáriumát. Kormányzati megbízásból 1792 és 1816 között gyűjtőútjain – Erdély kivételével – bejárta az egész országot; több, mint 20 000 kilométernyi utat tett meg. 1795-ben ismerkedett meg Waldstein Ferenc gróffal, aki munkatársa, barátja, anyagi támogatója lett. Neki köszönhető, hogy 1799 és 1812 között Bécsben latinul, három díszes kötetben, 280 színes rézmetszettel illusztrálva megjelenhetett Kitaibel főműve, a Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae, azaz a Magyarországon fellelhető növényritkaságok képes ismertetője. Az egyetem megbízta a teljes Flora Hungarica megírásával, de ebben korai halála megakadályozta. Gazdag kéziratos hagyatékának egy része máig feldolgozatlan.

Kitaibel országjárásai közben ásványokat is gyűjtött, és mint kiváló kémikus ásványanalizáltatta azokat.

Az 1810. évi móri földrengést Tomcsányi Ádám fizikaprofesszorral tanulmányozta; észleléseiket is közösen publikálták Dissertatio de terrae motu című munkájukban 1814-ben. Ez a mű az első hazai földrengés-monográfia és a világ első földrengési térképét tartalmazza, ahol a szerzők a nemzetközi szakirodalomban elsőként alkalmazták az úgynevezett izoszeiszta vonalakat.

Kitaibel Pál tudományszervezői tevékenysége is jelentős: 1902-ben magyar természettudományi társaság tervezetét terjesztette fel Bécsbe, de tervét a kormány elutasította; csak jóval halála után, 1841-ben valósulhatott meg a Magyar Természettudományi Társulat formájában.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)