JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 18.Névnap: Andrea, Ilma
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


KÁROLY ÁRPÁD, (Csikmenaság, 1924. júl. 18. – Szeged, 1987. ápr. 25.): kertészmérnök, a magyarországi fólia alatti zöldségtermesztés egyik elindítója.

Radnóton mezőgazdasági, majd Csíkszeredán középiskolai tanulmányokat folytatott. Az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi Karán 1952-ben szerzett oklevelet. 1958-ig Gyulán a kertészeti középiskolában tanított és főkertésze volt a tangazdaságnak. 1958-tól a mosonmagyaróvári akadémia kertészeti tanszékén tanított, majd több termelőszövetkezet kertészetét szervezte meg. Kocséron az országban elsők között vezette be a fólia alatti zöldségtermesztést. 1973-tól Kecskeméten a Zöldségtermesztési Kutató Intézet tudományos igazgató-helyettese volt nyugalomba vonulásáig (1984). Az ország több területének zöldségtermesztési elemzését végezte el, valamint a zöldségtermesztés gazdaságosságát vizsgálta.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal