JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


KABAY JÁNOS ((Büdszentmihály, 1896. dec. 27. – Budapest, 1936. jan. 29.): gyógyszervegyész, alkaloidkutató, feltaláló az Alkaloida Vegyészeti Gyár megalapítója szülőfalujában, a mai Tiszavasváriban.

A budapesti műegyetemen, majd katonáskodása után a tudományegyetemen folytatta tanulmányait; 1923-ban gyógyszerészoklevelet nyert. Kutatásait a mák alkaloidjainak közvetlenül a növényből történő előállítására kezdte meg Hajdúnánáson, majd a budapesti Gyógynövénykísérleti Állomáson folytatta. Itt sikerült először zöld mákból morfint előállítani. 1925-ben benyújtotta első szabadalmát és 1927-ben szerény keretek között Büdszentmihályon (ma Tiszavasvári) megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. 1932-ben kidolgozta az új üzemi eljárást, mely kicsépelt mákszalmát használt nyersanyagul. 1934-ben a Népszövetség Kábítószerellenőrző Bizottsága meghívta, hogy Genfben ismertesse módszerét és eljárást dolgozzon ki a morfin kivonására mákszalmából. Műtét után fellépő orbánc végzett vele. Kabay a magyar alkaloidgyártás megteremtője, módszerét világszerte használják.

A Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisában szereplő szabadalmi bejelentései (lajstromszám, cím): 109788 - Eljárás ópiumalkaloidák előállítására; 89464 - Eljárás ópiumalkaloidák előállítására

Hosztafy Sándor: Száz éve született Kabay János – A magyar morfingyártás megalapítója
(részlet)
Mákszalmából alkaloid

Kabay egy értéktelen mezőgazdasági hulladékot, a mákszalmát használta fel, amelyet korábban elégettek. Rájött, hogy a száraz, kicsépelt máknövény is elegendő morfint tartalmaz. A felaprított mákfejekből vizes nátrium-hidrogén-szulfittal kivonatot készített, és azt vákuumban bepárolva 1-1,2 százaléknyi morfint tartalmazó, szirupszerű anyagot kapott. A kivonat morfintartalmát alkoholos extrakcióval 2-4 százalékra dúsította, amelyből benzol jelenlétében, ammónium-szulfáttal kicsapva a morfin bázist 50 százaléknál több morfint tartalmazó termékhez jutott. A nyers morfint kristályosítással tisztította meg.

Az úgynevezett száraz eljárás meghozta Kabaynak a világhírnevet, módszerét tíz országban szabadalmaztatták. A mákfejből előállított morfint a hazai szükségletek kielégítése mellett főleg külföldre szállították. A hagyományos ópiumtermelő országok azonban – ópiumexportjukat féltve – a legképtelenebb vádakkal illették hazánkat. Többek között azzal, hogy a magyar morfintermelés mögött a kábítószerélvezet elterjedése áll.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal