JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. július 22.Névnap: Magdolna, Magda
    
 
Hónapok
JÚLIUS – SZENT JAKAB HAVA – NYÁRHÓ – ÁLDÁS HAVA
 
Kormány Vera: Július

Kormány Vera: Július

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Július

A római naptárban a hónap eredetileg a fantáziátlan Quintilis, „Ötödik” nevet viselte, mivel az egykori márciusi évkezdéstől számítva az ötödik hónap volt. I.e. 44-ben Marcus Antonius hízelgő javaslatára nevezték el júliusnak Julius Caesarról, aki e hónap 12. napján született.

Júliusra esett akkor is, ott is a mezőgazdasági munkák dandárja, de azért ünnep is akadt egy-kettő. 5-én volt a Poplifugia, a „Nép menekülése” ünnep, melynek eredetével az egykorú szerzők sem voltak tisztában, ezért bizonyos történelmi eseményekkel próbálták kapcsolatba hozni. Hahn István viszont a „Királymenekülés”-ünnep (Regifugium, febr. 24.) ellenpárját ismeri föl benne. 7-én volt a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. Ezen a napon az asszonyok Iuno Caprotina tiszteletére áldoztak egy vadfügefa, „kecskefügefa” (caprificus) alatt. A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak mint kecske-, illetve fügefaistennőnek. Mind a kecskét (capra), mind a fügét (ficus) termékenység-jelképnek tekintették a régiek, az orgiasztikus szerelem szimbólumai voltak. A római szerzők ezt az ünnepet is történeti esemény emlékének tartják, összekapcsolva a Poplifugia keletkezésének vélt történeti okaival. Valójában a Nonae Caprotinae is téli termékenységünnepek ellenpárja. Pl. a decemberi Saturnaliáé, mely szintén rabszolgaünnep volt, a februári Lupercaliáé, amikor meztelen ifjak kecskebőr korbáccsal ütlegelték városszerte a nőket, hogy termékenyek legyenek. A Caprotina ünnep történeti magyarázata arra enged következtetni, hogy a kecskeistennő papnői eredetileg Bacchus férfifaló szolgálóinak, a bacchánsnőknek a módjára viselkedtek. A hagyomány szerint ugyanis a „nép menekülésekor”, miután Róma szomszédjai összefogtak a Város ellen, a római rabszolganők honleányi buzgalomból magukra öltötték úrnőik ruháit, és az ellenség táborába vonultak lelkes fogadtatásul, majd nagy mulatozást csaptak velük. Amikor sikerült leitatni őket, vezetőjük, Tutela („Oltalom”, vö. az Amalthea kecskeistennő bőréből készült oltalmazó égisszel) felmászott egy kecskefügefára, és jelt adott a közelben rejtőzködő római férfiaknak, akik az alvó ellenségen fényes győzelmet arattak. Tutela alighanem Juno mellékneve volt, és a fára mászó rabszolganő története egy ősi faistennő-ábrázolás félremagyarázása lehet.

Az ókori magaskultúrák anyaistennőinek egyik növényi alakja a tejet adó fügefélék valamelyike volt. Indiában az asvattha- és a banjanfát (Ficus religiosa, F. indica) ma is szentnek tartják, Egyiptomban Nut, Hathor vagy Ízisz szederfüge (F. sycomorus) képében szoptatta fáraó-gyermekét, a kisázsiai Adónisz anyja Szmürna, a szmürnafügefa volt. Rómában a fügét „Rumina fügefája” néven tisztelték. Rumina („Emlő”) Junónak mint a szoptató anyák és a dajkák védő istenasszonyának volt a neve, s az ő fája alatt szoptatta a mítosz szerint Romulust és Remust farkasdajkájuk. A Ficus Ruminalis kapcsolata az ikerkultusszal, világfaként való felfogása (Róma fája = a világ fája), összefüggése a mitikus „szoptatás”-motívummal az Ikreken átnyúló tejútfa révén foglalható gondolati egységbe. Idetartozik, hogy amikor a Nap a Rák csillagképben jár, az éjszakában az állatövi csillagképek közül az átellenben lévő Bak uralkodik, s hogy az ókorban július elején, miután a Nap elhagyja a napfordulót, ismét látható lett a Tejúton ragyogó, Amalthea kecske után elnevezett Capella csillag. A Caprotina ünnep a mondottakkal függ össze, kiegészítve azzal, hogy a füge virágzása júliusig tart, s ilyenkor termi első gyümölcsét.

Július 12-én Apollo tiszteletére rendeztek ünnepi játékokat, amely a nők számára a már említett két ünnep betetőzése volt. Mint Varro írja, e játékokon az asszonyok bíborszegélyű tógát ölthettek, amely egyébként a magas rangú férfiak ünnepi ruhadarabja volt. Július 23-án a vizek urának, Neptunusnak áldoztak (Neptunalia), hogy megóvja a termést a szikkasztó nyári forróságtól, most, hogy a Nap elhagyván a „nedves” Rák jegyét és a „száraz” Oroszlánba lépett.

Júliust ezért régen Oroszlán havának is nevezték. 23/24-n lép a Nap az Oroszlán jegyébe (a valóságban a Rák csillagképben jár ekkor). Közhasználatú magyar neve az Oroszlán hónap első dekádjának apostolszentje után Szent Jakab hava volt. A hónapot félmeztelen, nagy kalapú paraszt testesítette meg, amint épp sarlóját köszörüli, arat vele vagy kévét hord, netán a csűrben búzáját csépeli. Elvontabb allegóriája sárga ruhás, repülő ifjú, fején kalászkoszorúval. Jobbjában az Oroszlán jele, baljában kosár fügével, dinnyével és más gyümölcsökkel. Az oroszlánbőrös, buzogányos napisten, Héraklész/Hercules szintén a július megtestesítője volt.

Játékok
Kvíz – július Keresztrejtvény – július
Rudan Mária: Oroszlán zodiákus

Rudan Mária: Oroszlán zodiákus

Gesztesi Albert: Az éjszakai égbolt – Július
(ismertető)
Járdányi Barna: A nyári égbolt –Csillagászat a középiskolában
(ismertető)
Rudan Mária: Oroszlán csillagkép

Rudan Mária: Oroszlán csillagkép

ÉVSZAKOK
(gyűjtőoldal)
NYÁR
(gyűjtőoldal)
IDŐJÁRÁS
(gyűjtőoldal)

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
(részlet)
Caesar hónapja

A július régi római neve „Quintilis” volt, miután náluk az esztendő márciussal kezdődött, s így a július az „ötödik” (quintus) hónap volt. Amikor azonban Julius Caesar Krisztus előtt 45-ben végrehajtotta a naptárreformot, akkor az ő tiszteletére, miután ő ebben a hónapban született, róla nevezték el ezt a hónapot.


Mályva (fotó: Bánkeszi Katalin)

Mályva (fotó: Bánkeszi Katalin)

Szinyei Merse Pál: Mályvák
(festmény)
Paál László: Tehenek a fák alatt
(festmény)
Szinyei Merse Pál: Léghajó
(festmény)
Július
népi mondóka
Esős Illés rossz,
mert áldást nem hoz.
Jakab napja vihart szül,
Magdolna sárban csücsül.
Anna asszony reggele
már hűvös, ne játssz vele.
Mihelyt a pók széttépi hálóját,
Jön a felhő, s rögtön tartós esőt ád.
Csokonai Vitéz Mihály: A nyár
(részlet)
A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon,
 
Magossan tűndöklik a hideg klímákon.
Hevűl a Neméa sárga oroszlányja,
 
Mert súgárit a nap rá közelről hányja.

Kövirózsa (fotó: Bálint Eszter)

Kövirózsa (fotó: Bálint Eszter)



Kányádi Sándor: Nyár van, nyár…
(részlet)
Nyár van, nyár,
tikkasztó.
Kiszáradt
minden tó.
Elapadt
a patak.
Radnóti Miklós: Naptár / Július
(részlet)
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Radnóti Miklós: Hőség
(részlet)
És bomlik a hőség s imbolyog! hajlott
füvek közt dudoló fény kisérgeti utját;
talpát feni és csúszkálva elindul,
pára marad itt csak és szövött nyugalom.
Weöres Sándor: Kánikula
(részlet)
       Szikrázó
       az égbolt
aranyfüst a lég,
       eltörpül
       láng-űrben
a tarka vidék.

Orchidea(fotó: Vimola Ágnes)

Orchidea
(fotó: Vimola Ágnes)

Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)
JÚLIUS
Fordul az Hold: fordul, aki magassan hág,
A fán mennél feljebb hágsz, mind gyengébb az ág:
Boldog! az ki alatt csendes kenyeret rág.
Márai Sándor: Négy évszak
(részlet)
Július

 

Már reggel, ébredéskor, van a levegőben valami vészhírszerű. A madarak hajnali fél három felé kezdik. Háromtól ötig vitatkoznak, készülnek a napra, az életre. Ezek a titkos órák. A város savanyú lepleibe göngyölten alszik, gyötrötten és aléltan készül a nappal harmincnégy fokos végzetére. De a kora hajnal, ez a gyöngéd, nemes és szagos júliusi hajnal az érettség egészséges és üde illatával lélegzik.

[…]

Hajnali háromkor megint künn állok az erkélyen. Hallgatom a madarakat. Arra gondolok, hogy az irodalom a mérsékelt égöv terméke. A trópusokon csak élni lehet. S még ezt gondolom, tikkadtan és honvággyal: nem is lehet rossz, a trópusokon. Nem is lehet rossz, élni, alélni az élet ötvenfokos, halálos ölelésében; élni, csak élni.


Citronella (muskátli) (fotó: Bálint Eszter)

Citronella (muskátli) (fotó: Bálint Eszter)


Nyári zümmögés (fotó: Sudár Annamária)

Nyári zümmögés (fotó: Sudár Annamária)

Arany János: Toldi
(részlet)
Első ének
Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
 
Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.
Petőfi Sándor: János Vitéz
(részlet)
Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.
Szerelem tüze ég fiatal szivében,
Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.
Faluvégen nyája mig szerte legelész,
Ő addig subáján a fűben heverész.


Citronella (muskátli) (fotó: Bálint Eszter)

Citronella (muskátli) (fotó: Bálint Eszter)

Kálnoky László: Július
(részlet)
A perzselő és buja nyár
kemencéjében a kopár
fennsík kigyúl, lentebb a málna-
bokrok nyújtják gyümölcsüket,
s a szunnyadó erdők felett
úszik a tölgyek barna álma.
Lombok között bujkál a fény,
zöld láng lobog a fák hegyén.
Szerszámládájukat kinyitják
a kis, hegyes fülű manók,
kezükben gyújtó és kanóc,
hogy felrobbanthassák a sziklát.


Szegélyen (fotó: Bánkeszi Katalin)

Szegélyen (fotó: Bánkeszi Katalin)

Petőfi Sándor: A Kiskunság
(részlet)
Forró nyárközép van,
Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára
Mint a lángeső, oly égető özönnel
Ömlik a pusztára…
Puszta van körűlem,
Széles hosszu puszta, el is látok messze,
Egész odáig, hol a lehajló ég a
Földdel olvad össze.
Jékely Zoltán: Hőség izzó párája leng a tájon…
Töredék
Hőség izzó párája leng a tájon
s a változatlanság fensége,
s benne az ember tűnékenysége,
mulandósága hogy ne fájjon?
Hogy ilyen volt itt minden 1000 éve
s ilyen leszen 1000 év múlva is.
Szabó Lőrinc: Julius csatája
Itt a pokol, a nyár: élvezem, mint az ördög.
Ez a jó, ez az én kék-piros évszakom,
az őrült julius! Mézsűrűn-vastagon
folyik fény s levegő, s minthogyha belefőzött
kertek – málna, barack – fűszereznék, gyümölcsök,
párolgó rubinok; s ha szemem lecsukom,
bundaként nyalogat minden kis fuvalom,
lebegő bundaként a bársonynyelvü gőzök.
De most szent ez a tűz, e pokol, sűrit, érlel.
Hűl a Bak, fűt a Rák, forr a világkazán:
most küzd, előre, most küzd meg a Nap a téllel!
Az ősz már a csata eredménye. Sovány,
vagy dús? –: most dől el, itt, az izzadó határban,
s fent, az istentelen, rőt-azúr Szaharában.
Csukás István: Július, július, nőnemű hónap
Július, július, nőnemű hónap,
fogadj el szeretődnek!
Szoknyádat bontják, testedhez felajzott
férfiak verődnek,
kábultan úszunk az áhított,
a világnagy ölbe,
de régi verseny ez, mint a nádas közt
megnyíló öbölbe.
Radnóti Miklós: Július
(részlet)
Ilyen hőség sem volt itt már régen,
mesélik, még a vaj is elalélt
és olvadni készült lenn a jégen
ma délelőtt még s most beborult. Már
aprót söpör a ház előtt a szél
s körül minden figyelmesen föláll
a tolongó porban s záport remél.
A nyugágy háta is hassá dagad
és elszakad a szárító kötél.
Jékely Zoltán: Júliusi pillanat
(részlet)
Úgy áll a nap az égbolt kellős közepében,
mint az emberi lét küszöbén állhatott:
rejtelmes húrokon a nyári pillanat
így zsongott akkor is éppen.
A férfi, ki a hűs folyóvízből kiszállott,
azt hitte, így marad ez immár mindörökre:
hasrafeküdt nagyboldogan, könyökre
támaszkodott, figyelte a világot…
Innét ered talán káprázó szép hitem,
hogy ősz, tél és halál eztán számüzetett,
innét a százezer esztendős üzenet,
ha gerincem a nap tüzével süttetem.
Kosztolányi Dezső: [A napraforgó mint az őrült]
A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó – fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
Kálnoky László: Napraforgók
Feléd fordítjuk szüntelen az arcunk,
bálványunk, éltetőnk, tüzes korong!
Hasonlítunk hozzád. Talán miattunk
aggódsz, ha fényed felhők közt borong.
Szánd tányérképű rokonaidat
rövidre szabott életük miatt!
Számlálhatatlanok évmillióid,
s kóróvá száradunk mi őszutóig.

Szálkai látkép (fotó: Bálint Eszter)

Szálkai látkép (fotó: Bálint Eszter)

Eötvös József: A falu jegyzője
(részlet)

Nyárban e hely a tiszaréti határ egyik legkellemesbike vala. Az óriási nyárfa messze elterjedő árnyéka alatt egy kis pázsitos hely terült el, melynek füve, a nap sugaraitól megőrizve, mindig szépen zöldelt, ha a júliusi forróság az egész határt már kopárrá égette is. E helyet három oldalról sűrű bokrok s néhány alacsonyabb fa, a negyedikről a Tisza nyugodt tükre környezé, melyre a nagy fának egyes ágai kinyúltak. Tengelyi sok órát töltött e fa alatt barátjával, ki ily alkalommal nem egyszer mondá, hogy szebb helyet a Tisza mentében csakugyan nem találhatni, s hogy ha a Török-domb nem lenne is, e fa maga Tiszarétet már a kellemes lakhelyek sorába állítaná.

Kis János: Aratáskor
(részlet)
 
A hajnal pirosra festi az ég táját,
Munkára serkenti az aratók nyáját,
S inti, hogy vegyék fel várt uzsorájokat.
Melly vidám orcával hagyják ott házokat!
Máris éles sarlót fog kiki markába,
S ropogva vágja azt az ért gabonába.
A kötöző nyomban követi ezeket,
S aranyszín kévékből rak hosszú rendeket.
A kepék sűrűen feltornyozva állnak,
S kedves mulatságot a szemnek formálnak.
A terhelt szekerek mennek csikorogva,
Lassú ökrök húzván csak alig mozogva.
Sok öreg és gyermek a tarlót elfedi,
S a szerteszét fekvő kalászokat szedi,
Míg végre a míves örvendő lármája
Hirdeti, hogy véget ért terhes munkája.
[Búza, búza, de szép tábla búza…]
magyar népdal
Búza, búza, de szép tábla búza,
Kihajlik az a váncsodi útra.
Kerek arcú, barna lány aratja,
Babájával keresztbe rakatja.
Búza, búza, de szép tábla búza.
Közepibe van hat liter pálinka.
Azé lesz a hat liter pálinka,
Aki azt a búzát learatja.
[Elvégeztük az aratást…]
magyar népdal
Elvégeztük az aratást.
Készülj, gazda, jó áldomást!
Gazdasszonyunk jó vacsorát!
Adjon isten jó éjszakát!
Holányi Julianna: Nyár
(festmény)
K. Tonnelier Ghislaine: A nyár színei
(festmény)
Csokonai Vitéz Mihály: A békétlenkedő
(részlet)
Nyár
Testünket alig bírhatjuk,
Lélekszakadva aratjuk
 
Ami kis termésünk jött;
Vetegettük hideg szélbe,
Most takarjuk forró délbe
 
Dudva és bogács között;
Amit e' még meg nem fojtott,
Szipoly és sáskaraj tojt ott,
 
S amit ez is meghagya,
 
Elsütötte a ragya.
Tompa Mihály: Nyárban
(részlet)
Meg van áldva, felruházva
Kalászfővel a barázda:
Meg is zendül ott maholnap
Éneke az aratóknak.
 
Várjatok még, hadd viselje
 
A jó föld a koronát;
 
Melyet ugy is munkadíjúl
 
Az embernek odaád.


Balázsovits Zsuzsanna: Július

Balázsovits Zsuzsanna: Július

Kosztolányi Dezső: Negyven pillanatkép / Nyár
Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,
mikor kövéren sárgállik nyugalma
és sárga minden, mily hideg-fehéren
villan ezüst-szikrát a sárga szalma?
NAPOZÁS
(gyűjtőoldal)
BALATON
(gyűjtőoldal)
TENGER
(gyűjtőoldal)

Strand az Atlanti óceán partján (fotó: Vimola Ágnes)

Strand az Atlanti óceán partján (fotó: Vimola Ágnes)

USZODA
(gyűjtőoldal)
STRAND
(gyűjtőoldal)
Dsida Jenő: Kalendárium szonettekben
(részlet)
Július
A magányosság dícsérete
A júliusi csillagok alatt
vággyal koszáltam, mint kobor diák.
De voltak nálam bátrabb daliák
s az idő lassan, tétlen elhaladt.
Az ablakokban csönd volt és virág,
s a fülledt este szívemre szaladt
s júliusi csillagok alatt,
míg bent mullattak boldog daliák.
Fiat fogantak pozsgás asszonyok;
zöld és dúsnedvű, mérges nagy növény
volt az élet: beteljesült, konok.
Éreztem már, hogy – messziről jövén –
elesem, ha tovább barangolok
s ledőltem egy zord, vén klastrom tövén.
Csoóri Sándor: Nyári óda
(részlet)
Áll mozdulatlanul minden. Az
elpilledt levélrések között
csak a habókos legyek bújócskáznak.
Fölsír egy hascsikarásos szúnyog a délutánban
 
s aztán, mint a csecsemők, tovább alszik.
Csönd, csönd. Megcsöndül bent a fül is.
Most születik az arany, a tűz, a méz
s a gyönyör karikái is most
szárnyasodnak. Elég csak a szememet lehunynom:
 
sikoltás-előtti pupillák rajzanak el az arcom előtt.
Elmúlt nyarakból szalmakazlak pattogása
szüremlik hozzám s a szérűk mélyéről
hőgutás kakas kiált. Ó, halhatatlan
júliusaim! Remeg a levegőég körös-körül
 
s fehér rakétaként száll föl lassan a zámolyi templomtorony.
Jékely Zoltán: Elvetélt nyár
(részlet)
S az éjben húnyt szemünk egyszerre mit lát?
Kecses nyírfák ezüstös kérge villan,
sétányokon tornácos régi villák –
borvíz csobog a naptalan csalitban.
S zajtól beteg fülünk egyszerre mit hall?
Fűzfák alatt kristály patak csörömpöl,
nimfák csábítnak csengő dalaikkal,
ahol a Nagygát zuhatagja bömböl…
Rozzant faházak, kék fürdőruhák,
viháncoló, félpőre bronzleányok:
elég volt, ne kisértsetek tovább!
A fájdalomtól fel-felkiabálok.
Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz
Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De jobb lesz, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.
Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég,
ez itt a nyár.
Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó:
ez volt a ház, ez volt a tó.
Szabó Lőrinc: Lányok a nyárban
(részlet)
Szerelmes nyár! Be szép a siető
lányok
mozgása, a könnyü ruhák
lobogása, az édes
selyem, amikor
strandon, kirándulók
gyepágyán, vagy az utcák
napfürdőjében magánál is édesebb
asszonytestekre tapad!
Reviczky Gyula: Nyár
(részlet)
Ki tavaszát el nem fecsélte,
Gyümölcsöző leszen nyara,
S mire amit vetett megérik
Learathatja mind maga.
Az élet és természet egykép
Bevált sok dús igéretet.
Virágból lesz gyümölcs a fákon,
S ábrándokból lesz férfitett.
Tóth Árpád: Ó, édes napsütés!...
Ó, édes napsütés! felém ragyogva fordul
A sok-sok bús dolog s a sok bús szürke hely,
Megannyi drága serleg, szinültig telt kehely,
Melyből a habzó, dús fény részeg bőséggel csordul -
És részegít a látás, szeszéllyel kitalált
Eszmék tánca agyamban bódult karnevált rendez,
És csak iszom a fényt... szomjas, szegény szememhez
Emelem az ömlő fény egyetlen italát...
Csorba Győző: Nyárdélutáni dörmögés
(részlet)

Gyökerük van ezeknek a nyárdélutáni zajoknak. Számomra mégis fölszakított hínárok a levegő víz-tükrén. Kutyaugatás, kakaskukorékolás, autózúgás, női beszéd, gyermeknevetés. Olyan hínár-fonadékok, amik aztán eltűnnek, s más változatban fölbukkannak ismét.

Olyan hínár-fonadékok is, amik szárnyakat kapnak és a magasba emelkednek. Föl, egyre följebb, s beleolvadnak a kékségbe: s viszik a híreket a Kozmoszba rólunk, erről a júliusi délutánról, innét a Tó mellől, innét a hegy alól.


Halastó – Rétimajor (fotó: Bálint Eszter)

Halastó – Rétimajor (fotó: Bálint Eszter)

Ady Endre: Kidalolatlan magyar nyarak
(részlet)
Vajon örökre így maradnak
Kidalolatlanul, rejtetten
Dalai a hű, bánatozó,
Napverte, bús, magyar nyaraknak?
Itt a néma kínszenvedések
Makacs ajka minden beszántás,
Elhamvadt könny a szik-föld pora
S minden nyár-nap egy halott ének.
Vajda János: Nádas tavon
(részlet)
Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.
S minden olyan mozdulatlan...
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?
Gyurkovics Tibor: Július
(részlet)
Szoba függönye lógva lóg,
száraz, zörög, akár a drót
s a vézna, vékony fű felett
a dombok arca fölrepedt.
A kút se mer. Lélegzete
elállt, csak nyög másfél hete,
a csorda elmegy, elbuvik,
nem szól az erdőn a kuvik.
Csokonai Vitéz Mihály: A szárazság és az elhagyott szerelmes
(részlet)
 
Jer, Níce, és tekintsd meg,
Alélva mint vesződnek
A hervadó virágok
S bágyadva mint rezegnek.
A Flóra szűz leányi,
Nézd, hektikába estek
S a főldre mind ledűltek,
Halál lebeg felettek.
Óh, bárcsak egy esőszem
Cseppenne most reájok,
Hogy zsibbadott erekbe
Új vér cseregne ismét.
Csukás István: Júliusi elégia
(részlet)
Nőnemű hónap, megérett csípőd kibuggyan
cérnarajzú levelek közül, hal-rajzó bódulatban
iramlik feléd a magánnyal ölelkező férfi-hit,
lángoló lepke-glória, mámoros méh-lasszó kering
szemérmed fölött, súlyos combodat forró ujjakkal kibontják
ruhádból, te, égi szajha, hószemű Krisztusok, bolondját
járatod velük, hogy termékenyülhess –
Csokonai Vitéz Mihály: A feredés
(részlet)
 
Ti pedig, szemeim, ti lesve vigyázzatok,
 
Mit akar ott az a ti szép nimfátok?
Ni, ni, ruháit levetette,
S a rózsa tövére tette –
 
Maga indúl: most már nézzetek!
 
A nézés istene legyen véletek!
Ahol megy! – ah, mely isteni képnek kell lenni,
Mely hátúl is ennyi gráciákkal kezd jelenni?
 
Vajha láthatnátok, mely szép
 
A halhatatlan kép!

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
(részlet)
Harmadik fejezet, melyben 1903-ban, közvetlen az érettségi után, éjszaka a vonatban először csókolja szájon egy leány

Szeretett volna világot látni. Mindenekelőtt a tengert szerette volna látni. Erről képzelődött már az elemi iskolában, amikor először pillantotta meg a falitérképen azt a sima, végtelen kékséget. Így – hősi elhatározással – föltette, hogyha törik-szakad, Olaszországba utazik, egyedül.

Egy fakó, izgatott júliusi napon indult. Hajnali három órakor már talpon volt az egész ház. Lehozták a padlásról csámpás, ütött-kopott utazókosarát, s a zárát próbálták kijavítani, sikertelenül. Mosolyogva, elszoruló szívvel vett búcsút. Nem hitte, hogy még visszakerül ide. A pesti személyvonathoz mindenki kikísérte. Zsebkendőjüket lengették utána. Édesanyja arcát elfordította és sírt.

Bertha Bulcsu: Lányok napfényben
(részlet)

A Marcal partján hanyatt feküdtek a lányok. Szemüket lehunyták, és nagy, hűvös vizekre gondoltak, melyekben kék szárnyú, lapos halak surrannak hangtalanul. A homok égette a hátukat, és egy kicsit a combjukat is.

Hárman voltak. A testük barnára sült, a homlokuk és hasuk csillogott a fényben.

A legfiatalabb, sovány testű kislány sokat forgolódott. Néha széttárta a karját, s bágyadtan megpihent, mintha a napot akarná magához fogadni. A sovány kislányt Nemeskének szólították a többiek, s kicsit anyáskodtak felette, mert fiatalabb volt náluk.

Nemeske az oldalára fordult, s belebámult a vízbe. A folyónak alig volt sodra. Szitakötők ittak a széléből.

Kosztolányi Dezső: [Most harminckét éves vagyok]
(részlet)
Most harminckét éves vagyok.
Nyár van.
Lehet, hogy tán ez, amire
vártam.
Egészséges bronzarcomat
aranyfénnyel veri a nap
és lassan
megyek fehér ruhában a
lugasban.
Pipámba sárgálló dohány,
a füstje kékes, halovány.
A fák alatt egy kerti széken
alszik szelíden feleségem.
A küszöbön fiam. A szeme kék láng,
nagy szőke fej.
Álmos, puha száján csiklandva csorran
a lanyha tej.
Vad délután, a föld parázsló.
Részeg-virágok és darázs-szó.
Illyés Gyula: Nyugodt vagyok….
(részlet)
Nyugodt vagyok. Rozsdás ekék, törött
kerekek, szekerek, szerszámok között,
bedőlt ólak közt ténferegve már
úgy járok, mint ki sírból visszajár.
Régholt apáknak békességtelen
fejcsóválásait szellőztetem,
tenniszcipőben taposva a vad,
a júliusi őrjöngő talajt,
mely füstöl, mint készülő robbanás,
mely éget, mint tűzpróbán a parázs.
Jékely Zoltán: Júliusi éjszaka
(részlet)
Hogy boldogságra van-e jussunk,
ne kérdezd, a bokorba fussunk,
meleg szénaboglyát keressünk,
csillag módra beléje essünk.
Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,
de mi égünk, mint a kigyúlt Nap,
s ha ők hullnak a végtelenbe,
hadd hulljak én is az öledbe!

Szabó Lőrinc: Júliusi tavaszban Egyiptom felé
(részlet)

Ötven órája, hogy Kelet és Dél felé megyek ezen a hajón. Óránkat tegnap és ma éjszaka előre kellett igazítanunk 30-30 perccel, s két nap óta folyton erősödő nap és a ragyogóbb hold, a kékebb ég, az élő tenger és a megnőtt csillagok között megyünk a nyárból a még nagyobb nyárba. Egyelőre azonban csak kellemességei vannak a nyárnak, s a várt nagy melegnek, legalább födött helyen, nyoma sincs, úgy lehűti a levegőt az öt fedélzeten mindenütt a szél, amit az ég küld, vagy amit negyvenöt kilométeres gyorsasággal megállás nélkül szaladó hajónk, a Földközi-tengernek leggyorsabb hajója csap. A modern szalonok és éttermek minden ajtaja és ablaka tárva-nyitva áll, és a mennyezetről forgatható szellőztetőapparátusokból gépek ereje préseli, lövi ránk az enyhe tavaszt. Igen, tavasz ez a július – nemesített, tökéletesebbé vált tavaszban, testet-lelket pihentető, renyhe és gazdag tavaszban, a technikai kényelem és a természeti szépség versengő luxusában úszunk a lenyugvó naptól a telehold később ébredő tájai felé.


[…]

Két óra múlva fel fog kelni a hold a másik ősi és szelídebb istene a tengernek, délkelet felől, ebben a tavaszi éjszakában, és megvilágítja a kíváncsi utazó útját a holnap felé. Alexandria felé, Afrika felé, Kairó, a sivatag és az ötezer éves piramisok felé, abban a felhőtlen országban, ahol már rég megvolt az első idei aratás, és ilyenkor, július elején már megérett a szőlő.

Kányádi Sándor: Zarándokút
(részlet)
Szabadabb vagyok, mint az államférfiak,
gyalog is járhatok s őrizet nélkül.
Aki a porból vétetett,
az út porával könnyen összebékül.
Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon,
átalvetőként, átvetettem,
akár egy szamarasincs apostol-tanonc
megyek a júliusi délelőttben.
Weöres Sándor: Nyári este
(részlet)
Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sürü raj a fákon.
Békák dala kel az árkon.
Bim-bam! Torony üregében
Érc-hang pihen el az éjben.
Juhász Gyula: Magyar nyár 1918
(részlet)
Pipacsot éget a kövér határra
A lángoló magyar nyár tűzvarázsa.
A Tisza szinte forr, mint néma katlan,
Mit izzó part ölelget lankadatlan.
Selyem felhői sápadt türkisz égnek,
Bolyongó vágyak mély tüzében égnek.
Kányádi Sándor: Nyár
(részlet)
Ballag a Küküllő,
meg-megállva baktat,
szúnyogokat fogdos
a kicsi halaknak.
Babits Mihály: Nyár
(részlet)
 
Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
 
Óh gyönyörűség!
 
Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség…
 
Óh gyönyörűség!
 
Hangos virág
kiált, bíbor szinekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
 
Óh gyönyörűség!
Juhász Gyula: Nyár
A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
(Annára gondolok, ki szőke s messze rég.)
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
(Annára gondolok, emléke enyhe, szép!)
A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.
(Annára gondolok, ó én letűnt nyaram.)
Őszünk be közeleg, falevél földre téved.
(Annára gondolok és siratom magam!)
Egyed Emese: Júliusi ballada
(részlet)
Váradi hársak. Platán árnya-lombja.
Nyurga fügefa az udvarban: látlak, látlak!
Rózsák. Kapuk vascsipkéje.
Kapualjak pince-hűvössége.
A híd korlátjai leváltak!
A lépcső leomlott, a sodrás idegen lett!
De fürkészhetlek bár,
a felidézés is erőtlen,
nem zuhantam, nem tündököltem.
Nemes Nagy Ágnes: Dalszöveg
Öregszik a gyümölcs a fán,
öregszik a gyümölcs a fűben,
akárcsak a halál után.
A víkendházak alkonyulnak.
Az évszak is helyet cserél,
egymással észak és a dél,
26 ezer év alatt.
26 ezer év után
öregszik a gyümölcs a fán
és hallani a júliusi kertben
hulló gyümölcsök egyenetlen,
extraszisztólés dobbanásait.
Nemes Nagy Ágnes: Nyári éj
(részlet)
Emelkedik a lassú tenger.
Az álom sűllyed, olvadok.
Tárt ablakunk alatt a mélyben
a júliusi éj csobog.
Üvegzöldszínű habja szélén,
mint fel-felbukkanó halak,
a csillagok kecses csapatban
csobbannak és villámlanak.
Szabó Lőrinc: Holdfogyatkozás
(részlet)
Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
Sugársokszögön körben ráng a pók.
Öreg ezüstben öreg topolyák.
Ünnepély ma a megbűvölt világ
s nagy némajáték: éjfél s egy között
Árnykúpunk hegye lassan átsöpört
az égi Gömbön s úgy üzent felém,
hogy van a Földön túl is esemény.
Csoóri Sándor: Akkora Nap süt
Akkora Nap süt, nem tudok verset írni.
Árnyékba fut a gyík, árnyékba surran kezem.
Te tudtál ilyen júliusi lánggal sétálni fejem fölött.
Erdők árnyéka kellett magamat elrejtenem.
Tompa Mihály: Nyári estén
(részlet)
Nyugszik a nap. – A lugasban
Kettecskén beszélgetünk;
Lábainknál, a homokban
Játszadoz kis gyermekünk.
Borúl a táj, ködlik a tó
S a part, melyet habja mos;
Csak a magas jegenyefák
Sudara még aranyos.
A zöld halmot, szürke bércet
Mély sötétség zárja már;
Szűkebb szűkebb udvarával
Összefut a láthatár.
E lugas a nagy világból
Mindaz amit láthatunk;
Egész világ ez minékünk:
– Mind a hárman itt vagyunk!
Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm
(hanganyag a szerző előadásában)
Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm
(részlet)
Nyár, némafilm
Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szívem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
Az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.

Csorba Győző: Rom és rét
(részlet)

Ezek a halott romok itt öt-hatszázévesek.

Ez az élő rét egy-nyári, két-nyári, legfeljebb egy-két-nyári.

Amikor hajdanában éltek még e romok: erőd-templom voltak, zömök kerítés-bástya és kisded lelkész-lak.

A vaskos falak között öröm, gyász, hála, szorongás, szenvedély kavargott, izzott, hujjázott, fuldokolt.

Lőrések hunyorognak a július-délutáni nap-özön kíméletlenségében, a szentegyház piros-vörös téglái-kövei között. Katonák is tanyáztak itt valamikor vagy civil fegyverforgatók. Védekeztek és védelmeztek, s nyilván ettek-ittak, köpködtek, káromkodtak, sőt szeretkeztek is, ha éppen úgy adódott.

A templom-hajó viharvert gálya a rét-tenger horizont-emelkedőjén. Viszi a gálya, viszik a romok süket konoksággal a halott maradandóságot. Viszi a maradandóság, viszi az időben süket konoksággal a halott romokat.

A július-délutáni nap-özön éles vonalakat vág földre, falra, más-más szinárnyalatú és töménységű árnyékbolyhokat gyűjt a zugokba.

A megzúzott román-gót formák elszántan ragaszkodnak érvényességükhöz, amit az emberi szellemtől és kéztől kaptak. S mindegyre unszolják a fantáziát, hogy egészítse ki őket.

Parti Nagy Lajos: Egynyári mondatok
(részlet)

A nyár az lágy buggyanás a homokon.

Tükröt sütnek a gangokon, teknősbékát, fújtat és ciceg a júliusi nap a bő olajban. Zsíros zászlóban ácsorog a nyár, lobogtatja, nyeli. Csíkokat húz a szerves, telt szemét. A szomjas, verébmedence fényben gyéren lóg a petúniák vendéghaja, zöld akasztójukon a kék, piros, lila foszladék. Ládák és szárazak. „Paradicsomkórház”, ezt hallom többször is egymás után, holott suttognak, szinte összeakad a szemüvegük a függőfolyosón. Társalognak a petúniák. Orvostól jönnek, hentestől, piacról. Annak a rendje.

Mert azért, Husika, hát az a kórház, hát az magában véve is egy paradicsom volt, egy boldog piknik, hol szökőkútban játszódtak a derék főorvosok, és madártej volt minden meg sodó, hát egy fürdőkórház milyen legyen, egy valóságos Klinika, Dráváné, s hogy villanyos tolókocsival folyott a szép közlekedés, egy Hospital Paradiso, azért az mégis valami, nem esztéká. Hajdan, mondják a petúniák, s legyintenek. Ropog szatyraik apró kereke a műkövön.

Az bizony, paradicsomkórház, az a nyár.

Hogy tehát mi is a nyár, de így, ilyen banálisan, hogy mi a nyár?, azt fogalmazgatom. S becsukom hozzá a szememet hétfő délelőtt a Szív utcában. Talán nem is teknősbéka, hanem akciós zsírszalonna, azok a bolyhos, nyurga táblák, sertésjegek a nyári délelőttben, s végül mind szőkére sül, selyemcukor és kösöntyű, és olvad el a nyelven magától, nem szíjas, nem gumis, paradicsommal, Dráváné, jó kis paprikával.

Tolnai Ottó: Július
(részlet)

Benn a szobában csönd volt, folytatta édesanyja, csak a legyek zúgtak, szerettek volna kijutni valahogy az elfüggönyözött homályból a világosságra, a napra. Csak a legyekről vettem tudomást, csak őket hallgattam, meg a muralovak behallatszó lépteit, ahogy szállítják a magtárba, oda néhány házzal arrébb a búzát. Hozzák, vontatják utánam a végtelen tüzet! Pillanatok kérdése csak, hogy a magtár szürke épülete is lángra kapjon. Szólni kellene a tűzoltóknak, a palacsintás Gyurának bár, aki állandóan ott lebzsel a tűzoltók körül, és aki tűzoltócsákóval a fején néha Margarétánál is megfordul, szólni kellene, hogy az összes égő arany ide folyik, el fogja hamvasztani az egész várost. Éreztem, már szobánk falát is körülölelte, átömlött padlásunkra, az egérlyukakon befolyt az ágyam alá. Nagyon nehezen születtél. Vigyáznom kellett volna, ne épp júliusra hagyjalak. Ha szorít a fagy, ha künn esik a puha hó, könnyebb a szülés. Orbán előtt, a hó végtelen fehér lapján feltűnt egy mozgó fekete pont: hermelin!

Ottlik Géza: Iskola a határon
(részlet)
Az elbeszélés nehézségei. Szeredy az uszodában 1957-ben

Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt. Mindig nagyon halkan beszélt, de én azért mindig értettem, hogy mit mond. Ezt már mondta egyszer, amikor fölfelé jöttünk a rossz kis lépcsőkön. Feleltem is rá valamit, szuszogva. „Hm? Hm...” – ilyesmit. Félórával ezelőtt pedig lent, a medence szélén azt mondta, hogy kutya meleg van.

– Baromi – feleltem. Vagy talán: – Az a jó – már nem tudom pontosan, hogy mit. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyi beszélnivalója lesz ma, noha már rég nem találkoztunk. Azazhogy gondoltam. Mindegy: tény az, hogy rendesen válaszolgattam neki.

Csakugyan meleg volt ezen a júliusi napon, ezerkilencszázötvenhétben. Néztük az emberek szép pucér hasát, de leginkább a lányokét. Tömérdek honfitársunk sütkérezett az uszoda három nagy napozóteraszán; a padok, fekvőágyak mind el voltak foglalva persze. Egy csöppet sem utáltam ezt a nagy tömeget most. Fürdőnadrágos öregek, fiatalok ingerültség nélkül, sőt túlzott udvariassággal vártak sorukra a zuhanyozóknál. Csupa jóakaratot éreztünk egymás iránt. Mintha szinte a szeretetünket akarnánk szégyenlősen álcázni ezzel a túlzott, nagyvilági udvariassággal. Ezért csodálkoztam, amikor Szeredy hirtelen goromba lett.

Gáll István: Pihenjünk le a hűvösben
(részlet)

A júliusi kánikula a legkomiszabb, mert épp az ember feje tetejére süt a nap.

– Ettől meg lehet vadulni – hörögte a törzsőrmester. – Hát nem?

Parancsnokunk – Gábor hadnagy – közömbösen kérdezte vissza:

– Rosszul bírod a meleget?

– A fenébe is, túlságosan ki vagyok párnázva hozzá! – Farsang törzsőrmester öreg és kövér arca bíborosan ragyogott. Pedig árnyék hűvösében álltak, egy magányos famatuzsálem alatt; a vénségtől földig ereszkedő ágkarjaival a tölgy mintha le akarna dőlni, a saját árnyékába.

Remegő hőségben folyt az aknászkiképzés. Gyakorlóterünket – a volt grófi kastély parkját – mohos kőfal kerítette körbe. A nyárfaligeten túl látszott a kastély is, a műszaki tanfolyamra vezényelt aknászok laktanyája.

Törökülésben kókadoztunk a gyepen, fásultan bámulva magunk elé. Pedig nagy nap volt! Tanfolyamunk vége felé járt, így hát kivételesen nem gyakorlótöltettel, de valódi robbanóanyaggal spékelték meg a harckocsiaknát, és fel is robbantják majd, hadd lássuk, mekkora lyukat vág.

Gaál Zoltán: Július II.
(fotó)
Halak – Rétimajor (fotó: Bálint Eszter)

Halak – Rétimajor (fotó: Bálint Eszter)

Gaál Zoltán: Július III.
(fotó)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal