JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. július 16.Névnap: Valter
    
 
Hónapok
ÁPRILIS 4. – JUHÁSZ GYULA SZÜLETÉSNAPJA – 1883
 
Juhász Gyula (Az Ady Endre, a Hortobágy poétája c. diafilm részlete)

Juhász Gyula (Az Ady Endre, a Hortobágy poétája c. diafilm részlete)

JUHÁSZ GYULA (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.): költő.

Élete nagy részét szülővárosában töltötte. 1893–1902 között a szegedi piarista gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban. 1902-től A pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1908 februárja és 1911 májusa között a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára. A város pezsgő szellemi élete kedvezően hatott rá. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt. 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. 1917-ben idegbetegségével kezelték a budapesti Moravcsik-klinikán. Magyar nyár 1918 című versében és vezércikkeiben hangot adott forradalmi várakozásának. November 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. 1919. március 24-én Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika megvalósításához kezdett, de a francia megszállás alatt levő Szegeden már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott; verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. 1929. január 18-án elsők közt jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta). A siker megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal vetett véget életének.

A Nyugat-nemzedék nagy költői közt sajátos helyét költészetének közösségi mondanivalója, népi jellege adja. Költészetének fejlődésvonala életében megjelent köteteiből kevéssé ismerhető meg, mert anyagi és politikai okokból életművének kisebb részét tartalmazzák, és megtévesztő időrendet sugallnak. Második verseskötetében (Új versek, 1914) saját hangjára talált. Szerelmi költészete kezdettől a reménytelen vágyakozást fejezi ki „az élete kudarcát” hozó örök asszony iránt; ennek az érzésének Anna csak tárgyat és igazolást adott. Júlia-versei a hála és a lelki béke dalai, de ezt a hangot nem variálhatta sokáig: így tért vissza 1923 után az örök Annához. „Magyar versei” végigkísérték életét. A szegényparasztság sorsát elsíró „tápai versei” ciklust alkotnak. Költészetének terjedelmes része a magyar kultúra és a magyar táj ihletését őrzi. Korai publicisztikájában gyakori az élesen antiklerikális bírálat. Krisztusban az isteni magaslatra emelkedett embert csodálta. Keresztény bűntudata örök harcban állt a pogány életvággyal. A Mária-kultusz beszüremlett Anna-verseinek hasonlatkincsébe. Népi katolicizmusa a szegényparasztság fölszabadulási vágyát is magába foglalja (A tápai Krisztus, 1923). Megközelítőleg 1300 verséből majdnem 300 szonett. Ő honosította meg a villoni balladaformát a magyar irodalomban (Ódon ballada, 1907). Verselése laza, dalszerű; zenéje uralkodik a mondanivalón; jambusainak dallama is bánatot sugall. Kisregénye (Orbán lelke, 1924) és szinte valamennyi elbeszélése önéletrajzi érdekű.

Juhász Gyula
(diafilm – Neumann-ház)
Juhász Gyula: Április bolondja
Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.
A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt – tavaszi anda hold –
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.
Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.
Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Juhász Gyula: Mátyás király
Nézd Donatello márvány vésetét,
A karvaly orrt, a dactól görbe ajkat,
Mely gúnyt nyilazva sújt, bár csukva hallgat,
Nézd a szemét, mely fényes és setét!
Ez ő! Rőt múltunk ércizmú magyarja,
Királyi holló, mely nyugatra tart,
Mely fölgyújtja a bús magyar avart,
Mely a jövendőt lángolón akarja!
Pusztára épül tündérpalotája,
Plutárkot érti és Cézárt csodálja
És elmereng olasz kéz remekén.
De garaboncásként viskóba járva,
Míg írt keres az árva pór bajára,
Érezi, hogy mily magányos szegény!


Juhász Gyula (A Juhász Gyula c. diafilm részlete)

Juhász Gyula (A Juhász Gyula c. diafilm részlete)

Juhász Gyula (A Juhász Gyula c. diafilm részlete)

Juhász Gyula (A Juhász Gyula c. diafilm részlete)

Juhász Gyula: Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel
Kis sömlyék szélin tehenek legelnek,
Fakó sárgák a lompos alkonyatban,
A szürke fűzfák egyre komorabban
Guggolnak a bús víz holt ága mellett.
Távolba néznek és a puszta távol
Egy gramofon zenéjét hozza nékik,
Rikácsolón, rekedten iderémlik,
A pocsétában egy vén kácsa gázol.
Az alkonyat, a merengő festő fest:
Violára a lemenő felhőket
S a szürke fákra vérző aranyat ken,
Majd minden színét a Tiszának adja,
Ragyog, ragyog a búbánat iszapja.
(Magyar táj: így lát mélán egy magyar szem.)
Juhász Gyula: Dózsa feje
Fehér gyolcsban, setét éjben
– Ezerötszáz tizennégyben –
A kakas épp harmadszor szólt,
Dózsa feje Szegeden volt.
Pálfi bíró fölemelte,
Hajnal előtt sírba tette,
Lenn a sírban, némán, mélyen,
Alszik a fej vaksötétben.
Pálfi bíró Piros lánya
Hófehér lőn nemsokára,
Mint viola rózsa mellett,
Hervad ő is Dózsa mellett.
Zsarátnok lesz, ami tűz volt,
Síri virág, aki szűz volt,
Koponyák és szívek porán
Új dalba fog új csalogány.
Hej, a sírok egyre nőnek
Szőnyegén a temetőnek,
Elhervadnak mind a rózsák
Őskertedben, Magyarország.
Ó de néha éjten-éjjel,
Mikor csak a kakas éber,
Kigyúl egy láng, mint az őrszem,
A szegedi temetőben.
Nézi más láng lobogását,
Földi tüzek égi mását,
Vár egy napot fölkelőben,
Régi magyar temetőben!
József Attila: Juhász Gyulához
(részlet)
Bátyám, ki bortól mámoros éneket
Zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát,
            Csitítsd el Anna-kérő szíved
                        S öntsd az erőd a reménytelenbe.
Radnóti Miklós: Elégia Juhász Gyula halálára
(részlet)
Régóta már csak éjjel, ablakodból
néztél az égre és a fellegek
futása ért a szívedig talán;
tudom, hogy évek óta nem beszéltél,
mint hallgató barát, ki megfogadta;
oly némán éltél és szakállasan,
ahogy kegyetlen szárán él a barka.
József Attila: Juhász Gyuláról való nóta
(részlet)
Hát huszonötév rút robotja kellett
Szép, szűz szándékok postakocsiján,
Hogy egy ital bor légyen áldomása?
Hát ezért szédült nagy, szerény szive,
Kürtjét fujván a tündöklő bakon?
Az értetlenség és a félreértés,
Magyar, dacos, konok-sörényű mének
Nagy bánatának szelid gyeplején,
Hogy végre mégiscsak falunkba értek
Somlyó György: Juhász Gyula
Édes ifjúság, dicső harci vész,
szilaj cimborák, rettenetes ozmán
had nem jutott neked Tápén, Szakolcán,
későnjött, szelíd végvári vitéz.
Csak pince, pletyka, por s a vad lidérc,
a téboly lengett életed unalmán.
S nem volt más fegyvered a csontig ocsmány
butaság ellen, csak a szenvedés,
a néma, míg mind messzebbről s hiába
szólongatott a század trombitája.
De néha felneszeltél – s ha süket
csöndedbe ifjak új éneke ért el,
borult elmédből csiholt tiszta fénnyel
a tollra igazítád kezüket.
József Attila: A Kozmosz éneke
(részlet)
Lelked valami különös csoda:
Meleg szivárvány őszi éjszakában.
Ilyet még ember nem látott soha:
Elszomorodott megenyhülés.
József Attila: Meghalt Juhász Gyula
(részlet)
Szól a telefón, fáj a hír,
hogy megölted magad, barátom,
hogy konokul fekszel az ágyon.
A bolondok között se bírt
szíved a sorssal.
Gyurkovics Tibor: Juhász Gyula
(részlet)
Egész nap élek. Hegyes idegek
és rózsaszínű ablakok között.
Belső szuronyok sebesítenek
és körülvesznek éles börtönök.
Fáj a világ és magam is sebes
vagyok, belülről fölhasadt világ
belémtapad, szigonyoz és sebez
a napi lét, mint az üvegszilánk.
Weöres Sándor: Három emlékmű
(részlet)
Juhász Gyula
Lepkék keringjenek patakod fölött
Ofélia ki megfúltál mielőtt születtünk
tiéd a rózsátlan tövis
a terméketlen szenvedés
a fekete lapra festett színtelen
a térdrehullás mely arccal sárba vész
a megaláztatás mely végtelen
a feszület nélküli holttetetm
az áldozat ahonnan megváltás nem terem
a reménytelen mely örökké reménytelen
Juhász Gyula: Orbán lelke
(hangoskönyv)
Tornai József: Juhász Gyulához
(vers)
Hegedűs Géza: Juhász Gyula –A magyar irodalom arcképcsarnoka
(arcképvázlat)

Juhász Gyula emléktáblája Csongrádon (fotó: Bánkeszi Lajos)

Juhász Gyula emléktáblája Csongrádon (fotó: Bánkeszi Lajos)

Petri Lajos: Juhász Gyula
(szobor)
MAGYAR IRODALOM – JUHÁSZ GYULA
(gyűjtőoldal)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal