JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 19.Névnap: József, Bánk, Józsa
    
 
Hónapok
 
József Attila a földeáki községháza előtt (A József Attila c. diafilm
                        részlete)

József Attila a földeáki községháza előtt
(A József Attila c. diafilm részlete)

2005 – JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉV – 100 esztendeje született (1905. április 11.) József Attila


Részlet a Nemzeti Évfordulók Titkársága honlapjáról:

„Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot: József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték –, s aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett."



JÓZSEF ATTILA (Bp., 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.): költő.

Apja 1908-ban elhagyta családját. Nevelőszülőkhöz adták, majd a Ferencvárosban a lumpenproletárlét határmezsgyéin éltek, édesanyja rákban halt meg. József Jolán férje, Makai Ödön ügyvéd lett József Attila gyámja, Makóra került gimnáziumba. Megismerte Juhász Gyulát, az ő segítségével és előszavával megjelent első verskötete (Szépség koldusa). 1923-ban a Nyugat is közölte verseit. 1924-ben a szegedi egyetem magyar–francia szakára iratkozott be, de Tiszta szívvel című verse miatt összeütközésbe került professzorával, Horger Antallal. 1926–27-ben Párizsban a Sorbonne előadásait hallgatta; tagja lett az anarchista-kommunista szövetségnek. 1928-ban kötött barátságot Illyés Gyulával, Babits Mihályhoz is eljutott, ő azonban nem viszonozta közeledését. Elnyerte Kosztolányi Dezső segítő barátságát. 1928-tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól. Élettársa Szántó Judit volt, nagy szegénységben éltek, részben Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. Szociáldemokrata és liberális körökkel talált kapcsolatot, és antifasiszta egységfronttörekvéseket képviselt. 1935-ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936-ban végleg különvált Szántó Judittól. A Szép Szó egyik szerkesztője lett, felújult kapcsolata Vágó Mártával. A Baumgarten-alapítványtól segélyt, majd jutalmat kapott. Nagyon fáj című kötete sem hozta meg – főként közönségsiker viszonylatában – a várt elismerést. 1937 tavaszán megszerette Kozmutza Flóra gyógypedagógus pszichológust, házasságot remélt, de idegzete mindinkább felmondta a szolgálatot. 1937. december 3-án a szárszói állomáson induló tehervonat kerekei alá feküdt.

1938-ban posztumusz Baumgarten-díjjal, 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Költészete kezdetben a Nyugat hatását mutatja, majd a harmincas évek elején forradalmisággá erősödött, tudatos politikai szemlélet jellemzi (Szocialisták, Tömeg, A város peremén, Mondd, mit érlel …). Az avantgárd különböző irányaival kapcsolatba kerülve részben elemi erejű változások közeledéséről (Nem én kiáltok), részben a modern nagyváros ellentmondásos világáról ad képet (Szép nyári este van, Tüntetés), részben ősi igézések, népdalok és sanzonok, máskor mesék vagy zsánerképek hagyományosabb szemléleti elemeit társítja merész, esetleg éppen bizarr asszociációkkal (A hetedik, Klárisok, Proletárdal, Áldalak búval, vigalommal, Medáliák, Medvetánc) Néha a szelídséget hirdeti (Tanítások), ismételten megszólal azonban soraiban a szociális lázongás is (Tiszta szívvel, Végül). Nem vesztette el azonban figyelmét az élet parányi mozzanatai iránt sem (Látod?, Hangya). Erősödött benne az elidegenedés kínzó érzése (Mióta elmentél, Zuzmara, Óh szív! Nyugodj!, Reménytelenül).

1933-tól alkotta meg összetett szemléletű, hagyományosabb és avantgárd sajátságokat ötvöző verseit, melyekben egyszerre van jelen a világgal való ösztönös kapcsolattartás és a szigorú, önelemzésre is kész tudatosság. Az érzelmi reagálásokban is gazdag nyelvi anyagot erőteljes motívumszerkesztés fogja egységbe (Téli éjszaka, Óda, Eszmélet, Alkalmi vers a szocializmus állásáról, „Költőnk és Kora”). Fontos szerepet kapnak a különféle tájak, nemegyszer kozmikus összefüggésekben (Falu, Tiszazug, Külvárosi éj, Tehervonatok tolatnak…, Elégia).

Vissza-visszatérően fejezi ki a fájdalom végleteit: szerelmeinek viszonzatlanságát (Nagyon fáj), anyja elvesztését (Kései sirató), máskor eltávolodva az egyedi élményforrásoktól (Egy kisgyerek sír, Kiáltozás). Megfoghatatlan bűnök terhével küzd (A bűn, Én nem tudtam, Tudod, hogy nincs bocsánat, Kiáltozás); erősen befolyásolta a freudi szemlélet (Amit szivedbe rejtesz, „Költőnk és Kora”). Szemléletén Bergson „teremtő fejlődés elve” is érezteti hatását (Eszmélet); a semmivel való szembesülése az egzisztencializmus hatását hozza felszínre költészetében (Reménytelenül, Semmi, Ki-be ugrál…, Tudod, hogy nincs bocsánat). Korai, naiv istenélménye is ilyen szemléleti változások jegyében alakult át (Bukj föl az árból, Az isten itt állt a hátam mögött). Különböző bölcseleti tényezőknek egyazon művön belüli érvényesítésére is több ízben ad példát (Alkalmi vers a szocializmus állásáról, A Dunánál, Eszmélet, A város peremén). Radikálisan demokratikus társadalomszemléletét életének utolsó éveiben is értékes versekben fejezte ki (Thomas Mann üdvözlése, Levegőt!, Hazám). Az ember önmegalkotásának feladatát is társadalmi összefüggésben szemléli (Két hexameter, Kész a leltár). A derű, az életörömre vágyás kései szerelmi ciklusait is át tudja hatni (Flóra). Magas művészi szintet képviselnek önmegszólító versei (Tudod, hogy nincs bocsánat, Karóval jöttél).

József Attila összes tanulmánya és cikke
József Attila – cikkek, tanulmányok, esszék és versek József Attiláról
József Attila
(diafilm – Neumann-ház)
József Attila: Önarckép
(részlet)
Dacos, vad erdő sűrű nagy hajam.
Már meggyötörte asszonyujj viharja,
Forró száj baglya néha megzavarja.
Alatta zúg a gondolatfolyam.
József Attila: Töredékek
(részlet)
Tizenöt éve írok költeményt
és most, amikor költő lennék végre,
csak állok itt a vasgyár szegletén
s nincsen szavam a holdvilágos égre.

József Attila 1924-ben Makón (A József Attila c. diafilm
                    részlete)

József Attila 1924-ben Makón
(A József Attila c. diafilm részlete)

József Attila: József Attila
(részlet)
Vidám és jó volt s tán konok,
ha bántották vélt igazában.
Szeretett enni s egyben másban
istenhez is hasonlitott.
József Attila: Ars poetica
(részlet)
Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.
József Attila: Harmatocska
Guggolva ringadoz
a málnatő, meleg
karján buggyos, zsíros
papíros szendereg.
Lágy a táj, gyöngy az est;
tömött, fonott falomb.
Hegyek párája rezg
a halmokon s dalom.
Hát dolgoztam híven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.
Fáradt meg együgyü,
vagy tán csak jó vagyok
s reszketek, mint a fű
és mint a csillagok.
József Attila: Nem én kiáltok
(részlet)
Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ tengelyénél.
 
József Attila: Csend
Riasztó, mint a fölmorajló tenger
és mint a végtelen hó, épp olyan.
Álarca mélyén bús halál rohan –
jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember
remegve ejtem lelkemet elébe
a szívem hallgatom - kopog-e még?
És megunom ez egyhangú zenét
pedig de jó, ha ver és nincsen vége
Úgy érzem, mintha ingoványon járnék
és jaj süppedt alattam a talaj,
de bennem még ellentállást szaval,
de fülemet betömte. - Ó, mi vár még
reám, ki immár néma, hangtalan
Fejem lehajtva megadom magam.



József Attila: [Már régesrég...]
(részlet)
Már régesrég rájöttem én,
kétéltü vagyok, mint a béka.
A zúgó egek fenekén
lapulok most, e költemény
szorongó lelkem buboréka.
József Attila: Regős ének
(részlet)
Koromorrú bikát fejtem,
rege, róka, rejtem,
sorsot nézni bikatejben,
rege, róka rejtem.
Hét csöböröm jó vasában,
rege, róka, rejtem,
lobot vetött habosában,
rege, róka, rejtem,
Lángos csöbörim befödni,
rege, róka, rejtem,
szertefuttam rózsaszedni,
rege, róka, rejtem.
Nép rozsa ring a rózsában,
rege, róka, ejtem,
Kasznár szíve káposztában,
rege, róka, ejtem.
Keni urát oly kenőccsel,
rege, róka, ejtem,
fizeti a népet lőccsel,
rege, róka, ejtem.
Váljon szénájuk szalmává,
rege, róka, ejtem,
tányér tészta piócává,
rege, róka, ejtem.
Láng legyen kecskéjük szarva,
rege, róka, ejtem,
böködjön a paplanukba!
Rege, róka, ejtem.

József Attila a Szép Szó szerkesztőjeként (A József Attila c. diafilm részlete)

József Attila a Szép Szó szerkesztőjeként (A József Attila c. diafilm részlete)

József Attila: Kész a leltár
(részlet)
Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
József Attila: Mondd, mit érlel…
(részlet)
S mondd, mit érlel annak a sorsa,
ki költő s fél és így dalol;
felesége a padlót mossa
s ő másolás után lohol;
neve, ha van, csak áruvédjegy,
mint akármely mosóporé,
s élete, ha van élte még egy,
a proletár utókoré?!
József Attila: A bűn
(részlet)
Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
 
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
 
mért nincs bűnöm, ha van.
József Attila: Születésnapomra
(részlet)
Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
 
csecse
 
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
 
magam
 
magam.


József Attila 1933-ban (A József Attila c. diafilm részlete)

József Attila 1933-ban (A József Attila c. diafilm részlete)

József Attila: [Csak az olvassa...]
(részlet)
Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,
József Attila: Nem emel föl
(részlet)
Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.
József Attila: Reménytelenül
(részlet)
Lassan, tünődve
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
József Attila: [Íme, hát megleltem hazámat...]
(részlet)
Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.

József Attila (A József Attila c. diafilm részlete)

József Attila
(A József Attila c. diafilm részlete)

Hubay Milós: 1937. december 3.
(részlet)

Hogy József Attilát micsoda magányban hagyták ott Szárszón az előtte való nap hozzá leruccanó barátok („nem jöhetsz velünk, egy kutyának sincs hely az autóban”), erről sok emlékezés és már ideggyógyászati tanulmány is szól, de emlékszem – ha jól emlékszem – a Szép Szó következő számára: Remenyik már akkor elátkozta, bibliai szenvedéllyel, ezt a pillanatot…

Milyen szelíden írta meg egyszer József Attila egy töredékében a menekülhetnéket a Feladat elől: „Amikor verset ír az ember, nem írni volna jó”.

Amikor metapoézist művel a költő, meghalni volna jobb.

Pilinszky János: József Attila emlékkönyvébe

Mikor meghalt, nem volt semmije. És ma – költők tudják csak igazán! – egész világ a birtoka: fűszálak és csillagok, sőt a szótár egyes szavai, amiket büntetlenül senki többé el nem vehet tőle.

*

Mozarti tehetség volt: a legbonyolultabb és a legegyszerűbb, a legmélyebb és a legtörékenyebb, a legsúlyosabb és a legáttetszőbb. Ady titáni erőfeszítése után ezért vették őt észre oly kevesen. A legkülönbeket az emberek mindig rossz irányból várják. Neki nem voltak fejedelmi pózai, mint Adynak; nem ismerte a romantikus díszeket; legmerészebb kísérleteit is a tökélyig megoldotta. Sorsa a legkülönbekével rokon: Hölderlinével, Kafkáéval, Jézuséval.

Huszonöt évvel halála után még ma is ő a legmodernebb költőnk.

A ferencvárosi kisfiú
(diafilm – Neumann-ház)
József Attila pályaképe
(diasor)
A vádlott József Attila. A költő perei
(virtuális kiállítás)

József Attila mellszobraBudapest, Margitsziget (Fotó: Legeza Dénes
                        István)

József Attila mellszobra
Budapest, Margitsziget
(Fotó: Legeza Dénes István)

MAGYAR IRODALOM – JÓZSEF ATTILA
(gyűjtőoldal)
Hegedűs Géza: József Attila – A magyar irodalom arcképcsarnoka
(arcképvázlat)
Radnóti Miklós: Első ecloga
(részlet)
Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?
Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett
Folyton a rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult?
Faludy György: József Attila temetése
(részlet)
Nem hívlak már. Jól tetted így, Attila:
kamasz szemed és fonnyadt bajuszod
hadd pihenjen örökre itt a lila
domboldalon s szétroncsolt, lecsukott
szembogarad ne nézze többé fájón,
mint járnak úri fogatok lucsok
úton s a pernye hogy esőz a gyáron
s miként lesz mindig másé az öröm –
mert különös nép lakozik e tájon,
a kisbírónak előre köszön,
s kész dáridón urát hogy felköszöntse,
míg lőre-borba fúl az ős közöny –
hiába volt a versek vér-özönje,
testednek jobb már, hogyha így rohad:
e kornál nem durvább a föld göröngye,
és nem keményebb a tehervonat
vaskereke Babits Mihály szívénél.
Mert görcs, bolond görcs lett a gondolat
vak városunkban, mely reszketve él még,
de új vezér felé görbed a háta,
vagy dunyhái alatt kushad, míg éjfél
után az őrület csapatja járja,
s felbérelt, hitvány, fokosos bitangok
garázdálkodnak szerteszét s a gyáva
polgár lapul. Fúhattál riadót
undornak, félelemnek és közönynek –
becsapott, hogy ne sírj, a kiadód,
azt mondta: tőled kétszer annyi könyvet
adott el, mint amennyit eladott,
s mikor rájöttél, nem tudtad a könnyet
elfojtani – mert nem volt olvasód,
nem kellettél! Álirodalom kellett,
buta regények s szemét darabok
kellettek nálunk, amíg a lehelet
lassan kifogyott tüdődből s a póz,
a drága, a csibészes, mit mint gyermek
hordtál, lehullt, és agyonkínozott
fejedben az őrület vert tanyát.
Mostohaapád űzött, a kopott
vén Államgép – de szerető anyád
is volt, a Haza, és talán ezért
nem volt otthonod s bútoros szobák
közt csavarogtál, havi negyvenért,
és kávéházak füstös páholyában
ültél, kit senki nem hív és nem ért.
Pilinszky János: József Attila
Katonája a mindenségnek,
bakája a nyomoruságnak,
teszünk azzal valamit is,
hogy a füvek zöldellő erejébe
visszahelyezzük a halottat?
Nagy László: József Attila!
(részlet)
Mért játszott a szíved, te szerencsétlen,
rombolva magad szüntelen télben,
építve dalra dalt,
s kifúlva
kigyúlva,
ésszel mérhető pontokon is túlra
tudatod mért nyilalt?
Hiszen te tudtad:
dögbugyor a vége e pokoli útnak,
ott a hit is kihalt,
hiszen te tudtad:
álmaid orra buktak,
magad örökre kicsuktad,
járhatod a téboly havát,
s árván, idétlen,
emberségre, hű szerelemre étlen
villámló tálból eszed a halált.
Tudtad, tudom én is:
a nagy: te vagy,
s te, a Mindenség summáslegénye,
részt se kaptál, pedig az egészre
futotta érdemed.
Érdemes volt-e ázni, fázni,
csak a jövő kövén csírázni,
vérszagú szörnyekkel vitázni,
ha ráment életed!
Csak szólhatnál, hogy érdemes!
Mert csontom, vérem belerémül,
végzetedhez ha én állítok végül
józan zárómérleget.
Tornai József: József Attila
Azt mondták
beszéljek az éjszaka nyelvén
a fagy a szolgaság nyelvén
és beszéltem
a trágyás föld nyelvén
az éhes kerekek nyelvén
Gyurkovics Tibor: József Attila
(részlet)
Krétával írtál deszkafalra
törölhetetlen verseket,
de most az éjtől elragadva
hajtod alá a fejedet.
Világkiáltó száddal már a
szárszói sarat csókolod,
üti a férgek kalapácsa
bazaltkockájú homlokod.
Juhász Ferenc: József Attila sírja
(részlet)
s itt fekszel e pici proletár-sírban, te Megemészthetetlen,
mert nem tud megemészteni mégsem a föld, a csőr-pofájú cápa,
a csillag-horogra-kerűlt pettyes kék ragadozó, s fölboncolt gyomrában
kardhal-fejek, tüskekarperec-tengeri-uborka, félig leszopott
gyermekcsontváz, tengeri-csillag csonttövis-koronája a gyomor levében:
e sír gyomrában, mint tengeri-csillag kristálytüske-rózsája fekszik
meg-nem-emészthető csontvázad te Szilárd, és szívemben
feküsznek fölemészthetetlen tengeri-csillagkorona-verseid
és lenyúlok érted, mert van hozzá hatalmam, a rögök, barna
gyökér-halászhálók göngyölegéből kiemellek és ölbeveszlek,
mint férfi-Szűzanya és kemény hajammal letörlöm Jézus-csontjaidat,
és könnyeimmel megmosom penészes csontjaidat és ringatom
véremmel-mosott, izmoktól-nem-pántolt mindenség-koponyádat
és sírok és sírok és sírok és sírok és csókolgatom
megemészthetetlen csontjaidat.
Juhász Ferenc: Karácsonyi ének József Attila sírjánál
(részlet)
Kalácsot rágcsál a világ,
iszik, kinek van bora,
áttetszik csontoddal a sír,
mint röntgen-kép-koponya.
Én könnyeidre gondolok
és szeretnék zokogni.
A próféta-emberiség
már nem tud, csak makogni?
Mint páncél-vértet fölveszem
elszakadt halott-inged.
Halál ellen haláloddal
védem meg a hitünket.
József Attila és családja síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

József Attila és családja síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Varga József: József Attila sírja a Kerepesi temetőben
(fotó)

„A Dunánál” (József Attila szobor)(fotó: Bánkeszi Katalin)

„A Dunánál” (József Attila szobor)
(fotó: Bánkeszi Katalin)

József Attila családi sírhelye a Kerepesi temetőben – 2005, emlékév(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

József Attila családi sírhelye a Kerepesi temetőben – 2005, emlékév
(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Orbán Ottó: József Attila
(részlet)
Férges lombjait hullatja az elme,
reccsen a tekintet, mint csupasz ág –
kurva és hívő lelhet kegyelemre,
én nem, míg tudok emlékezni rád,
ahogy lépsz: az út, a töltés, a fák,
kínod, szégyened megroggyanva, térden,
fehéren megpattanó koponyád;
s zökken, lassan továbbkattog az éjjel.
Hogy a versért, a verésért, a csókért,
mindenért teljes élettel fizetsz,
és maga teste fölött lesz a hóhér,
ki nem lehet hóhéra senkinek,
arcod romjai alatt érzi meg:
elhagyja az utolsó rend, a szó is
s lángot nyel görcsös torkod, nem vizet,
mert nincs a világon egy korty ivóvíz,
csak a képzelet rongyába bújt Flórák
és termőfölddé rothadó anyák,
kik te voltál s kiknek nincs köze hozzád,
esők, tankcsikorgás és operák
vonulnak végül halálukon át
s a kíntól tátott száj nem őriz vádat,
hogy rajtad felejtette mosolyát.
Saját súlyod roppantja össze hátad.
Rigó József: Április 11.
(vers)
József Attila: Gyöngy
(verselemzés)
Bertók László: Alkalmi vers József Attila hetvenötödik születésnapjára
(részlet)
Tudom, uram, hogy figyel engem,
fölösleges hát hazudoznom,
verset írok, hogy ünnepeljem,
mintha nem volna semmi dolgom,
mintha ülnénk a Duna-parton,
ugyanabban a történetben,
s jönne az a szép régi asszony,
hogy lássuk egymást mind a ketten,
holott, uram, ön mint az Isten,
mozdulatlanul áll a gangon,
ideje van, hogy ítélkezzen,
golyó, amit lyukba gurítson,


József Attila az őszirózsás forradalom idején (A József Attila c. diafilm részlete)

József Attila az őszirózsás forradalom idején (A József Attila c. diafilm részlete)

A József Attila emlékmúzeum épülete Balatonszárszón (fotó: Bánkeszi Katalin)

A József Attila emlékmúzeum épülete Balatonszárszón (fotó: Bánkeszi Katalin)

A József Attila emlékmúzeum épülete Balatonszárszón (fotó: Bánkeszi Katalin)

A József Attila emlékmúzeum épülete Balatonszárszón (fotó: Bánkeszi Katalin)

Nemes Nagy Ágnes: József Attila: „Költőnk és Kora”
(részlet)

De micsoda képzetek, képek azok, amelyek az életérzést hordozzák! Ismerősök meg újak is, a legjellemzőbb, a legnagyobb József Attila-képek közül valók. Micsoda versszakkezdet ez például: Én a széken, az a földön / és a Föld a Nap alatt… Az a megdöbbentő ebben a két sorban, az a gyorsaság, a gondolatoknak a fénysebessége, ahogyan a széktől a naprendszerig eljut, a kicsitől, a mindennapitól a kozmoszig. Félek némileg a „kozmosz” szót használni, húzódózva írom le, mert jó ideje már túl gyakori lett, kényelmetlenül divatossá fakult. A „kozmosz” képzetének a megjelenése azonban nem utolsósorban József Attilának köszönhető a magyar irodalomban. Az ő képzelete űrhajósfantázia. Itt is, még a naprendszeren is túlfut a kép: a naprendszer meg a börtön / csillagzatokkal halad. – A börtön és a csillag: hányszor kapcsolódik össze az ő költészetében, rakásra lehet idézni a példákat. (A csillagok, a Göncölök / Úgy fénylenek fönn, mint a rácsok…) E képekben – mint másokban is – a determináltság kínja és boldogsága jelenik meg minduntalan; a meghatározottság félelmes tudata éppúgy, mint az örök emberi szabadságvágy. Többek között e kettőnek is csatatere József Attila versvilága.

Orbán Ottó: József Attila analízise
József Attila analízise

A szenvedés lenne a kulcs a költészethez? Kattan az ajtózár, benyitunk: a lélek, mint a szétdobált lakás, honnét sietve távozott a lakó; egymás hegyén-hátán a gyermekévek, kudarcok, szerelmek; szellem, hogyha járt is ott előttünk, kihúzott a kulcslyukon. József Attila őrült naplójában semmi magyarázat arra, hogy egy rögeszmés beteg hogy írhatta meg az Ódát? Kit nem küldött vissza a boltba az anyja? Kit nem vertek össze ostorszíjjal a Föld poros udvarán? A lélekbúvár díványán csak a kóreset fecseg. A vers az emberi elme hibátlan működése; a szikrázó fölismerés, hogy a részletek milyen jól összeillenek ott, hol a haláltábor túlterhelt parancsnoka pihenésképpen rózsát metsz; másszóval a jó meg a rossz fogaskerekekként kapcsolódnak össze, és a mérték mindig mi magunk vagyunk, akik hol meghunyászkodást, hol lázadást töltünk a történelmet mozgató motorba… A sejtek alvilága persze kénköves halált gőzöl ki, s mind nyilvánvalóbb, hogy semmi esélyünk azzal szemben, amit korunk divatja szerint az alkatrészek végtelenéből álló építőkészletnek gondolunk, de a vers kikúszik a barlang száján át a napvilágra, s meghozza a hírt, hogy az emberi fajta javíthatatlan; őmaga roncs, de esze még mindig a szabadságot, e szeszélyes tigrist szelidíti; és a határtalan sötéttel megrakott tehervagon lassan mozgásba jön, csikorognak a csontok és a csillagok, s arcunk fölött egy vasutaslámpa Napja, fülünkben a fű hullámzó harsogása, az évszakok hangsúlyával tagolt beszéd.

 
Faludy György: Európai költők antológiája
(részlet)

A Kármentő nevű, olcsó vendéglőben ültem Kovács Imrével a Vörösmarty téren, mikor József Attila megjelent asztalunknál, de nem ült le. Elmondta, hogy halálosan beleszeretett orvosnőjébe, Gyömrői Editbe, aki kezeli ugyan, de szerelméről hallani sem akar. Ezután, könnyezve, otthagyott bennünket.

Attila miatt régóta aggódtunk, elsősorban, mert sejtettük, hogy sem Gyömrői freudista kezelési módja, sem másfajta kezelés nem segítene rajta. (Az utolsó tizenöt esztendőben a Sinequan nevű gyógyszer valószínűleg néhány nap alatt rendbe hozta volna.) A szerelmi bajon viszont segíteni reméltünk. Kovács Imre ebéd utáni feketére bemondott bennünket kettőnket, Goda Gáborral és Vághidi Ferenccel együtt az orvosnőhöz. Nagy reménységgel mentünk fel. Goda ékes beszédben figyelmeztette az orvosnőt, hogy „a nemi jóság” akkor is kötelező, ha nem akarja: elvégre csinos fiatalemberről, az ország legnagyobb költőjéről van szó. Gyömrői kijelentette: pácienssel nem fekszik le, és amikor tovább kérleltük, kirúgott bennünket Váci utcai lakásából. Ezután következett a kínos epizód, amikor Attila késsel támadta meg este a Váci utcában Gyömrői szerelmesét, de utána, szerencsére összebékültek. A következőkben a Hungária sörözőben láttam Attilát, néhány nap múlva. Cserépfalvival és Horváth Bélával ültünk, hogy az antológia verseit megbeszéljük. Bélával és Imrével tárgyaltunk, Attila egyetlen szót sem szólt. Az üres söröspoharat hol álla bal, hol jobb oldalához szorította, és belesírt, ahogy könnyei csorogtak. Egy óra múlva vagy fél centi magasan álltak könnyei.

KÖLTŐK A KÖLTÉSZETRŐL

Károlyi-palota: Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Irodalom Háza (fotó: Gottl Egon)

Károlyi-palota: Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Irodalom Háza
(fotó: Gottl Egon)

Hazánkban 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük A KÖLTÉSZET NAPJÁt. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelgünk a magyar líra előtt.

Illyés Gyula: Haza, a magasban
(részlet)
Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
bátrabb új hont a mult időkben
fürkészni, mint a jövendőben –?
Mi gondom! – áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket.
Már meg is osztom, ha elmondom,
milyen e biztos, titkos otthon.
Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik.
A XX. század második felének költői a Digitális Irodalmi Akadémiában
Képek a magyar irodalomból
(kép- és diafilmgyűjtemény – Neumann-ház)
Janus Pannonius: Pannónia dicsérete
Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
  S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
  Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
Janus Pannonius : Egy dunántúli madulafáról
(részlet)
S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben,
   Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!
Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon,
 Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?
Kazinczy Ferenc: Írói érdem
Szólj, s ki vagy, elmondom. - - Ne tovább! ismerlek egészen.
 
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Íz, szín, tűz vagyon a borban, ha hegyaljai termés:
 
Íz, csín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.
Berzsenyi Dániel: A poézis hajdan és most
(részlet)
Oh, a poézis rózsaszin ujjai
Fonják azt az öröm gyenge virágibul:
 
Örömre intve csalta össze
 
A vadonok ridegült lakóit.
Most a halandó, mint ama büszke lyány,
Villámfénybe vonult isten ölén enyész:
 
A szent poézis néma hattyu,
 
S hallgat örökre hideg vizekben.
Petőfi Sándor: A természet vadvirága
(részlet)
Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.
Támaszkodjék szabályokra,
Ki szabadban félve mén.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.
Arany János: Barátomhoz
(részlet)
Petőfihez
Unszolsz, hogy írjak holmi verseket:
S mily szívesen fogadnék szót neked!
De átkozott gebe az a Pegaz,
Dehogy nyargal, dehogy! csak tipeg az.
Tegnap már mintha írni kezdenék,
Egészen a tollrágásig menék,
De, varjú tépje meg a rossz lovát,
Hiába biztatám, hogy: co tovább!
Arany János: Mindvégig
(részlet)
S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
 
Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
 
Dalban vidulás.
Tárgy künn, s temagadban –
És érzelem, az van,
 
Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
 
Mikor a lant hív.
Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
 
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
– Mint tücsöké nyáron –
 
Vész is ki dalod.

Budapest irodalmi emlékei I.
(diafilm – Neumann-ház)
Budapest irodalmi emlékei II.
(diafilm – Neumann-ház)
Budapest irodalmi emlékei III.
(diafilm – Neumann-ház)
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
(részlet)
Továbbá, ha ama költő jó kedvébe,
Aki most itt múlat ebb' a vármegyébe,
Leírná a dámák mellett tett harcomat
S hattyúi szárnyain zengné halálomat,
Minthogy, amint mondják, eddig minden nagyok
Üresen bocsáták: néki fundust hagyok.
Lencseni kertemet mezei házammal,
Minden bankóimat az egész smulkommal
Adják néki: ebből holtig elverselhet
S Beócián Parnasz hegyeit emelhet.
Petőfi Sándor: A költészet
Oh szent költészet, mint le vagy alázva,
Miként tiporják méltóságodat
Az ostobák, s ép akkor, amidőn
Törekszenek, hogy fölemeljenek.
Azt hirdetik föl nem kent papjaid,
Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy,
Nagyúri, díszes, tündöklő terem,
Hová csupán csak fénymázas cipőkben
Lehet bejárni illedelmesen.
Hallgassatok, ti ál, hamis proféták,
Hallgassatok, egy szótok sem igaz.
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.
Petőfi Sándor: A XIX. század költői
(részlet)
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Arany János: Kozmopolita költészet
(részlet)
Nem szégyellem, nem is bánom,
 
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
 
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem „két világ” csodája –
 
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
 
Övé rajtam minden jegy.
Ám terjessze a hatalmos
 
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
 
Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
 
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, –
 
Mert kivágyni: kész halál.
Arany János: Letészem a lantot
(részlet)
Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
[Góg és Magóg fia vagyok én...]
Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek,
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.
Babits Mihály: A lírikus epilógja
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
Babits Mihály: Cigány a siralomházban
(részlet)
Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.
Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.
De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.
Kosztolányi Dezső: 1.Vers
Sár és virág, kavargó semmiség,
de hirtelen, mint villám, hogyha lobban –
két sor között – kinyíl nekünk az Ég.
Kosztolányi Dezső:Esti Kornél éneke
(részlet)
Indulj dalom,
bátor dalom,
sápadva nézze röptöd,
aki nyomodba köpköd:
a fájdalom.
Az életen, a szinten,
a fénybe kell kerengni,
légy mint a minden,
te semmi.
Ne mondd te ezt se, azt se,
hamist se és igazt se,
ne mondd, mi fáj tenéked,
ne kérj vigaszt se.
Légy mint a fű-fa, élő,
csoda és megcsodáló,
titkát ki-nem-beszélő,
röpülő, meg-nem-álló.
Légy az, ami a bölcs kéj
fölhámja, a gyümölcshéj
remek ruhája, zöld szín
fán, tengeren a fölszín:
mélységek látszata.
Ady Endre: Hunn, új legenda
(részlet)
A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.
Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.
Babits Mihály: Régen elzengtek Sappho napjai
(részlet)
A líra meghal. Nagyon is merész
kezekkel téptük a kényes leány
hegedü-testét, vad-vad hangokig
csigázva, hogy ma már csak nyögni tud
s hörögni mint halódó… Nincs ütem
jajában többé, nincs se szó, se tag:
az értő agy s zenés szív nem beszél,
csak a tüdő liheg, csak a torok
kiált s a szédült gyomor álmodik.
A líra elhal, néma ez a kor.
Kosztolányi Dezső: Fohász
Vers, vers, ne hagyj el. Csak most maradj még.
Maradj, maradj itt. Voltál te nékem
kamasz-dicsőség, szívdobogtató,
vad kokain, mitől megbandzsult
részeg pupillám. De légy ma minden,
élet helyett élet, mert már a téli
holdfény inog a háztetőkön,
szél dudorász az utcacsatornán
s úgy összeszűkül a világ köröttem,
úgy fintorognak rám a viszolygó
tárgyak, mint hajdan csecsemőkoromban,
amikor a sötétbe hagytak,
rémek között s kimentek a szobából.
Kosztolányi Dezső: 2. Költők
Mint árva rokkant, aki cigarettát
koldul a hídon, úgy esdünk hitet mi,
Európa költői, kik ma élünk
s szeretnénk szebb sziget felé vitetni.
Tóth Árpád: Betűk, betűk…
Betűk, betűk, ti téveteg vonalkák,
Szeszélyetek mi cél felé halad?
Ti, búm guzsallyán sodrott halk fonalkák,
Mivé lesztek ma ujjaim alatt?
Nem is tudom: szövöm csak s bontom árván
A kusza dalt, s a tompa öntudat
Bús Penelope-kedve, mit se várván,
A rokka vak pergésén elmulat...
Tóth Árpád: Rímes, furcsa játék
(részlet)
Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa játék,
Ó, zokog, bár negédes -
Fogadd szivedbe, édes!
Mert csupa szívbe vert seb
Vérszínezi e verset,
Mint halvány őszi rózsa
Szirmát az őszi rozsda.
De lásd, egyebem nincsen,
Se birtokom, se kincsem,
Nem adhatok tenéked,
Csak ily borús zenéket.
Radnóti Miklós: Második ecloga
(részlet)
Írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes,
ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes,
mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska –
s a többi...
Radnóti Miklós: A „Meredek út” egyik példányára
(részlet)
Költő vagyok és senkinek se kellek,
akkor se, hogyha szótlan dünnyögök:
È – È – È –  sebaj, hisz énekelnek
helyettem kandi ördögök.
Radnóti Miklós: Harmadik ecloga
(részlet)
Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők...
csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat,
sem nemesívű szép, görög urna nem őrzi; de egy-két
versünk hogyha marad... szerelemről írhatok én még?
Csillog a teste felém, ó pásztori Múzsa, segíts hát!
Szabó Lőrinc: Lóci verset ír
(részlet)
– Nem kéne még valami hozzá?
kérdeztem én kiváncsian.
– Nem hát, – felelt ő, – ez az élet,
ebben már minden benne van.
– Benne van, jól van, igazad van,
szép a vers, menj és játssz tovább! –
Szinte ijedten csókoltam meg
Lóci hatéves homlokát…
Ő elrohant… Kint ragyogott a
tavasz, a bárány bégetett
s én eltünődve ezt a verset
írtam a magamé helyett.

Szabó Lőrinc: Költészet és optimizmus
(részlet)

Pesszimista a magyar irodalom, elsősorban a magyar líra? Nem árt az egyetemes magyar léleknek az irodalomban tudatosított és vonzóvá tett kishitűség? Nem kellene már ősi pesszimizmus és a magyaros sírvavigadás további gyakorlata helyett nekünk, költőknek is közreműködnünk az erős, friss, optimista magyar kedélykultúra kialakításában?

A kérdést nem vádnak szánták a felvetői; de én annak érzem, azzá emelem. A vádam viszont csak önvád.

Én igenis elmarasztalom magamat a pesszimista bűnében.

Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez
(részlet)
Mesterségem, te gyönyörű,
ki elhiteted: fontos élnem.
Erkölcs és rémület között
egyszerre fényben s vaksötétben,
mint egy villámszaggatta táj
szikláin, ahol állhatatlan
roppant felhők – nagy, gomolyos
agyvelők – tüze összecsattan,
s a tűzzel csíkos levegőben
szülik a szüntelen csatát,
sejt-korom óta ismerős
végtelen Buda-ostromát,
Jékely Zoltán: Az utolsó szó jogán
(részlet)
S a költő, ki mint nagy alvó galamb,
fájdalmában szárnyát fejére vonta,
s míg zúgott lelkében száz síri hang,
száz könnyet ejtett befelé naponta:
egy éjjel szárnyait csak szétnyitotta,
rászőtt, poros pókhálók közt ütött szét:
feje felett kis fényben pislogott a
szűkreszabott, haszontalan öröklét.
Csukás István: A költészet
A maradék tisztesség, amit még
nem játszottunk el félelemből, vagy
renyheségből; vagy amit nem játszottak
el helyettünk költő-császárok, vagy csak
örmesterek; s amit lopva viszünk, már-
már értelmetlenül – talán jó lesz küszöbnek.
Weöres Sándor Ars poetica
(részlet)
Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.
VERS
(gyűjtőoldal)
Versek
(gyűjtőoldal)
Balla Zsófia, Kovács András Ferenc, Parti Nagy Lajos: A költészetről
(interjú)

Szabó Lőrinc: Költészet és optimizmus
(részlet)

Pesszimista a magyar irodalom, elsősorban a magyar líra? Nem árt az egyetemes magyar léleknek az irodalomban tudatosított és vonzóvá tett kishitűség? Nem kellene már ősi pesszimizmus és a magyaros sírvavigadás további gyakorlata helyett nekünk, költőknek is közreműködnünk az erős, friss, optimista magyar kedélykultúra kialakításában?

A kérdést nem vádnak szánták a felvetői; de én annak érzem, azzá emelem. A vádam viszont csak önvád.

Én igenis elmarasztalom magamat a pesszimista bűnében.

Orbán Ottó: Ostromgyűrűben
(részlet)
A csontmező
Egy csontmezőn tántorgok a távolinak képzelt cél felé
és szomjan halok, ha nem tudok versekkel vizet fakasztani a csontból –
szellem liheg a nyomomban,
vagy pár lépéssel előttem, ki tudja,
az úgynevezett ihlet,
egy kurva, akinek hinnem muszáj,
akárhányszor is becsapott idáig.
A költészet, súgja a fülembe, végső soron varázslás,
mely előhívja belőlünk a bennünk rejtőzködő jót,
s rögeszme nélkül ki élhetné túl a bombázásokat,
a rettentő fölismerést, hogy az ember embernek farkasa –
lehet, hogy költészet nélkül is van jövőnk,
épp csak szomjan kell majd veszni benne,
mint üres kulaccsal a naptól izzó Szaharában.
 
Nemes Nagy Ágnes: Betűjáték
(részlet)

Régi játék az anagrammakészítés, természetesen a görögöktől örököltük. Antik ünnepélyességgel foghat tehát minden játékos egy cédulát, felírhatja rá az alapszót, amelynek betűiből – lehetőleg minden betűjével – új szavakat kell alkotnia. Aki a legtöbbet alkotja, az győz. S ebből az is kitűnik, hogy itt is hajlamosak vagyunk a mennyiség bűvöletébe esni, a minőség kárára. Nem mindegy ám, hogy milyen az az anagramma, és nem minden szó nyújt igazán jó változatokat. Szerencse kell a betűanyaghoz. Itt van például ez a régészet, mint alapszó. Hogy ennek milyen anagrammái vannak… Szédülten figyeltem, micsoda szókapcsolatok bukkannak elő a betűkből, micsoda hallatlan távlatokat nyitó fogalmak rejtőznek az r-ben, a t-ben, a két é-ben. Novellák, értekezések, filozófiák csírái, dióhéjversek, körömregények nyüzsögtek a szóváltozatokban; a régészet anagrammái kivételesen sugallatosnak bizonyultak. Csak egynéhányat, csak egy kicsinyke gyűjteményt hadd nyújtsak át belőlük.

Jékely Zoltán: Az utolsó szó jogán
(részlet)
S a költő, ki mint nagy alvó galamb,
fájdalmában szárnyát fejére vonta,
s míg zúgott lelkében száz síri hang,
száz könnyet ejtett befelé naponta:
egy éjjel szárnyait csak szétnyitotta,
rászőtt, poros pókhálók közt ütött szét:
feje felett kis fényben pislogott a
szűkreszabott, haszontalan öröklét.
Petőfi Sándor: Az utánzókhoz
(részlet)
Azt gondoljátok: a költés szekér,
Mely ballag széles országútakon?
Sas a költés; hol nem járt senki sem,
Ő arra indul fennen, szabadon.
S az élhetetlen nyomorú csoport
Azt lesi gyáván: merre nyílik ut?
S ha nyílik aztán, mint éhes kutya
A konc után, a kezdett útra fut.
Fogj tollat és írj, hogyha van erőd
Haladni, merre más még nem haladt;
Ha nincs: ragadj ekét vagy kaptafát,
S vágd a földhöz silány dorombodat!
Tóth Árpád: Betűk, betűk…
Betűk, betűk, ti téveteg vonalkák,
Szeszélyetek mi cél felé halad?
Ti, búm guzsallyán sodrott halk fonalkák,
Mivé lesztek ma ujjaim alatt?
Nem is tudom: szövöm csak s bontom árván
A kusza dalt, s a tompa öntudat
Bús Penelope-kedve, mit se várván,
A rokka vak pergésén elmulat...
Babits Mihály: Régen elzengtek Sappho napjai
(részlet)
A líra meghal. Nagyon is merész
kezekkel téptük a kényes leány
hegedü-testét, vad-vad hangokig
csigázva, hogy ma már csak nyögni tud
s hörögni mint halódó… Nincs ütem
jajában többé, nincs se szó, se tag:
az értő agy s zenés szív nem beszél,
csak a tüdő liheg, csak a torok
kiált s a szédült gyomor álmodik.
A líra elhal, néma ez a kor.
Radnóti Miklós: Mint észrevétlenül
(részlet)
És tudja, nyáron is lehullhat egy levél,
hiába táncol és csal a forró emberész,
s minden megméretik, ha egyszer majd nem él;
sportbajnok nem lehet már, sem kóbor tengerész,
de megtanulta, hogy fegyver s szerszám a toll,
s ugyancsak nyaktörő az, ha méltón peng a lant,
s hogy eljut így is ő mindenhová, ahol
mezítlen él a szándék és perzsel a kaland.
És míg tollára dől, a gyermekekre gondol,
és nincs nehéz szivében most semmiféle gőg,
mert értük dolgozik, akár a néma portól
csikorgó gyárban élők s műhelyben görnyedők.
Juhász Gyula: Vojtina új ars poéticája új költőkhöz
(részlet)
Világpolgár légy (és ebben Aranynál
Tovább megyek, bár ő arany marad),
De ez az érzés nem a hontalanság
S becsülve mást, vedd észre a magyart!
Mert szép az export és expressio is,
(Noha magam nem élek már vele),
De a poézis mégis csak poézis
S gyökér nélkül nincs fának levele.
Magyar légy és ne mondd, de ezt mutassa
A versed színe, íze és szaga,
Amint magyar volt és költő Balassa,
Bár idegenhez gyakran járt maga.
Magyar légy, mint a római palástban
Dörgő Petur volt zordon Berzsenyi
S homéri és virgili vers folyásban
Vörösmartynk Dunánkat zengeti.
Petőfi is, akár respublikáról,
Akár juhászról énekel, magyar,
S Arany, idézve ötszáz velszi bárdot,
Egy örök magyar bánatot takar!
Orbán Ottó: Vejnemöjnen, Kosztolányi
(részlet)

Réz Pálnak

Idézlek, vén Vejnemöjnen,
S téged, daliás Kosztolányi,
Kik vakon feküsztök a földben,
Ébresztő, föl, aranyat csinálni!
Verset, mint élő korotokban,
Mikor dalotokban bűverő volt!
S a koporsódeszka roppan,
Kelnek a holtak, mint a kelő hold.
"HANGOS" VERSEK
A Magyar Versmondók Egyesületének honlapja
Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba
(részlet)
Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek, szabad mellü örömök
S pusztuljatok, bilincses iskolák.
De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.
Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.
Arany János: A walesi bárdok
(részlet)
Szó bennszakad, hang fennakad,
 
Lehellet megszegik. –
Ajtó megől fehér galamb,
 
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
 
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
 
Amint húrjába csap.
„Fegyver csörög, haló hörög,
 
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
 
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
 
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
 
Király, te tetted ezt!”
Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz
(részlet)
Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajúl?
 
Nem látod a bosszús egeknek
 
Ostorait nyomorúlt hazádon?
Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
 
Ámbár ezerszer vak tüzedben
 
Véreidet, magadat tiportad.
Dsida Jenő: Túl jégmezőkön
(részlet)
A megfagyott öbölben
jégbe szorult a csolnak.
A hallgatás bárányai
melletted vándorolnak.
Mégy lankadón és szelíden,
glóriásan és nézelődőn
a vattás békesség felé
véget nem érő jégmezőkön.
Juhász Gyula: Mátyás király
Nézd Donatello márvány vésetét,
A karvaly orrt, a dactól görbe ajkat,
Mely gúnyt nyilazva sújt, bár csukva hallgat,
Nézd a szemét, mely fényes és setét!
Ez ő! Rőt múltunk ércizmú magyarja,
Királyi holló, mely nyugatra tart,
Mely fölgyújtja a bús magyar avart,
Mely a jövendőt lángolón akarja!
Pusztára épül tündérpalotája,
Plutárkot érti és Cézárt csodálja
És elmereng olasz kéz remekén.
De garaboncásként viskóba járva,
Míg írt keres az árva pór bajára,
Érezi, hogy mily magányos szegény!
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Kosztolányi Dezső: Rapszódia
Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.
Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a nagyvilágnak
árvája.
Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.
Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja
a könnytől.
Jaj, ha szám egyet kiáltna,
kitűzném a kapufára
szívemet.
Csak csöndesen, szívem, aludj,
jó nekem így, jó nekem úgy,
akárhogy.
Így végezték bús hatalmak,
olcsó víz a magyar harmat,
sárba hull.
Mit bánják ők? Nevetnek ők,
várnak ákácos temetők
mireánk.
Édesanyám, minek szültél?
Elhervadtál, megőszültél
hiába.
Nagy László: Adjon az isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél
Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.
Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.


Tompa Mihály: A madár, fiaihoz
(részlet)
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!
Petőfi Sándor: A nemzethez
(részlet)
Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
Fájdalom és düh habzik szivembe'!
Fájdalom, mert düledék hazámra
Uj viharnak közeledtét látom,
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
Nem szakad le szemünkről az álom.
Vajda János síremléke - Kerepesi temető (Fotó: Legeza Dénes István)

Vajda János síremléke - Kerepesi temető (Fotó: Legeza Dénes István)

Vörösmarty Mihály: Előszó
(részlet)
 
Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.
Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.
 
Öröm– s reménytől reszketett a lég,
Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
 
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Parti Nagy Lajos: Szívlapát
(részlet)
Az éjjel bársony nescafék.
Hűltek az utcán, két csapott
kanál és tejporszármazék;
rányitottam a vízcsapot.
Ki ínyenc, az tán fölsikolt,
de lassabb volt a gáz, min
a kávévíz csak tapsikolt,
és dongott, mint a jázmin,
szellőzködött a nagy melegbe,
míg odva mélyén elsimedve
morgott e nyelvi mű miatt,
morogjon, aki buksi medve,
édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs
Parti Nagy Lajos: Szívlapát
(hanganyag a szerző előadásában)
VERSZENE
(gyűjtőoldal)
Ady Endre: Az Úr érkezése
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Balassi Bálint: Adj már csendességet
(részlet)
1
Adj már csendességet, lelki békességet,
 mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
 kit sok kín fúr!
2
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
 mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
 vesztségére!
3
Nem kicsiny munkával, fiad halálával
 váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
 teljesíts meg!
Dsida Jenő: A sötétség verse
(részlet)
Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevü éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.
Juhász Gyula: Szerelem
(részlet)
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Juhász Gyula: Dózsa feje
Fehér gyolcsban, setét éjben
– Ezerötszáz tizennégyben –
A kakas épp harmadszor szólt,
Dózsa feje Szegeden volt.
Pálfi bíró fölemelte,
Hajnal előtt sírba tette,
Lenn a sírban, némán, mélyen,
Alszik a fej vaksötétben.
Pálfi bíró Piros lánya
Hófehér lőn nemsokára,
Mint viola rózsa mellett,
Hervad ő is Dózsa mellett.
Zsarátnok lesz, ami tűz volt,
Síri virág, aki szűz volt,
Koponyák és szívek porán
Új dalba fog új csalogány.
Hej, a sírok egyre nőnek
Szőnyegén a temetőnek,
Elhervadnak mind a rózsák
Őskertedben, Magyarország.
Ó de néha éjten-éjjel,
Mikor csak a kakas éber,
Kigyúl egy láng, mint az őrszem,
A szegedi temetőben.
Nézi más láng lobogását,
Földi tüzek égi mását,
Vár egy napot fölkelőben,
Régi magyar temetőben!
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal
(részlet)
Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerű, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Mécs László: A királyfi három bánata
(részlet)
Amikor születtem nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Nemes Nagy Ágnes: Szorgalom
Mi kopog?
Mi kopog?
– Harkály vagyok, kopogok.
Nem is tudom, mióta
vár rám ez a diófa.
Mi ragyog?
Mi ragyog?
– Hát nem tudod, ki vagyok?
Béka vagyok, leveli,
ki a fiát neveli.
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben
(részlet)
Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Tompa Mihály mellszobra - Budapest, Margitsziget (Fotó: Legeza Dénes István)

Tompa Mihály mellszobra - Budapest, Margitsziget (Fotó: Legeza Dénes István)

Vajda János: Húsz év mulva
(részlet)
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
Vörösmarty Mihály: Fogytán van a napod
(részlet)
Fogytán van a napod,
Fogytán van szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
Véred megsürűdött,
Agyvelőd kiapadt,
Fáradt vállaidról
Vén gunyád leszakadt.
Fogytán van erszényed,
Fogytán van a borod,
Szegény magyar költő,
Mire virradsz te még?
Van-e még reménység,
Lesz-e még hajnalod?
Férfi napjaidban
Hányszor álmodoztál,
Büszke reményekkel
Kényedre játszottál!…
Zilahy Krisztián: Ébredés
Arcod a hajnali párnán
Homályban hús a bársonyon
Mintha ébredésed várnám
gyönyörködöm az alvó mosolyon.
Lassan mozgok, őrzöm pillanatod
Szerelemben fürdik minden
Csigás hajamról hulló virágok
Táncolnak az éjszaka emlékén.
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal