JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. július 22.Névnap: Magdolna, Magda
    
 
Hónapok
JÚLIUS 19. – JÁNSZKY BÉLA SZÜLETÉSNAPJA – 1884
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A magyaros-szecessziós építészeti stílus egyik legkiválóbb képviselője, JÁNSZKY BÉLA (Ózd, 1884. júl. 19. – Budapest, 1945. jan. 16.) a Kós Károly vezette Fiatalok csoportjának egyik meghatározó tagja volt. Szemléletükre elsősorban Lechner Ödön volt hatással, akinek nyomán a magyar építészet formanyelvének megújítását a népművészet elemeinek felhasználásával kívánták megvalósítani. 1905-től rendszeres gyűjtőutakat tettek Erdélybe. Jánszky a skandináv építészetet is tanulmányozta, ebből a célból 1907-ben Finnországba, Svédországba és Németországba utazott. Később Párizsban és Olaszországban is tett tanulmányutakat. 1908-ban Kós Károllyal együtt tervezték a zebegényi plébániatemplomot. 1910-ben Iványi Grünwald Bélával és Falus Elekkel megalapították a kecskeméti művésztelepet. 1911 után Jánszky a földrengés sújtotta Kecskemét újjáépítésének irányítója volt, ekkor tervezte a Kaszinó épületét. Kétszer is hosszabb ideig alkotótársa volt Szivessy Tibor, akivel számos munkát készítettek együttesen: így például a szolnoki Hitelbank, a budapesti Ferencvárosi Torna Club épületét, a pesterzsébeti gimnáziumot és református templomot.

Jánszky jelentős szakirodalmi tevékenységet is folytatott, a nemzeti építészeti törekvések történetét összefoglaló munkái úttörő jelentőségűek.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal