JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


HULLAY JÓZSEF (Rimaszombat, 1921. febr. 27. – Debrecen, 1984. jan. 16.): idegsebész, egyetemi tanár, az epilepszia sebészeti gyógyításának kutatója.

Egyetemi tanulmányait 1939-től a debreceni Tisza István Tudományegyetem orvostudományi karán végezte, ahol 1944-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1945-től a debreceni egyetemi idegklinika orvosa volt, 1947-től Sántha Kálmán mellett bekapcsolódott az idegsebészeti munkába. 1948-ban ideggyógyász szakorvosi, 1951-ben műtőorvosi vizsgát tett. Sántha Kálmán eltávolítása után 1951-től az orvostudományi egyetem idegsebészetét irányította, több mint 20 évig vezette az idegsebészeti osztályt és a röntgen-laboratóriumot. 1960-ban az orvostudomány kandidátusa lett, 1970-től egyetemi tanár. Főként az epilepszia és az extrapiramidális mozgászavarok sebészeti kezelésével, a halántéklebeny működésével, az agydaganatokkal, elsősorban a hallóidegdaganatokkal, az agyi aneurizmákkal, angiómákkal foglalkozott. Mint idegsebész nemzetközi hírnevet szerzett. Évekig a Magyar Idegsebészeti Társaság elnöke, 1975-től a Szlovák Orvosi Társaság tiszteletbeli tagja volt, 1979-től az USA Idegsebész Társaságnak levelező tagja. 1970-ben Schaffer Károly-emlékérmet kapott.

Szatmári Zoltán: Klinika a nagyerdő szívében
(részlet)
Évszázados tölgyek árnyékában

Az önálló idegsebészeti klinika csak 1987-ben alakult meg, de idegsebészeti tevékenység 1921 óta folyik az egyetemen. Neves professzorok végeztek koponya és gerincműtéteket sérülés, valamint daganatos megbetegedések miatt. A 40-es évek elején Sántha Kálmán Penfieldnél töltött montreali tanulmányútjáról visszatérve, néhány év alatt olyan diagnosztikai és műtéti gyakorlatot szerzett, hogy részben önállósulhatott és kibővülhetett az idegsebészeti tevékenységek köre. Ezt követően az idegsebészetre specializálódó orvosok végezték az agy és gerincműtéteket a sebészeti klinika műtőjében.

1950. novemberétől a munka az idegklinikán kialakított saját idegsebészeti műtőben folytatódott. 1965-ben az idegklinikán belül már 27 ágyas idegsebészeti részleg várta a betegeket Hullay József vezetésével. Korszerűsödött a diagnosztika, javult az aneszteziológiai és postoperatív ellátás valamint megindult a mikrosebészet is. Ezzel a háttérrel évi 500-600 beteg műtéti kezelése vált lehetővé. 1984 és 87 között továbbfejlődött az osztály. Két új műtőt magába foglaló műtőtraktus és a 12 ágyas intenzív osztály kialakítása valósult meg.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal