Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

HERRMANN EMIL (Dognácska, 1840. nov. 13. – Budapest, 1925. ápr. 22.), a bányagéptan tudós professzora, a bányászat terén a magyar műszaki nyelv egyik megteremtője.

A bécsi politechnikumból került a Műegyetemre, majd a Selmecbányai Akadémiára, ahol kohó- és bányamérnöki oklevelet szerzett. Rövid ideig a híres ausztriai bányászati akadémián, Leobenben volt tanársegéd, majd Selmecre visszatérve ábrázoló geometriát és erdészeti erőműtant adott elő. A továbbiakban sokféle tárgyat tanított: matematikát, gépszerkezettant, mechanikát, szilárdságtant. Német származású volt, de kiválóan megtanult magyarul: az akadémián az elsők között adott elő magyar nyelven, sőt, a magyar szaknyelv megteremtésében nagy érdemeket szerzett. 1885-ben két munkáját már magyar nyelven adta ki: a Technikai mechanikát és a Szilárdságtant.

Herrmann a gázok termodinamikája és a szilárdságtan területén igen jelentős elméleti és szakirodalmi munkásságot fejtett ki. Magyarországon ő foglalkozott először szakszerűen a hengersorok méretszámításával. Sokat tett a bányák víztelenítése érdekében is.

Nemcsak tanárnak, embernek is nagy volt; ahogyan Kövesi Antal jellemezte: „Lelke tisztaságát, szíve jóságát , mélyen szántó elméjének bölcsességét sugározta ki azokra, akiket szeretett és akikkel gyakran érintkezett, így figyelmes tanítványaira”.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990; Dr Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók; Csáky Károly: Híres selmecbányai tanárok)