JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


GÁBORI MIKLÓS (Kapuvár, 1925. dec.3. – Budapest, 1996. aug. 9.) régész, antropológus Budapesten végezte tanulmányait. Különböző múzeumokban dolgozott néhány évig, végül a váci Trefort Ágoston Múzeum munkatársa, majd igazgatója lett. Ebben az időszakban a Dunakanyar késő paleolitikus és epipaleolitikus lösztelepeinek ásatásával foglalkozott. 1955-ben került a Budapesti Történeti Múzeum Régészeti Osztályára. Doktori értekezését a magyarországi késői paleolitikumról írta. Bekapcsolódott a híres vértesszőlősi lelőhely korával foglalkozó tudományos vitába valamint a dunántúli szeleta-kultúra átértékelésébe. Különösen szakavatott ismerője volt Kelet-Európa, a Kaukázuson túli területek és Közép-Ázsia őskorának. A magyar régészek közül elsőnek kutatott Mongóliában, később Kinába is eljutott. Jelentős ásatásokat végzett a budai Remete-barlangban, Honton, Ságvárott és Érden.

Ilon Gábor: Régészet. A régészet „új” elágazásai és segédtudományainak eredményei
Ilon Gábor: Régészet. Ősrégészet
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal