Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A tudományos eredmények sorában ritkaság, ha egy mérés, tehát nem elmélet vagy egy probléma megoldása még több mint egy évszázad távlatából nézve is jelentős eseménynek bizonyul. A szóban forgó mérés erre példa.

1890. január 20-án a Tudományos Akadémián Eötvös József olyan mérést mutatott be, amely elvi kérdést érintett ugyan, de elvi újdonságot nem hozott. Csupán az addig ismerteket erősítette meg. Eötvös nevezetes találmányával, a torziós ingával megmérhetők a nehézségi erő változásai. Vizsgálatai során bebizonyította, hogy a gravitációs vonzóerő csak a testek tömegétől függ, anyaguktól nem, azaz a gravitáló és tehetetlen tömeg egymással egyenlő illetőleg arányos. Ez a newtoni mechanika egyik alaptétele volt és igaz, hogy Newton és Bessel is igazolták már kísérleteikkel, de a tudomány fejlődése során célszerű az általánosan elfogadott tételeket is ellenőrizni új technika segítségével, pontosabb eszközökkel. Eötvös méréseinek jelentősége éppen addig elérhetetlennek vélt pontosságában volt. Ezt a pontosságot később még fokozni is tudta két tanítványa – Pekár Dezső és Fekete Jenő – segítségével, és így egy göttingeni pályázat nyertesei lettek – 1/200 000 000-os mérési pontosságot produkálva!

Néhány év múlva kiderült, hogy a mérés nemcsak a klasszikus fizikában fontos, hanem a modern fizika egyik sarkalatos elmélete, az általános relativitáselmélet szempontjából is. A tudománytörténetben ellentmondásos adatok találhatók arra nézve, vajon Einstein ismerte-e a mérést híres elmélete megalkotása előtt. A kérdés máig is eldöntetlen. Bizonyos viszont, hogy az Eötvös-Pekár-Fekete-féle mérési módszert a nyolcvanas években magfizikai kutatások során amerikai tudósok is alkalmazták.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990 [Palló Gábor], Dr Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók)