JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A tehetséges hadvezér és az első Elbrusz-expedíció tagja, EMÁNUEL GYÖRGY (Versec, 1775. ápr.2. – ? [Oroszország], 1837. jan. 14.) a déli határőr-vidéken katona családban született és ő is ezt a pályát választotta. A splényi gyalogezredben olyannyira kitüntette magát, hogy a vármegye javaslatára a bécsi magyar testőrség tagja lett. Parancsnokával való összetűzése következményeként emigrált Oroszországba, ahol a napóleoni háború alatt katonai sikerek egész sora fűződött nevéhez. A borogyinói csatatéren tanúsított vitézségéért a legmagasabb orosz katonai kitüntetést, a Szent György rendet kapta meg. Altábornagyi rangban a Kaukázus vidékére vezénylik, ami akkor is háborús tűzfészeknek számított. Emánuel György már Bécsben is részt vett a szellemi életben, sokoldalú, érdeklődő ember volt, Kisfaludy Sándor is barátai közé tartozott. A földrajzi felfedezések világa sem állt távol tőle; osztagot szervezett az 5642 méter magas Elbrusz meghódítására. Az expedíciónak rajta kívül egy másik magyar tagja is volt: az ógyallai Bese János földrajztudós. Végül a csapatnak csak egyetlen – orosz – tagja jutott fel a csúcsra, azonban az általa gyűjtött kőzetminták felét Emánuel Bese János által hazaküldte a Magyar Nemzeti Múzeum részére. Az Elbrusz-expedíció sikeres megszervezéséért és végrehajtásáért Emánuelt az orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal