JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2017. december 13.Névnap: Luca, Ottília, Lúcia
    
 
Hónapok
DECEMBER – KARÁCSONY HAVA – TÉLELŐ – ÁLOM HAVA
 
Kormány Vera: December

Kormány Vera: December

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
December

December a latin őskalendáriumban a 10. hónap volt, a neve is azt jelenti: „tizedik”. Ez a hónap a pihenés, megbékélés és a jó hangulat jegyében telt el, az emberek a családi tűzhely köré húzódtak, és élvezték a jól végzett munka megérdemelt gyümölcseit (már akiknek jutott belőle). December első ünnepét a hónap első napjaiban tartották meg köszönetnyilvánításképpen Bona Dea (a „Jó Istennő”) tiszteletére. Bona Dea, másik nevén Fauna, a földistennő egyik megnyilvánulása volt. December közepe táján kezdődött a latiumi földművesek ősi istenének, Saturnusnak az ünnepi hete. Minthogy decemberre minden jelentősebb paraszti munka befejeződött, a falusi nép méltóképpen köszönthette égi gazdáját. A Saturnalia eredetileg tehát falusi ünnepségsorozat volt, s több elkülöníthető ünnepből állott. Az ősi falusi ünnepek közé tartoztak a Feriae Sementivae („Vetési ünnepek”), a Consualia (a vetés befejezését követően Consus isten tiszteletére tartott lóversenyek december 11-én vagy 15-én), a Larentalia (Acca Larentiának, Romulus és Remus nevelőanyjának, egyben a mezők istennőjének általában december 23-án tartott emlékünnepe), a Paganalia vagy Paganicae („Települési ünnep”, a latin paganus „falusit”, „pogányt” jelent). Varro szerint az ünnep onnét kapta a nevét, hogy azt minden faluközösség (latin pagus) külön, a saját földjén ülte meg. E decemberi ünnepek pontos idejét évről évre a papok határozták meg.

Játékok
Kvíz – december Keresztrejtvény – december
Rudan Mária: Bak zodiákus

Rudan Mária: Bak zodiákus

Gesztesi Albert: Az éjszakai égbolt. December
(ismertető)
Rudan Mária: Bak csillagkép

Rudan Mária: Bak csillagkép

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
(részlet)
Az idő újjászületik

Decemberre esett az év legjelentősebb napja: az esztendő legrövidebb napja, amelyen a Nap meghal, hogy huszonnégy óra múlva új életre támadjon, újraszülessék. A Gergely-féle időszámítás előtt ez a nap december 13-ára, Szent Lucia napjára esett, minélfogva ennek a szentnek, magyarul Lucának a napja mindenféle babonás szokások forrásává lett.

(…)

A Luca napja különösen alkalmas arra, hogy a lányok kitudakolják jövendőbelijük nevét vagy legalábbis foglalkozását. Erre a célra szolgál a különböző fafélékből ötágú csillag alakúra mesterségesen faragott Luca-szék: aki erre a székre ráül, az meglátja jövendőbelijét. Luca napja éjjelén a szellemek csöndes, remegő fénykévék formájában suhannak el a falusi házak fölött, de ezt a fényt csak bizonyos, arra alkalmas emberek láthatják meg, akiknek a Luca-fénye megmutatja, hol vannak kincsek a föld méhébe rejtve.


Zúzmara (fotó: Bálint Eszter)

Zúzmara (fotó: Bálint Eszter)

Csokonai Vitéz Mihály: Bakhushoz
(részlet)
  Itt van a zúzos december:
  Bor van-é?
  Bort igyon ma minden ember:
  Évoé!

December
Népi mondóka
A Lucának híres napja
A napot rövidre szabja.
Téli mennydörgés,
Meglesz jó termés.
Zöld karácsony rossz,
Fehér húsvétot hoz.
János-nap ha borús,
A termés igen dús.

Puha hósapka(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Puha hósapka
(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Radnóti Miklós: Naptár / December
(részlet)
Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.

Szinyei Merse Pál: Tél
(festmény)
Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)
DECEMBER
Fordul az Hold: fordult tizenkét hónap már,
Fordult egy esztendő; egy tél, tavasz, ősz, nyár.
Így fordul a világ, amíg végére jár.


Tobozok (fotó: Bálint Eszter)

Tobozok (fotó: Bálint Eszter)

Márai Sándor: Négy évszak
December

Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.

Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.

ÉVSZAKOK
(gyűjtőoldal)
TÉL
(gyűjtőoldal)
IDŐJÁRÁS
(gyűjtőoldal)
Kányádi Sándor: Betemetett a nagy hó
Betemetett a nagy hó
erdőt, mezőt, rétet,
minden, mint a nagyanyó
haja, hófehér lett.
Minden, mint a nagyapó
bajsza, hófehér lett,
csak a feketerigó
maradt feketének.
Jékely Zoltán: Havazás
(részlet)
Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.
 


Friss hó(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Friss hó
(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)


Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben
Szakad a hó nagy csomókban,
veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfujtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madár-etető.
Radnóti Miklós: Decemberi reggel
(részlet)
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Ó, vasárnap reggel, te édes!
hat érdes reggel gondja ring
s kiúszik ablakunkon.
Mert hó ragyog kint és pehely
szöszös pehelyre szálldos ujra,
fehérre hófehér.
Az utcai csenden át gyerek
piroska orráról beszél
sok gyöngyös szippanás.
Jékely Zoltán: Ének a hóban
(részlet)
A hó, a hó, a hó –
nem is erre a csúf földre való.
Szívemben, jaj be megfagyott a bánat,
majd szétveti, akár a jég a kádat.
A hó, a hó, a hó,
angyali szárnyakról való.
S kik perzselődnek itt a vad tüzön,
a menny azoknak a hóval üzen.
Tompa Mihály: A tél
(részlet)
Felhők borongnak a magas bérc tetején;
Virágok ünnepe- s az oltárok helyén
A tél uralkodik, s törvénye oly kemény!
Dsida Jenő: December
(részlet)
A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.
Pelyhet kavarva dudorász a szél
és nagy titokról halkan
meséket mesél.
Juhász Gyula: Szimfónia domesztika
(részlet)
A csönd halkan dalol.
December bús szele
Alszik ma valahol.

Cinke az ágon(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Cinke az ágon
(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Jékely Zoltán: Őszvégi intelem
Amikor a lúdak szállnak,
ne hallgasd, mit kiabálnak!
Viháncoló gágogásuk
azt hirdeti: jobb lesz másutt.
Ahogy a nappalok fogynak,
úgy nő kínja rabságodnak,
s betemet majd a december
hóval, faggyal, fergeteggel.
Radnóti Miklós: Téli vers
(részlet)
Tél, tél! Fél most a gyerek s
fél az üvegesházban markos
marokkal nevelt gyönge virág;
az anyák gondja kiköltözött
az ereszekre és sipog, sipog:
leesett már az első hó
irgalom és béke, béke legyen
már mindenkivel.
József Attila: Téli éjszaka
(részlet)
A távolban a bütykös vén hegyek,
mint elnehezült kezek,
meg-megrebbenve tartogatják
az alkonyi tüzet,
a párolgó tanyát,
völgy kerek csöndjét, pihegő mohát.
Mészöly Miklós: Tél
A ködben madárhang, mint korcsolyák éle távol –
fönt ágak rácsozata, támasztalanul.
Jéghártya pattan.
Kifagyott nyomokba lépnek, visszafelé.
Rákos Sándor: Karácsonyi kántáló
(részlet)
meddig tart még ez a nagy tél
a hőmérő befagyott
meddig tart még ez a nagy tél
lejönnek a farkasok
meddig tart még ez a nagy tél
hasít a fagy mint az ék
Csorba Győző: Csörög a fagyos föld
(részlet)
Hópihe fészkel a hajadban,
járod a világot magadban,
ó, mitől annyira remegtél,
itt a csirátalan, örök tél.
Járod a világot magadban,
melegednél régi zugokban,
angyalokat várnál, karácsonyt,
karácsonyi Jézuska-jászolt.
Lakatos István: December
(részlet)
Este kilenc. Odakünn őrjöngő tél. Jeges ökle
 
zúzza, repeszti szobánk zárt zsalugátereit.
Rém-alakok villognak a hó tükrében, az éles
 
kristályrácsokon át száz eszelős szem üvölt.
Itt készül valami! S szél csap le megint az ereszre,
 
kürtőn, kályhacsövön törne be, csúszna közénk.
Ámde szobánk vörös izzásban. Lángot vet a kályha,
 
lángot az ágy, amelyen – két szerető – heverünk.
Bertók László: December
December fehér paripák
sarkantyúzója
születésnapomra újra meg újra
virgácsvesszővel rábökő
tejúti Patyolat-reklám
a kikiáltott tisztaságot
susmusok centrifugáit
léteddel megszégyenítő
kapcsolataink gerendáihoz
megegyezésünk nélkül mérték
Európa családi asztalánál
nagyapó nosztalgia
üvegcsillár a gyerekkor egén
legendák lucaszékek
holdfogó pányvánk tanúja
keményíts magadhoz!

Reggeli napsütés télen (Fotó: Vimola Ágnes)

Reggeli napsütés télen (Fotó: Vimola Ágnes)

Csokonai Vitéz Mihály: A békétlenkedő
(részlet)
Tél
No eljöttél valahára,
Gyászos tél, a főld nyakára,
 
És az erszényt oldozod:
Együk most már munkánk bérét,
Igyuk saját testünk vérét,
 
Már az inséget hozod.
Igazán, hogy minél rosszabb
A te részed, annál hosszabb,
 
Életünkből majd fél rész
 
A te napjaidba vész.

Téli reggel (fotó: Vimola Ágnes)

Téli reggel (fotó: Vimola Ágnes)

Szabó Lőrinc: Valami szép
(részlet)
Egész héten köd nyomta téli
hegytetőnk: magas fellegek
fogták fazekukba a tájat
s rácsukták a fedőjüket.
Ma se mozdultak meg. De este
fent, tág körben, kinyílt az ég,
mintha egy nagy kéz felemelte
volna a fazék fedelét.
Ady Endre: Fedjük be a rózsát
(részlet)
Utálom a rózsát, sok kerti csatán
Szivenszúrt már, de jön a December:
Fedjük be a rózsát, édesapám.
Jön, jön a December s a rózsa is él,
Rossz virág-asszony, céda, pozsgás nő,
De tündér lehet másvalakinél.
Csorba Győző: December
(részlet)
 
Tél van, meztelen ág-bogak
kúszálják a kerek holdat; a rettegő
 
földön félve kisér rideg
árnyékom. Valahol bárcsak akadna meg!
Rakovszky Zsuzsa: December
(részlet)
Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
mezítelen villanyégők világolnak a ködben,
melynek sem centrumát, sem szilárd
partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan
égnek. Miért akarjam
lángba borítani e homályos téli órát,
az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását
a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
az ellenállás nélküli közegben
elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,
ritkítva a ködöt, a sárga kandeláberek
lobbantják föl a szél testét. Ki mint folyóba fog
lépni a mi időnkbe, majd a sötéten
áradó, vízszagú szélben
érez először önmagára. Most
nincs tárgya még a vágynak. Várakozz…
Slezák István: Téli falukép szélmalommal
(festmény)
Czibula Pál: Téli táj vaddisznókkal
(festmény)
Boromisza Tibor: Veresvízi bányászházak egy hideg téli napon
(festmény)
Polgár Ida: Hideg táj
(festmény)

Lázár Ervin: December tábornok
(részlet)

Jégkristálytű borosta az arcán, deres halánték, sasorr, sastekintet. Zúzmara szállt a trónterem falára, amikor December tábornok beviharzott, pára csapódott a drágakövekre, megtompult az aranylemezek fénye.

– Győzelem! – rikoltott December tábornok, szájából kivillogtak a szép, fehér, lapos fogak.

A trónszékhez lépett, teli tüdőből ráfújt – November tábornok maradványai fáradt pernyeként szétlebegtek, elenyésztek a semmibe.

December tábornok a trónra huppant – a királyi szék nagyot nyögött.

– Én vagyok a király! – ordított December tábornok.

Pilinszky János: December
(részlet)

Földek és kertek lassan kisimulnak. A város állig gombolt házai beljebb húzódnak az út mellől, bokrok és fák önző várakozásban engedik el egymás kezét, s mintha valami rendkívüli hírre készülnének, kíméletlenül vetik le minden emléküket a múltból. Egy madár rebben fel az üres levegőbe, az ég felé puhatol, mint tó vizébe dobott kavics, majd egy kisdiák kapaszkodik fel a kiürült Gellérthegy oldalán, szája körül ezüstlő lehelettel. Ennyi az egész, amit följegyezhetsz. Egy este pedig a körúton csatangolva is meghallod, amint a tetőkre süppedt ég alatt elszorul a város lélegzete. És másnap reggelre lehull az első hó.

Lászlóffy Aladár: Az ólomkatona hadifogsága
(részlet)

Van gyönyörű tél, és van ellenséges tél. Csodálatos nagy pelyhekben hull. Az idei tél legnagyobb hava lehull már december elején. Igazán csak a gyermekek foglalkoznak a hó meteorológiájával. Akkor volt rá időnk, ma vannak emlékeink róla. Olvad, megállt, most hull, nagy hó, porhó, enyhe idő, a különböző havak; s a különböző havakkal a napszakok s az évszakok részeinek pontos hangulatát őriztem meg. Szülővárosomat például így is felismerném a világ legtávolibb pontján is: a sötét éjszakából megérzett hóillat után. Az ól tetején arasznyinál nagyobb volt már a hó, és hogy drukkoltunk, hogy megmaradjon, hogy hulljon még, még, még. Alig gondolkoztatott meg az a nono, a csendes, nevelő figyelmeztetés, hogy az bizony csak nekünk gyermekeknek olyan jó, de a szegényeknek, a katonáknak, az utasoknak rossz és veszélyes. Máskor, sok tél után fogtam fel ezt, hogy van gyönyörű tél, és van ellenséges tél. A szegények tele. A színházak tele. Az emlékek tele. A hadifoglyok tele. A szánkázók tele. A szerelmek tele. És honnan az a vágy, hogy ha elkezd havazni, még tovább, még tovább hulljon, csak hulljon? Mit remélt a gyermek, és mit remélt később is a közérzetem egy-egy már napok óta tartó havazástól, mit?

Kertész Imre: Gályanapló
(részlet)

December 25 Karácsony. Téli köd. Az Árpád hídon átautóbuszozva, alattam a fémszínű folyó. A fák, akár vékony ceruzarajzok, szürke, maszatos alapon. A levegő szaga. Szabadságérzet, majdnem boldogságérzet, mint gyerekkorom óta mindig, ha köd van.

A szépség: „Eitelkeit der Gattung” – mondja Nietzsche. (Nem is próbálkoznék a lefordításával.)

Ágh István: Hibernákulum
(részlet)
Mintha ébernek lenni se lenne mire,
elveszett grófnői hajtű a hímrigó csőre,
fekete gombolyagba tűzve,
legombolyított lábnyomát
hagyja maga után a fűben, kikötve
ül a fonál elején, vár, elgurul, megáll,
mintha nem lennék, nem is lenne.
És ugyanúgy a meggyvágó, tolla-divatba
unja magát a tiszafán,
hamukék gallérba gunnyasztott,
szélfútt karácsonyi dísz
maradékának avanzsálom, megcsodálom,
ha mégis mozdul valamit
rég elpördült magért a másik ágon.
Lakatos István: Hermina
(részlet)
 
Fellobogott a decemberi hold, szikráztak a házak,
élesedő sugarak – zúzos fákon zuhatag – mint
fénykígyót rajzolták meg késükkel az utcát;
néma hidegtűkarc: rézmetszete villog a télnek,
mély feketék váltják a fehér vonalak ragyogását.

Decemberi lombszőnyeg (fotó: Török Máté)

Decemberi lombszőnyeg (fotó: Török Máté)

Moldova György: Tél tábornok
(részlet)

De ha azt hiszitek, hogy Tél tábornok feladja, akkor nem ismeritek őt. Nem azért készülődött negyven évig lemerülve, őrült gőgjét hibernálva erre az egyetlen évszakra, amely néki adatott. Végre együtt mutatkozhat Saint Claussal és kezet foghat az orosz Fagy apóval. Nyugodjatok meg, kihasznál majd minden percet, amíg zúzmara paszomántos, jégsújtással díszített parancsnoki uniformisát viselheti. A türelmetlenkedőket kioktatja: ha a nép egyszer úgy döntött, hogy novembertől márciusig tél legyen, akkor ezt tessék tudomásul venni.

A tábornok félrelökte a tél szelíd dekorációit, a gesztenyés néniket, a száncsengőt, a fűszeresen gőzölgő forralt bort és riadót fúvatott. A hóemberek már fel is sorakoztak mögé, tudják, hogy az olvadás a végüket jelentené. Kár megjegyezni őket, a nyári strandon majd úgyis viszontlátjuk valamennyit homokfigurákká átalakulva.

Tél tábornok akcióba lépett, beindította a nagy állami fagyasztó és szélgépeket, meddő vihart kavar, hogy minél távolabb tolja ki az új tavaszt. Kivonta jégkardját, a földön fekvőket és a guggolókat csak fenyegeti, de úgy másfél méter magasságban végig-végigsuhint vele és aki ennél magasabban néz, annak a feje bizony a porba hull. Különösen jaj lesz a merev nyakúaknak, akik megszokták az egyenes tartást és a szemüvegeseknek, akik mindenáron látni szeretnének.

Parti Nagy Lajos: Angyal és vonóhorog
(részlet)

Nem tudok, alig tudok ráhangolódni, holott közeledik az ünnep, valóban a legnagyobb, merthogy a legcivilebb, merthogy a szereteté. S tán ez volna a legnehezebb, egy velőszürke hétfő reggel cvideréből és tompájából fakasztani ki azt a bizonyos szeretetet. Meglátni abban, ami van. Mivel eléggé hétfőreggel vagyunk mindahányan. Citromból narancslevet facsarni, hogy az lehetőleg mégse legyen hazugság. Valami narancsfélét csinálni ebből a reggelből. Én már nagyon szeretem, ha karácsonykor süt a nap.

Legtöbbször ötéves szeretnék lenni. Végigunatkozni egy délutánt. Nézni egy konok, téli hangyát, ahogy életre-halálra megmássza a mákdarálót. Ötévesnek lenni jó. Havat enni az ablak párkányáról, jégcsapot, sültalmát szagolni, odabújni. Gondolni a Jézuskára érdeklődve és homályosan. Jókedvűen félni ettől-attól. Farkastól, kismalactól, forró víztől. Hogy a libák sziszegnek, mint a gáz. Félni olyan szavaktól, mint csípőfogó. Franciakulcs. Vagy éppen vonóhorog. És a szeretetről azt hinni, van, mint a levegő, mint a kék ég, van, és nem fogy el. Végtelen, magától értetődő, mint az anyám pongyolája.

Tandori Dezső: Szobor
(részlet)
Már nemsokára betakarhatod
két tenyereddel arcát, oly sovány lett.
Érintheted minden csontját külön:
e húsalatti vallomásokat;
de ha nézed, szemed úgy fáj majd, mintha
szurós köveken lépkednél mezitláb.
Ne nézd hát: ujjaiddal inkább
boritsd körül, takard el. Inkább
a hideg decemberi levegőbe tördelt
dirib-darab világot nézd, hol akkor
egyszerre meglátsz valamit, és arról
magadra ismersz, s felkiáltasz: ezt,
hogy ezt akartad mondani neki –
Gárdonyi Géza: December
(vers)
Györe Imre: Hóemberek
(vers)
Utassy József: December
(vers)

Bertha Bulcsu: Az élet fórumain
(részlet)

Decemberben megkezdődött a borok fejtése. Az élelmesebbek a seprőből, törkölyből ilyenkor főzték a pálinkát. Januárban, februárban a házaknál oltványokat készítettek, a férfiak karót hasítottak, s pótolták a hiányokat. De mindez csak a szőlő körül. A legtöbb gazdának régen erdő- és nádrésze is volt. A favágás téli munka, a nádverés úgyszintén. Amint beállt a víz, s a jég elbírta a csizmás, bakancsos embereket, megkezdődött a legnagyobb téli munka, a nádaratás. A rövid nyelű nádverőkaszák hónapokig pengtek ilyenkor a jég felett. A fiatal legények és az asszonyok kévéket kötöttek a nádcsomókból, aztán szánon vagy vállon kihordták a partra. A félszerekben, pajtákban felállították a préseket. A frissen vágott nádból tavaszra ezer és ezer nádpadló készült. A vermeket is télen töltik fel a Balaton hátából kimetszett jéggel. A jégvágás, rakodás, fuvarozás hetekig eltart. Volt munka elég. De a pihenésre, szórakozásra, elmélkedésre is jutott idő.

Bertha Bulcsu: Táj és évszakok
(részlet)

A tél végét a melegebb szelek érkezése jelzi. A jég hátán ilyenkor egyik napról a másikra megolvad a hó. A kásás jégen már nehéz korcsolyával járni. Megsüpped az acél, s elakad. Éjszaka persze újra megfagy az egész, s reggelre göcsörtös, dorozmás lesz a jég. Ez a másnapos, egyhetes jég száz és száz lábnyomot őriz. A sirályok, szárcsák, vadkacsák, rókák, nyulak és emberek lábnyomát. Csak ilyenkor látszik igazán, hogy mennyi állatnak s embernek akad dolga a jégen. A Balaton leggyakrabban december végén vagy január elején fagy be. A zajlás pedig általában február végén, március elején kezdődik.

Illyés Gyula: Függöny mögül kinézve
(részlet)
Vonaton aludtam, zöld lapályokról suhanva. –
No lám, megint föl az Alpesekbe –?
Ugyan; – csak leesett a hó az éjszaka.
Nem én robogtam, a tél rohant felém.
December száguld ablakom előtt.


Balázsovits Zsuzsanna: December

Balázsovits Zsuzsanna: December

Juhász Ferenc: Az Isten-szárnyverés égő cserepei
(részlet)

Most tél van. 1974 tele. December. Most tél van és hó. Most tél van és alíg-hó. Tél, tél, téli szél! Óriás Üveg-Ember a Szél! Tél. A Szél: Óriás Üveg-Férfi! Üveg-bajszú. Üveg-szakállú. Üveg-hajú. Üveg-fogú. Üveg-körmű. Most tél van, tél. Nagy redős üvegköpenyben jár a szél! Óriás ráncos üvegköpenyben jár a szél. Óriás üvegcsizmában jár a szél. Óriás üvegcipőben jár a szél. Országrészeket lép. Földrészeket lép a Szél. Most tél van. Tél. Ráncredős üvegfújása: üveg. Szuszogása, lihegése: üveg. Hatalma: üveghártya! Ó, tél van, tél, tél, tél, tél! Óriás köd-ruhás Köd-Asszony a Tél. Köd-hajakkal, köd-sörénnyel, köd-emlőkkel, köd-asszony-ivarszervvel, köd-testtel zokog a tél, lénye és szervezete a Tél, ez a foszló és torlódó óriás Köd-Asszony.

Juhász Ferenc: Halott feketerigó
(részlet)
Százmillió fehér varrógéptű mozgott föl-le,
föl-le gyorsan a sárga lámpafény-anyagban, a tél, a Fehér Varrónő varrta
százmillió varrógéptűvel a karácsony-előtti téli decembert. Százmillió
varrógép zakatolt, százmillió kristály-varrógéptű döfködte gyors függőleges, merev
gépi zuhanással a sárga fényemlőjű fekete csöndet. Sziszegett a tél fehér
varrógéptű-halmaza, dolgozott, mint egy szorgos haza, s puhát varrt a puhára,
fehér puhát a fehér puhára, s egy fekete légy az asztalon nagy dülledt gömbikragombóc
barna szemeit mosta fekete kezeivel.
(…)
És most minden hóporos. És most minden fehér. A dombvidéki városi tájnak
liszt-ájulása van. December elseje van. Fehér a hó. A hóban feketerigó.
Ugrálva csúszkál a hóporhártya-gézen, mintha korcsolyázna, csúszkálva
ugrál a fagyott földre terített könnyű porliszt-gézen, mintha korcsolyázna.
 

Juhász Ferenc: Mint tollfosztó néni a tollat
(részlet)
Mint tollfosztó néni a tollat,
lekopasztotta a fákat az ősz.
De gyémánt porával a tél beszórta
 
csöndesen a tájat.
Madár hasítja ketté az eget.
Egy villanás, s a téli nap ragyog.
A hegyek szikláin szikrázik
 
keményen december.
Juhász Ferenc: Tág napló
(részlet)
Szemlőhegy utca, december
December 14. Házasságom napja.
Ez már a harmadik tél, bizony a harmadik.
A zord december csak fújja ködét
a hegyre. Ködben a házak, a fák.
Az ágak csillogva, dermedt-fehéren, mint
rongyokat a kéz, tartják a ködöt.
Omlatag fehér, s csikorgó hideg: a táj!
Szemetes kordé fordúl
most az útnak. Fújtat a ló,
gőzöl a konok hidegben.
A postás deres bajuszát megtörli, megáll,
aztán elindúl. Fölfelé tart a hegynek.

Lázár Ervin: Mit ugrálsz, Hideg?
(részlet)

Egy szép, augusztusi napon nyitva maradt a Szaratov ajtaja.

– Aha – mormogta odabent a Hideg –, most itt az alkalom!

Féloldalasan kislisszant a résen. Megállt a konyha közepén, rettentő szemmel körülnézett.

– Majd most megmutatom nektek! – sziszegte vészjóslóan.

Kihúzta magát, behajlított karját vállmagasságba emelte, fitogtatta az izmait.

Olyan izmai voltak, mint egy kafferbivalynak.

A Mozsár, a Konyhaszekrény, a Fületlen Bögre, az Ép Fülű Bögre, a Kávédaráló, a Háromlábú Hokedli, a Körömreszelő (mit keres egy körömreszelő a konyhában?), a Húsvágó Bárd, a Merőkanál, a Bojtos Butykos, a Tejesköcsög, a Piros Fedő, a Kék Fedő, az Alumínium Fedő, a Burátlan Lámpa, a Konyhaasztal és a Kettőbe Vágott Paradicsom hökkenten nézett rá.

A Hideg tánclépésben végiglejtett a konyhán, majd ökölvívóállásba helyezkedett.

Vészjósló hangon kérdezte:

– Melyikőtökkel kezdjem?

Körülnézett. Majd ezzel egyidőben azt mondta:

– Brrrr!

A konyhában mindenki behúzta a nyakát. Azt gondolták: „Jaj, nehogy rajtam kezdje!”

Parti Nagy Lajos: Angyalstop
(részlet)
Hó esik, hogy máshogy kezdődhetne
vers, este, tél, taplóig ázás,
magasan dübörögnek az angyalok,
szájukban kék fürdőszobák és szőke samponok,
szárnyuk alatt tépett staniclik,
hullahó, hullahó,
mesebeli álom,
kékre fagyott arcomat füstbe bugyolálom,
Gömör Kata: Tél
(festmény)
Kármán Balázs – Novák László: Téli patak
(fotó)
Gyenis István: Fagyöngyök
(festmény)

Parti Nagy Lajos: Hősöm tere
(részlet)

Odafönt, az egymásra utalt tetők között a hajnali fagy gyakran gravírozott kacsalábakat az ablakomra. Úszóhártyájuk mögött a derengő világ törékeny volt és könyörtelen, s néha féltem, hogy el se olvadnak a napsütésben, hanem berúgják az üveget tokostul, engem pedig kivisz a huzat, a december ipari porszívója…

Rába György: Hulló hasábok
(részlet)
Sűrű zajjal bár bennem is
gallyak törnek le egyre
értük hátam nem görbitem
nem gondolok telemre
könnyelmű rossz szegény vagyok
mit bánt ha jő december
A fagyot el nem űzhetem
pislákoló tüzemmel
Csorba Győző: Hó-hívogató
(részlet)
 
De jó volna ha volna
 
ha hó hullna halomba
 
ha már fű sincs levél se
betakarna a tél mindent fehérbe

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér
(részlet)

Jöhetsz, tél!

A rikkantás öcsémtől származik; új kucsmája láttán húzta ki magát, és fenyegette meg decembert. Anyám rászólt:

– Ne hergeld! Magától is eljön.

Múlnak a novemberi napok. Ráncos a szilva az ághegyen. Reggelenként dér lepi be a rétet, a kerteket. Az éjjel a víz megvakult a kicsi patakban. Így közli velem a szomszéd, hogy ránk jött a fagy. Lemezteleníti a falut. A lombhullással mintha puha kötést göngyölt volna le rólunk. Szembeszökőek most a mezítelenség sebhelyei, ütésfoltjai. A nyár, akár egy impresszionista díszlet, tovagördült, s díszítő formái nélkül, az utolsó szőlőkaróig számbavehetőleg lép elő a hidegebb – ridegebb – valóság. Ami nem a legidillikusabb. Most látom, hogy a szomszéd tyúkketrece féloldalára billent, s házunk falát kikezdte az esőlé. Zöld pántlikáinak kötelékei nélkül a falu mintha széjjelesett volna. Messzebbre kerültek a házak egymástól, s az agyagdombok valószínűtlen közelségbe nyomultak az ablakunk alá; az erdővel együtt, amely alaposabban megnézve: csenevészek gyülekezete. A meghittséget kedvelő költőkre gondolok, a fényképészekre és a népszakértőkre. Oda a csalit és a pagony, sehol egy Daphnisz, sehol egy Chloe az egész környéken. Unokahúgom az apja kabátjának az ujját feltűrte, hogy kezét szabaddá tegye. Anyám lábán foltozott, vastag harisnya, hátán az ócska bőrbekecs, amitől kövérebbnek látszik. Mindenki testesebb, mint volt a nyáron. Öcsém beszámol arról, hogy a gazdaságban kint járt egy fotóriporter. A tehenészeket hazaküldte, hogy öltsenek ünneplő ruhát; másként nem volt hajlandó őket lefényképezni. Egyebek között éppen azt kifogásolta, hogy nem szabályszerű a téli öltözékük. Meg a mosolyuk is olyan girbe-görbe, és nem talált egy virágágyást, ahová felsorakoztassa őket. Nem kedvez az idő a színes fényképezésnek.

Szabó Lőrinc: Napos tél egy tátrai üvegterraszon
(részlet)
Cseppenként s végtelen hullnak a december
fehér nyarában, a tátrai nap
szúró melegében, cseppenként s végtelen
hullnak a nagy üvegtetőkön, végtelen
hullnak a december gyöngyei, olvadó
cseppek, a tátrai nap
szúró melegében, a forró
erkélyeken, ötször
koppanva zuhannak a forró
hó nagy vércsöppjei, ötször
zuhanva, ötször koppanva a föld
s az ég közt, ötször, a négysoros
üvegtető lázas síkjain
zuhanva, öt emeleten át,
erkélyek előtt, millió
jajszóval, – óh, ma a meghalt
hó búcsúzik el a tiszta tetők
üvegsírjától a tátrai nap
melegében, a hó fehér vércsöppjei
búcsúznak a december fehér
nyarától s cseppenként s végtelen hullanak
alá,
Csukás István: Hóember néz be az ablakomon
(részlet)
A hó kéklik, fehérlik, eget játszik,
mert puhán a görcsös földre szállt az ég,
csillag is gyúl: az utcai lámpa
mohos szemöldök alatt pislákolva ég,
nappal is, mert rángó ideget oldva,
egybemosódik a napszak s az évszak,
körben föláll, egymás kezét keresve-fogva
elindul felénk Kelet, Nyugat, Dél és Észak,
s amíg ideérnek, baktatva, lassan,
e budai utca Betlehem lesz, s kerek a világ,
s mint magzatvízben az embrió-Jézus,
születni készül a remény, ködben napvilág.
Takáts Gyula: Jég és sziklatépő
(részlet)
A nádkévék, mint az arany pávák
december éles késeit bevárták.
Köztük sétál s odébb egy se szállna!
Kotlanak e sarki ragyogásba.
Tolnai Ottó: A kisgyerek nyelve
(részlet)
miért van kérded elmerengve
hogy csak borvörös rózsa marad a téli kertben
miért van az hogy intim-színű egy sem
az isten is azt szaglássza
tépi az intim-színűt rongyolja ő is
még nem zuhognak a hó márványtömbjei
csak a zúzmara jégszőrzete borzolódik
most húz bőrt a tócsára a fagy
a kisgyerek nyelve
rézkilincsre fagy kitépetik
ki a skarlát mandulákkal zsigerekkel
lépd át a fagyal nyírt falát
kertünkben találhatsz rózsát
találhatsz borvörös rózsát még decemberben is.
Dsida Jenő: Kalendárium szonettekben
(részlet)
December
A Gyermek dícsérete
Ti már nem hozhattok jóhírt nekem.
Ami jó van, magamtól megtaláltam
az erdőkben, hol sok-sok este háltam
– s keresztelő Jánosként hírdetem.
Most járok hóban és halálra váltan,
ám ez számomra boldog kínt terem;
a hófuvásban gyakran hirtelen
csak térdre hullok: Gyermeket találtam!
Takáts Gyula: A pásztorházon túl
(részlet)
Vadak csapásán jár az ember:
cső les rá, csattanó lakat.
Gyertyátlan szorít december
s a hideg horizont alatt
a világ kegyetlen ősze,
s a pásztorházon túl a semmi
lépteinket megelőzve
kékülő zöldben kezd remegni.
Takáts Gyula: Befagyott parton
(részlet)
Zizeg a tó. Cincog a jég,
mintha tücsökszót hallanék.
Ezer ezüst tücsök dalát
a csillogó nádason át.
Decemberben őszi nóta,
mintha présház mögött szólna.
Fönt a hegyen, holdas este
borunk mellé cseppentgetve.
Takáts Gyula: Mint csillag ül
(részlet)
Pirosat rikoltott a szép kakas,
s a menny hálója széthasadt.
Rubin hangok közt hófehér havat
szitál a tündöklő magas.
December ez már… Vándorol az év…
Egy gólya áll a kertben árván,
fehér pólyával törött szárnyán,
s delták vizéről álmodik szegény.
Krasznár Dalma: Esti csúszkálás a Normafánál a családommal /
                        gyermekrajz

Krasznár Dalma: Esti csúszkálás a Normafánál a családommal / gyermekrajz

Bessenyei György: Az esztendőnek négy részeirül
(részlet)
Tél
Ez a komor állat borzas nagy szőrével,
Lompos, s messze nyúlik gyapjas üstökével.
Jeges harmat fénylik deresült szakállán,
Havas fergeteget hoz meg fagyott vállán.
Juhász Ferenc: Arany Johánn, aki most Juhász Ferenc, írja versét leányának: Juhász Katalinnak
(részlet)
Csak a söprögető
 
ember-hó, hó-ember
kotor, s köhöget ő.
 
Elmúlt már December!
El az Ó-év, el, el,
 
Január harákol
fehér köd-köpettel:
 
háta csupa szárnytoll!
Fehér tollzuhogás
 
nyüzsgő lihegése.
S lesz-e tavasz majd más?
 
Háború, vagy béke?

Disznó-ölésen
(képeslap reprodukció)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal