JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2017. december 17.Névnap: Lázár, Olimpia
    
 
Hónapok
DECEMBER 12. – DARVAI MÓR SZÜLETÉSNAPJA – 1849
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


DARVAI MÓR, Móric, (Aszód, 1849. dec. 14. – Budapest, 1917. márc. 21.): tanár, író, ismert szépirodalmi és természettudományos művek szakfordítója

A budapesti egyetemen végezte a matematika-fizika szakot. 1872-től tanárként dolgozott Pécsett, Déván, Aradon, 1895-ben a vallás-és közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályára hívták be. 1900-tól tankerületi főigazgató. Számos természettudományos művet fordított angolból, franciából és olaszból. Magyarra fordította H. Beecher-Stowe Tamás bátya kunyhója című regényét (1903).

Dörgő Tibor: A Tamás Bátya kunyhója fogadtatása Magyarországon
(részlet)
Irínyi fordítása

Irínyi József a teljes regény közreadására törekedett, és meg is tett minden tőle telhetőt ennek érdekében. Nem léphetett ki azonban az adott történelmi helyzetből. Beecher Stowe – mint utaltam rá – az amerikai közéletre akart hatni. Az Egyesült Államok polgárai ismerték Európa forradalmi harcait, befogadták a magyar emigránsokat, és éppen a regény írása idején hallgatták Kossuth beszédeit (1851. november–1852. július). A napi eseményekből adódott tehát a párhuzam a rabszolgák felszabadítása és az európai helyzet, a magyarok szabadságküzdelme között. A Tamás bátya kunyhója ilyen utalásait a Bach-korszak önkényuralmi rendszere nem tűrte el.

A regény magyar szövegéből kimaradt ezért a menekülő George és a magyarok összehasonlítása: „If it had been only a Hungarian youth, now bravely defending in some mountain fastness the retreat of fugitives escaping from Austria into America, this would have been sublime heroism. When despairing Hungarian fugitives make their way, against all the searchwarrants and authorities of their lawful government, to America, press and political cabinet ring with applause and welcome.”

Irinyinél: „Ha más nemzetbeli lettek volna ők, kik bátran küzdenek, hogy Amerikába menekülhessenek… Ha más menekültek Amerikába jutnak, sajtó és politikai körök vetélkednek tetszéssel fogadásukban.”

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal