JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A székely ezermester, BODOR PÉTER (Erdőszentgyörgy, 1788. jún. 22. – Kolozsvár, 1849. aug. 6.) már kisgyermekként bizonyította faragó tehetségét. Asztalosinasnak állt és hamarosan nagy ügyességre, szakértelemre tett szert. Támogatóinak köszönhetően tanulhatott a marosvásárhelyi református kollégiumban, ahol rajztehetségével tűnt ki. 1806-ban a bécsi Polytechnikumban tanult gépészetet, majd tíz évig járta Európa országait és gyakorlati ismereteket szerzett az órás és lakatos mesterségben, sőt, az orgonaépítést is kitanulta. Erdélybe való visszatérte után Bethlen Lajos gróf birtokán kapott építészi és műszerészi állást. 1816-tól Marosvásárhelyen élt, közeli barátja lett Bolyai Farkas. Mint „városi geometra” felépített a Maroson egy 8 méter széles és 63 méter hosszú hidat, amely teljes egészében fából készült, egyetlen vasszeg felhasználása nélkül. Életének legjelentősebb alkotása a híres marosvásárhelyi zenélő kút volt, amelynek messzi földről csodájára jártak. 1820 és 1822 között készült a kupolával lezárt építmény egy már létező vízvezeték rendszer felhasználásával. Különlegessége az a szerkezet volt, amely minden hat órában különböző zenedarabokat játszott a víz hajtóerejének felhasználásával. A kupola tetején vörösréz Apolló-szobor állt, illetve arccal a Nap állását követve lassan mozgott. A szerkezetet és a szobrot 1836-ban egy hatalmas hóvihar tönkretette. A zenélő kút másolatát 1936-ban a Margitszigeten állították fel és többszöri felújítás után ma is működik.

A nevezetes zenélő kúton kívül számos – falusi templomok számára készült – orgona építése fűződik Bodor nevéhez; ezek közül a legjelentősebb a kibédi orgona. Az ezermester 1848-49-ben sokoldalú tehetségét a szabadságharc szolgálatába állította. Sokcsövű orgonaágyút szerkesztett láncos golyókkal. Egy új típusú gyutacs bemutatása során, Bem tábornok fogadószobájában érte a halál.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal