JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A jeles honismereti szakíró, Bodor Antal (Kolozsvár, 1875. jan. 8. – Budapest, 1955. jan. 3.) jogász végzettségű volt; 1927-től a budapesti Műegyetemen a községfejlesztés tárgy magántanára lett. Első nagy monográfiája, a Temesvár és Délmagyarország múltja, jelen közállapotai és leírása címmel 1908-ban jelent meg. Ugyanekkor alapította és hat évig szerkesztette az Alföldi Gazda című szegedi lapot. Fő érdeklődési területe a falukutatás és –fejlesztés volt. Néhány az ebben a tárgykörben megjelent számos művéből: A falu megismerése, A jövő faluja, Magyarország termőföldjének értéke és terhei, A falufejlesztés alapvetése. 1935-ben a Falukutató Intézet igazgatója lett és ettől kezdve foglalkozott egy nagy honismereti bibliográfia tervével. A 14 ezer címet tartalmazó, terjedelmében és jelentőségében is nagy mű 1944-ben jelent meg Magyarország helyismereti könyvészete 1527–1940 címmel. A könyv a helységnevek betűrendjében közli az egyes települések múltjára vonatkozó főbb kiadványok címeit. A munka Gazda István által kiegészített utánnyomása 1984-ben jelent meg újra.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal