JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. augusztus 19.Névnap: Huba
    
 
Hónapok
JANUÁR 24. – BECKER ÁDÁM SZÜLETÉSNAPJA – 1874
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


BECKER ÁDÁM, (Pölöske, 1874. jan. 24. – Budapest, 1956. jan. 1.): mérnök, a felvidéki, majd a Gyula-környéki folyamszabályozási munkálatok egyik irányítója.

1893-ban szerezte mérnöki oklevelét. Gyakorlati működését a kultúrmérnöki-szolgálat munkatársaként kezdte, s úttörő munkát végzett a legmagasabb színvonalú mezőgazdasági vízrendezés, az alagcsövezés terén. 1913-ban kapott megbízást a Vág-szabályozási Kirendeltség megszervezésére, s a Vág alsó szakaszának szabályozására. Munkája során számos, azóta általánosan elterjedt újításokat vezetett be: a dróthálós kőhengerek alkalmazását, valamint a kavicsból készített műkő gyártását és széles körű felhasználását. 1919-től a Gyulai Folyammérnöki Hivatal vezetője volt, s mint ilyen a vízrajzi adottságok miatt szükséges magyar-román vízügyi együttműködés kialakítását szorgalmazta. Utóbb a földművelésügyi minisztériumba került, 1931-ben nyugdíjba vonult. Munkájának eredményeiről több tanulmányban és cikkben számolt be a különböző szaklapokban.

Gyulai Árpád: Nemzeti közösségek
(részlet)

 

Kilencvenéves Lükő Gábor

 

Édesapja, Becker Ádám, és édesanyja, Lükő Magdolna Kassán ismerkedtek meg. Apja fiatal korában Kossuth-párti, hazafias érzelmű volt, ennek ellenére később a szülői háznál gyakoriak voltak a szóváltások szülei között, a származásukból eredő nézeteltérések. Lükő Gábor megismerkedett Ady Endre költészetével, ezt apja és rokonsága rossz szemmel nézte. Később Bartók Béla zenéjével és népzenei gyűjtéseivel is megbarátkozott. A család belső ellentmondásai odáig vezettek, hogy ki szeretett volna szakadni családjából. Apja tanácsára vette fel a Lükő nevet - anyja után - 1927-ben, amikor áttért a református egyházba.

Apja vízügyi mérnök volt, a Vág szabályozásánál dolgozott. Amikor elcsatolták Magyarországtól Felvidéket, nem volt hajlandó ott maradni. Továbbra is magyar nyelvű területen akart dolgozni, mert hazafiságból nem óhajtott szlovákul megtanulni, pedig nagy munkája feküdt a vidék folyóinak rendezésében. Más területre költöztek, így fiuk iskoláit több városban végezte.

 

Forrás: Magyar Felsőoktatás, 1999. 10. szám

 

Vág, Váh
(ismertető)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal