JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. augusztus 21.Névnap: Sámuel, Hajnalka
    
 
Hónapok
AUGUSZTUS 10. – BANOVITS KAJETÁN SZÜLETÉSNAPJA – 1841
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


BANOVITS KAJETÁN, (Mátyóc, 1841. aug. 10. – Budapest, 1915. dec. 7.): mérnök, a Közlekedési múzeum megalapításának kezdeményezője.

Gyakorlati működését a Kassa–Oderbergi Vasútnál kezdte, majd a MÁV szolgálatába lépett. 1872-től a vasútépítési felügyelőség helyettes vezetője volt, 1884-től a MÁV építési és gépészeti főosztály helyettes igazgatója, 1890-től az önállósított gépészeti főosztály igazgatója, utóbb első műszaki múzeumunk, a Közlekedési Múzeum megszervezője és igazgatója volt. A vasúti jelzőberendezésekkel és a vasútvilágítással kapcsolatban több újítás fűződik a nevéhez. A közlekedésügy fejlesztése terén szerzett érdemeiért nemességet nyert és számos kitüntetésben részesült.

A Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisában 1 szabadalmi bejelentése szerepel (lajstromszám, cím):

HU17954 - Javított elreteszelő berendezés önműködő vasúti kocsikapcsolásokhoz

Dr. Molnár Erzsébet: A Közlekedési Múzeum története
(részlet)

A XIX. század ipari forradalmának részeként a vasút megjelenése és rohamos fejlődése nemcsak a közlekedést változtatta meg alapvetően, hanem az élet szinte minden területét. Új iparágakat hívott életre, új foglalkozások, szakmák születtek. Jelentős változást hozott az emberek életmódjában, ösztönzőleg hatott a műszaki és természettudományokra.

A közlekedés más területei is fejlődésnek indultak a XIX. század második felében, mindenekelőtt a gőzhajózás. Ebben az időszakban a közlekedéshez szorosan kapcsolódott a posta, távirda és távbeszélő is. Mindezek a tényezők a közlekedést a XIX. század sikerágazatává tették, mind Európában, mind pedig a tengerentúlon. Ennek egyik mutatója többek között, hogy a sorra megrendezett világkiállításokon a közlekedési eszközök, azon belül is a gőzmozdonyok bemutatója a legnagyobb érdeklődést váltotta ki.

A magyar Közlekedési Múzeum létrehozásának fő szószólója Banovits Kajetán volt. Kitartó munkájának köszönhetően báró Dánel Ernő kereskedelemügyi miniszter engedélyezte a múzeum alapítását, amely 1899. május 1-én nyílt meg a látogatók előtt.

A millenniumi Közlekedésügyi Csarnokot Pfaff Ferenc MÁV felügyelő tervezete, és hasonlóan a többi pavilonhoz ideiglenesnek épült. A múzeum létrehozásával azonban fokozatosan állandó épületté alakították át..

Forrás: Közlekedési Múzeum honlapja

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal