JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 
Madártávlat (Fotó: Vimola Ágnes)

Madártávlat (Fotó: Vimola Ágnes)

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A Ferihegyi repülőtér építése már 1940-ben elkezdődött, ezt azonban még csak a honvédség vehette igénybe. A háborúban három légitámadás érte, használhatatlanná vált. Újjáépítése 1948-1950 között történt. 1950. május 7-e óta használja a polgári légiközlekedés. Az 1960-70-es években rekonstruálták, bővítették, majd 1985. november 2-án megnyílt a második terminál és a második leszállópálya, melyeket már a legnagyobb teljesítményű és sebességű repülőgépek is használhatták.

Ferihegyi repülőtér
(szócikk)
Illyés Gyula: Repülőn
(részlet)

Minden stewardess karcsú; kedves arcú; fiatal. Levegőben – szárnyakon – utazni nem kockázatosabb, mint keréken. Ezt váltig csak a statisztika tudja. A hiedelem ellen a repülő-társaságok a stewardessek – a légikisasszonyok – kivánatos szépségével küzdenek. A halál szívszorítását a találékony üzlet a szerelem szívnyitó erejével egyensulyozza. A nehézkedés törvényével cerberusfejü szörnyhalál les föl ránk a földről? Amig ilyen édes lények társaságában röpdösünk a légben, alig kaphat el többet belőlünk, mint kutya a légyből.

MALÉV
Budapest Airport
REPÜLŐTÉR
(gyűjtőoldal)
LÉGITÁRSASÁG
(gyűjtőoldal)
REPÜLÉS
(gyűjtőoldal)
Magyar Repülő Szövetség
Airport Debrecen
Nagy László: Repülő
(részlet)
Simábban száll égfelé, mint
 
bármilyen madár.
Sóhajtottam – s óriássá
 
nyílt a láthatár.
Sudár fák, mint gyér fűszálak
 
bukkannak elő,
apró minden, tenyerembe
 
fér a dombtető.
Repülök és mosolyom a
 
földre elvetem.
Magasság? E szép iramot
 
jobban kedvelem.
Strissowszky Szilárd: A repülés története
(festmény)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal