JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2017. december 13.Névnap: Luca, Ottília, Lúcia
    
 
Hónapok
DECEMBER 18. – AZ EMIGRÁNSOK NEMZETKÖZI NAPJA
INTERNATIONAL MIGRANTS DAY
 
Menekült gyermek
                        (Fotó: Vimola Ágnes)

Menekült gyermek
(Fotó: Vimola Ágnes)

A kivándorlók napján az emberiség sokszínűségét ünneplik. A XXI. században egyre többen hagyják el szülőföldjüket, hogy aztán más országokban éljenek. A Föld lakosságának 2 százaléka, több mint 150 millió ember él szülőföldjétől távol. AZ EMIGRÁNSOK NEMZETKÖZI NAPJA december 18., ugyanis 1990-ben ezen a napon fogadta el az ENSZ a bevándorlók jogairól szóló határozatot. Első alkalommal 2000-ben ünnepelték ezt az eseményt.

Kosztolányi Dezső: Óda
(részlet)
Székfoglaló a Petőfi Társaságban
Ő is bolyongott, hosszan számkivetve
az óceán hullámának eredvén,
negyven napig vergődött új hazába –
szegény emigráns – rozoga dereglyén.
És sírt, hogy a newyorki kikötőbe
hajók tolongtak és nem várta senki,
a kéményerdő rámeredt sötéten,
lármázott a víz és rohant a yankee.
Aztán tíz évig élt így. Kosztolányi
Ágoston itta könnyeit hiába,
szeneszsákot cepelt a vad Newyorkba,
selyemre festett Philadelphiába.
Göndör fejét ereszté este búnak
és arra gondolt, vajjon haza ér-e,
gondolt reánk, kik még meg sem születtünk,
az unokái távoli fejére.
Méray Tibor: Három emigráció
(részlet)

Mondják: a menekültek olyan emberek, akik a lábukkal szavaznak. Ha így van, akkor Magyarországon a XVIII. század elejétől, s aztán, fokozott ütemben, a XIX. század közepétől sűrűn voltak „szavazások”. Az utóbbi 150 évben egyik emigráció követte a másikat – a nagy, másfél milliós amerikai kivándorlásról nem is szólva – csupán a politikai motivációjú emigrációk sorában: 1849-ben, a szabadságharc után, 1919 elején, az első Magyar Köztársaság és 1919 közepén, a Tanácsköztársaság bukása után, 1945 elején, a vesztett háború és 1948-ban a demokrácia elvesztése, és 1956 őszén, a forradalom leverése után. Ha ehhez hozzávesszük az első jelentős menekülési hullámot, ami a kurucok felkelését követte, akkor történelmileg nem is hosszú idő, két és fél évszázad alatt hétszeres magyar emigrációról beszélhetünk. Nem ismerem eléggé más országok történetét ahhoz, hogy azt mondhassam: mi, magyarok aranyérmesek volnánk az emigrációk olimpiászán, de aligha tévednék nagyot, ha azt megkockáztatnám, hogy a díjazottak hármas emelvényére mindenképpen felkerülnénk.

Faludy György: T. Gy. fiatal barátomhoz, mikor költeményében heves szemrehányással illetett, amiért elmenekültem Magyarországról
„Tudod-e”, kérded, „mit tettél magaddal,
mikor elhagytad a hazát?” Nagyon
is jól tudom. Másodszor emigráltam,
hogy szabadon írhassak és agyon
se üssenek. Több kollégám volt már így.
Nem hiszed? Fogd a lexikont és nézd meg
Victor Hugo, Mann, Dante, avagy Heine
életrajzát. Akkor talán megértesz.
Faludy György: Honvágy
(részlet)
Ha esti utcán a kirakatokban
nézem magamat, hirtelen megüt:
Duna–Tisza vagyok két tárt karommal,
szemöldököm a Cserhát meg a Bükk.
De hétköznap az ország képe úgy jár
fejemben, mint százados metszeten:
a Balatonból hal néz; régi úr áll
s keze Budára mutat mereven.
A Central Parkban nyílnak a virágok.
Ocsmány felhőkarcolók övezik.
Mohi, Mohács, Nagymajtény és Világos
után, kérdem, most mi következik?
De elterelem figyelmem akármin:
olykor egy-egy sétálót követek,
s a pályaudvarok roppant óráin
elbámulom a tompaszögeket.



Edward Brathwaite: Emigránsok
(vers)

Illyés Gyula: Amerikában
(részlet)

Beszéltem még olyan emigránssal is, aki Magyarországot azért hagyta el, mert az 1914-es háborúval nem értett egyet; nem akart bevonulni. A magyar emigrációnak azóta több rétege – több emelete – lett, mint egy New York-i felhőkarcolónak.

Ezek az emigrációs rétegek nemcsak az alappal, az anyaországgal vannak ellentétben. Egymással is. És nemcsak időrendi egymásra következésük szerint. Olyan bonyolult képet mutatnak, amilyet egy matematikai permutáció sem.

Semmi feszélyezettséget nem érzek, hogy erről is, akivel lehet, szót cseréljek; hogy valamiféle rendet lássak ebben a rengeteg „kényes” kérdésben.

Az író számára sosem a kérdés kényes; mindig csak a megfogalmazás. Mesterségünk dicsősége – s egyben vizsgája –, hogy pusztán a szabatos mondat tenger félreértést megold; már maga a tüzetes ábrázolás tömérdek tévedést eltöröl.

Jelentékeny azoknak a száma, akik az országot olyan fenyegető igazságtalanság miatt hagyták el, amely sok itthonmaradtat aztán elért. Az utóbbiak később elégtételt kaptak. A kintiek változatlanul – sőt fokozottan – emigránsoknak tudják magukat. Egyre keserűbben.

Faludy György: Menekülések története
(részlet)

Az emberi szabadságvágy fantasztikus ereje érdekelt és nemcsak az, hogy magam is menekültem, kétszer Magyarországról, egyszer Marokkóból, egyszer Franciaországból, bár csupán az 1940-es, franciaországi volt igazán veszélyes. Szökni a zsarnokság elől már 2500 évvel ezelőtt sem bizonyult könnyűnek, mint ahogy a perzsa hatalom elől emigráló Ánákreón történetéből ismerjük. 150 esztendővel ezelőtt Nagy Frigyes apja, Frigyes Vilmos porosz király zsoldosai az ország határáról hozták vissza a fiatalembereket, akik az örök katonáskodás elől akartak menekülni.

A menekülés idővel megnehezült. 1950-ben Recsken nyolc horvát vagy szerb anyanyelvű, de magyar állampolgár rabtársammal találkoztam. Tito hívei voltak, és a szovjet jugoszláv szakítás után az üldözés elől még 1948-ban Dél-Baranyában átmenekültek Jugoszláviába. Tito titkosrendőrei a határon elfogták és összeverték mind a nyolcat, mint Rákosi diverzánsait, majd rájuk szegezett géppuskával kényszerítették nyolcukat, hogy visszatérjenek Magyarországra. (A kilencediket, aki nem ment, agyonlőtték.) Ott az ávósok elfogták, megkínozták és mint Tito ügynökeit bebörtönözték a nyolcat.

Faludy György: Pokolbeli napjaim után
(részlet)

Szóval kezdődik a második emigráció, rosszabbul, mint az első. Mert Párizsban volt még szobánk első feleségemmel. Igaz, hogy állást nem vállalhattam, még vendéglői mosogatást sem, mert kiutasították az embert Franciaországból, és Magyarországon katonaszökevényként köröztek. Másfél esztendő alatt legalább egy évig, főleg 1939-ben, húszliteres vederben szobánkban főzött kukoricakását ettünk. A kis asztalra döntöttük ki és szeleteket vágtunk belőle reggel, délben, este. Olykor, bőség idején, egy liter vörösbort vásároltunk hozzá. Olcsóbb volt, mint a tej. Egész nap fájt tőle a hasunk. Ez az idő következett be újra? Magamhoz szorítottam Zsuzsát és csókolni próbáltam, de mindkettőnknek cserepes volt az ajka. Később újra sétáltunk, mert éreztük, hogy kezdünk csonttá fagyni, de legalább elérzéktelenedtünk.

Méray Tibor: Mit ér az ország, ha magyar?
(részlet)

Áll ez egyébként az emigrációra is. Egy része, amely ’56-ban még szabadságharcosként verte a mellét, teljesen elfordult a magyarságtól, „asszimilálódott” és csak a saját gazdagodása érdekli. Vajon hányan vannak azok, akik áldozatot vállalnak a szabad szellem ébrentartásáért, akik a nemzet sorskérdésein, megoldások, javaslatok keresésén gondolkodnak? A hazalátogatóknak csak kisebbik részét fűti a honvágy, a helyzet tanulmányozásának vagy a családtagok viszontlátásának természetes óhaja; nagyobbik részük ma már azért utazgat haza, hogy a rongyot rázza, Mercedesével vágjon fel, olcsón nyaraljon, s borravalóinak hála a szolgaszemélyzet hajlongását élvezze. Politikus elmék önigazolásként kitalálták az „ez van” jelszavát, amely nemcsak az otthon élőkre, de a hazai rendszertől független emigrációra is ki akarja terjeszteni, hogy odahaza „ez van”, tehát ezt kell elfogadni. Szaporodik azoknak a száma, akik különböző ürügyekkel annak a rendszernek a vendégeiként, annak a rendszernek a pénzén utaznak haza, vagy töltenek heteket Magyarországon, amely elől elmenekültek.

Sütő András: Meg kell maradni!
(részlet)

És mit tapasztaltam még? Hogy Iliescu elnök urunk sajnos tévedett, amikor a nyugati magyar emigrációt, diaszpórát példaként állította oda a román emigráció elé, mondván: a magyarok egységesek a nemzeti célokban. Sajnos, ez így nem igaz. A nyugati szórványmagyarságot is számtalan ellentét bomlasztja. Csak Amerikában 300 magyar egyesület, szövetség, kultúrközösség stb. működik. Ezek persze nem húznak 301-fele, de egységes föllépésük még messzi álom a holnap horizontján. Jóleső volt mégis tapasztalni, hogy kisebbségjogi küzdelmeink iránt az érdeklődés lankadatlan, sőt fokozódó. Ez persze nem új jelenség. Ismeretes, hogy az első nemzetközi visszhangot keltő erkölcsi-politikai megszégyenítés Ceauşescut épp New Yorkban érte a hetvenes évek végén. A világszenzációt keltő tüntetést az amerikai magyar közösség szervezte ellene.

Bálint György: Spanyolországban jártam
(részlet)

A hűvös udvar, az enyhén mór stílű patio fiatal férfiakkal és nőkkel telik meg. Karcsú, nagy szemű katalán munkáslányok elfogulatlanul, felszabadultan nevetgélnek a fiúkkal. Nagy dolog ez, magyarázza kísérőnk, a spanyol nők nagy része ma is lelki háremben él. Fiúk közé menni, szülői kíséret nélkül – ez még a legradikálisabb munkásosztály leányainál is szokatlan. A patio kis szökőkútjának vize csendesen csobog a köveken. Egy magas, fiatal munkás mélabús francia dalt énekel. Valamelyik társa tréfásan dicséri szép hangját. Az énekes szomorú mosollyal vállat von. „A fülemülétől elveszik a szeme világát, hogy énekeljen. – idézi a francia mondást. – Tőlem is elvettek egyet-mást.” Tréfáló társához fordulok: „Sokan vannak itt franciák?” Csodálkozva néz rám. „Én olasz vagyok, az éneklő ifjú pedig német. Ő Hamburgból menekült, én Nápolyból. Molto caratteristico, eh?” Kilépünk az esti utcára. Mögöttünk ismét felhangzik a német menekült szomorú, francia éneke: Az éjszaka csillagos, halk morajú és idegen. A szabadság tengere felől sós szél hűsíti a város nyugtalan álmát.

Nemzetismeret honlap
Gömöri György: Nagy utazók és emigránsok. Magyarok a Restauráció-korabeli Londonban
(tanulmány)
Az 1930-as évek Magyarországa virtuális kiállítás: Emigráció
Csicsery-Rónay István: A magyar legitimitás és a harmadik politikai emigráció
(tanulmány)
Kárász József: Az emigráns – A törött szobor című kötetből
Pomogáts Béla: Az „irodalmi nemzet” szószólója. Portré Czigány Lórántról
(tanulmány)
Szőke Katalin: Puskin és az orosz emigráció
(tanulmány)
Egyre több a kínai emigráns
(jegyzet)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal