"Batthyány Lajos gróf (1807-1849) a magyar reformkor kiemelkedő nemzeti
érzelmű arisztokratája, akinek ismertsége az 1848-at megelőző évtizedben vetekedett
Széchenyi István népszerűségével. A forradalom közelmúlt 150. évfordulójának
ünneplésekor azonban a felelős kormány, s annak elnöke: Batthyány Lajos nem
kapott figyelmet. Ez egyébként az ünnep összetettségéből (forradalom és szabadságharc)
következett, hiszen Batthyány nem volt forradalmár, sem a szabadságharc vezető alakja.
Kossuth Lajos, majd Deák Ferenc születésének 200. évfordulója az első felelős miniszterelnököt
szinte mellékszereplővé tette. A Batthyány körüli információ hiányát jól mutatja, hogy a Nemzeti
Bank által 1999-ben kibocsátott Batthyány-emlékérmen 1806 szerepelt a születés dátumául,
holott 1982-ben, a születés 175. évfordulóján az ELTE tudományos ülésszakot rendezett, s a
sajtó is tudósított arról, hogy ez alkalomból a Batthyány-mauzóleumnál – az Elnöki Tanács
részvételével – koszorúzás is volt."
1849. október 6-án az orosz segítséggel levert
szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gr. Batthyány
Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc 12
tábornoka (Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich
Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József,
Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly) és egy
főtisztje (Lázár Vilmos ezredes) szenvedett vértanúhalált Aradon. Gróf Batthyány
Lajost 1870. június 9-én temethették el nyilvános tiszteletadással, majd 1874.
május 26-án helyezték el a Kerepesi temető mauzóleumában. Kivégzésének helyén
1926-ban avatták fel az örökmécsest. A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi
esett áldozatul, és számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső
emigrációba. AZ ARADI VÉRTANÚK KIVÉGZÉSÉNEK NAPJÁt
2001-ben a 237/2001.(XII.10.) kormányrendelet alapján NEMZETI GYÁSZNAPpá
nyilvánították.
Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra
Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől
való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a
becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó,
Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te
engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes
küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!
Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen
hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a
hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám,
az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének
erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt
Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem
ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon
kegyes elfogadást találnom. Ámen.
Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes,
derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön. – Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. – De marad még neked egypár jó embered, és
az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és
arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak!
Dies irae.
Borzasztó nap. Az 1849-i október 6-a minden emberséges ember mély gyászának
a napja volt Aradon.
Azóta ötvennégy év telt el. Hosszú idő. Ma már csak kevesen élnek azok közül, akik annak a borzasztó napnak részleteire emlékeznek. Én Aradon laktam, tizenhárom éves fiú
voltam már akkor. Megmaradt emlékezetemben. Mintha most is látnám a kilenc tábornokot egy sorban a bitófán függeni, és a négy agyonlőtt vértanút az aradi vár sáncában holtan feküdni.
Emlékezetem visszaszáll azokra a messze időkre, és ma, annak a gyászos napnak évfordulóján elmondom azokat, amiket abban az időben láttam.
Kossuth felvételen rögzített 1890-es
beszéde
A világ bírája, a Történelem fog e kérdésre felelni. Legyenek a szent emlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben, a honszabadság istenének legjobb áldásaival az örökkévalóságon keresztül.
Engem, ki nem borulhatok le a magyar Golgota porába, engem október hatodika térdeimre borulva fog hontalanságom remetelakában látni, amint az engem kitagadott haza felé nyújtva agg karjaimat a hála hű érzelmeivel áldom a vértanúk szent emlékét, hűségükért a haza iránt, s a magasztos példáért, amelyet az utódoknak adtanak, s buzgó imával kérem a magyarok istenét, hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairól a magyar nemzethez zeng.