JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. augusztus 21.Névnap: Sámuel, Hajnalka
    
 
Hónapok
AUGUSZTUS – KISASSZONY HAVA – NYÁRUTÓ – ÚJ KENYÉR HAVA
 
Kormány Vera: Augusztus

Kormány Vera: Augusztus

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
(részlet)
Augustus császár a naptárban

Az augusztus régi neve a rómaiaknál „Sextilis” volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.

(…)

Az „augustus” szó voltaképpen az „augur”-ra megy vissza, vagyis a madárjósra („avi-ger”), akinek jóslata szerencsét jelent. Célzással a császár példátlanul szerencsés pályafutására, a szenátus „a legszerencsésebb” (augustus) jelzőt találta a legmegfelelőbbnek. Ettől fogva csakugyan ezt a nevet használta Gaius Octavianus Julius Caesar. S ugyanúgy, ahogy Caesar nevéből általában rangjelzés lett „Kaiser”, „császár” és „cár” formában, ugyanúgy lett az Augustus nevéből is rangjelzés: ettől fogva minden uralkodó a „sérthetetlen császári felség” jelzőjéül használta az „Augustus” nevet, a császárnék pedig az „Augusta” nevet kezdték viselni. A név maga mégis az „augusztus” hónapnév formájában maradt meg leginkább elevenen az emberek nyelvhasználatában.

Játékok
Kvíz – augusztus Keresztrejtvény – augusztus
Szűz zodiákus

Szűz zodiákus

Gesztesi Albert: Az éjszakai égbolt. Augusztus
(ismertető)
Járdányi Barna: A nyári égbolt –Csillagászat a középiskolában
(ismertető)
Szűz csillagkép

Szűz csillagkép

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Augusztus

Augusztust tüzes ifjú jelenítette meg lángszínű ruhában, szárazságtűrő virágokkal ékesítve. Jobbjában a Szűz jelét tartotta – augusztus 24-én kezdődik a Szűz hava –, baljában kosarat a hónap terményeivel. A kánikulára utal másik megjelenítése: folyóból kilépő meztelen férfi, amint éppen iszik. Mezőgazdasági munkák szerint: éghajlattól függően arató, cséplő, netán már az őszi szántást végző paraszt, vagy hordót, sajtárt, prést javítgató vincellér. Jelképezhette Ceres (Démétér) – ő volt ugyanis a Szűz olümposzi védnöke –, kalászkoszorúval a fején, karján kévével, kezében sarlóval, amint kígyófogatát hajtja. Triptolémosz áll mellette, fáklyával világít az istennőnek leánykereső alvilági útjában.

(…)

Augusztus régi magyar neve Kisasszony hava, Szűz hava egyképpen utalnak a hónap asztrológiai jegyére és a nagy augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára. A „Kisasszony hava” elnevezés nyilván abból az időből való, amikor a „nagyboldogasszony” még Szent Anna volt. A tulajdonképpeni Kisasszony (Kisboldogasszony) napja ugyan még a Szűz havába, de már szeptemberbe esik.

 


Rózsa (fotó: Bánkeszi Katalin)

Rózsa (fotó: Bánkeszi Katalin)

Szinyei Merse Pál: Puszta gólyával
(festmény)
Czóbel Béla: Gyümölcscsendélet
(festmény)
Koszta József: Kukoricatörők
(festmény)
Augusztus
népi mondóka
Ha Domonkos forró,
kemény tél várható.
Lőrinc-napja, ha szép,
sok a gyümölcs, és szép.
Bertalan szép idővel,
az ősz is nekünk kedvel.
Sűrű eső augusztusban,
Jó mustot ád a hordóban.
Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)
AUGUSTUS
Fordul az Hold: fordul az erszény is, úgy költs,
Elfogy, s majd megtelik, ha van, amit belé tölts.
Oh csalárd Planéta! sok lett általad bölts.
Radnóti Miklós: Naptár / Augusztus
(részlet)
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
ÉVSZAKOK
(gyűjtőoldal)
NYÁR
(gyűjtőoldal)
Grill - Sevan-tó, Örményország (Fotó: Legeza Dénes István)

Grill - Sevan-tó, Örményország (Fotó: Legeza Dénes István)

IDŐJÁRÁS
(gyűjtőoldal)

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok
(részlet)
Augusztus

Erre a hónapra esik „az Úr színe változása… annak emlékezetére, hogy halála előtt Krisztus átalváltozott. Alkalmatossága pedig az volt, hogy ama dicsőséges magyar vitéz Hunyadi János Nádor Fejérvárat a török ellen nemcsak megtartotta, hanem Muhamet császárt is alatta megverte 1456. esztendőben, mellyel az egész keresztyénséget megörvendeztette. Szentelik augusztus 6. napján” ezt az ünnepet. Ehhez a török elleni győzelemhez kapcsolódik a déli harangszó, amint majd később látni fogjuk.

Ugyanerre a hónapra esik még „Nagy Boldogasszony” napja, amelyet „B. Szűzmária mennybemenetelének emlékére Augusztus 15. napján” tartanak. „Ezt az ünnepet a görögök hívják Szűzmária elaluvása ünnepének, mert úgy tartják, hogy rendes és csendes halállal megholt”.

Végül augusztus utolsó vasárnapján ünnepeljük magyarnyelvű református egyházunkban az „újzsenge”, illetve az „újkenyér” gondviselés-ajándékozta hála-alkalmát. Felbecsülhetetlen evangéliumhirdetési és hallgatási lehetőség a lelki és a testi kenyér összefüggésében. Számba vehetjük anyagi javainkat, s az úrvacsorai asztal körül tehetünk bizonyságot a mennyei Atya gondviselésének kifogyhatatlanságáról és páratlanságáról. Ő mindenkire felhozza a maga napját, de a hívők serege meg is köszöni gyermeki háládatossággal az imádság teljesítését: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Máté 6,11; 6, 33; János 6, 22 skk.).

Márai Sándor Négy évszak
(részlet)
Augusztus

Megtérnek a tengertől, a hegyek közül, az idegen, nagy városokból, ahol minden olyan különös, a reggeli teához sült szalonnát adnak, s az emberek nem veszik le kalapjukat, ha belépnek egy üzletbe, s a hölgyeknek nem csókolnak kezet: megtérnek a világból, lelkesen és hadarva adnak elő, két kézzel csomagolnak ki kagylót, melyben a tenger zúg, egy nő szemének emlékét, amint Velencében a vaporetto fedélzetén visszanézett, újfaja ruhafogast, amilyet nálunk nem ismernek.


Szerényen (fotó: Bánkeszi Katalin)

Szerényen (fotó: Bánkeszi Katalin)

Szabó Lőrinc: Augusztus
(részlet)

Tikkadt, tikkasztó napverésben trónol fölöttem a diadalmas és könyörtelen Nyár, s a lankás búzaföldek, erdők és folyamok ringató mozdulatlansága konok megadással tűri az egek lángoló villanyzuhanyát.

A Föld szíve majd kicsattan; a gyilkos forróság barna sebeket mart a homokba. Megállt az élet és áll az idő. A kétségbeejtő döbbenésben robbanásig feszül a reszkető, ideges csönd.

És hull a fény… Nagy sárga foltok zuhannak át a kék teren. Izzó öntvények folynak a fénybedermedt tavak mélyén; a vakító víztükrökön szinte hallani a tűzzápor monotón kopogását.

 

Illyés Gyula: Napraforgók
Nap hasonmásai, Nap fiai,
nagy aranypillás napraforgók,
vége bókolni, körbe hajlani!
Lenyakazódtok.
Lenyakazódtatok. Még jár a nap.
Fejeteket az őszi fénybe
most rakják száradni: a nagy
Atya elébe.
Nincs több hajlongás, forgás, bókolás.
Mindegyőtök egy nagy meredt szem.
Nézhettek föl már. Nincs vigasztalás.
Nincs felelet sem.

Napraforgó(fotó: Vimola Ágnes)

Napraforgó
(fotó: Vimola Ágnes)

Kosztolányi Dezső: [A napraforgó, mint az őrült]
A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó – fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.
Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.
Ágh István: Napraforgó
Tán csak az én öregedő fejemnek
rémlik, micsoda szorongás szivárog
a napraforgók sárga magasába,
közben a fényözön tányéronként kimérve
gőzöl az út hosszában, völgyből a dombra,
jaj az ittas darázsnak, biztosan azért tombol,
csapong megátalkodva a mézes terítéken,
elveszik nemsokára exhumált deszkaszínben,
a reves szürkeségben, sóizű kórón,
bár akad némi ványadt zöld folt a levelesben,
nagy malomkőfejüket nem bírják már a szárak
mozdítani, csak állnak, úgy dőlnek meg keletnek,
elévült dicsőségben, rongyosan és sötéten.
Kálnoky László: Napraforgók
Feléd fordítjuk szüntelen az arcunk,
bálványunk, éltetőnk, tüzes korong!
Hasonlítunk hozzád. Talán miattunk
aggódsz, ha fényed felhők közt borong.
Szánd tányérképű rokonaidat
rövidre szabott életük miatt!
Számlálhatatlanok évmillióid,
s kóróvá száradunk mi őszutóig.

Napraforgó tábla(fotó: Vimola Ágnes)

Napraforgó tábla
(fotó: Vimola Ágnes)



Napraforgó tábla(fotó: Vimola Ágnes)

Napraforgó tábla
(fotó: Vimola Ágnes)

Kosztolányi Dezső: Augusztusi reggel
Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángtól vörös az égnek alja
és égni kezd az óriás pokol.
Az ember ébred – a láng sustorog –
fájdalmasan liheg, kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.
És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.
Véres sarokkal, bőszen ront előre
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.
Kaffka Margit: Augusztus
(részlet)
Szőke buza között pipacsos kis kalap,
Hiába süt a nap, – árnyék van az alatt.
Sétál a kisasszony komlóba, buzába,
Lengő a ruhája, pipacsbokrétája.
Nézi Csere Jóska: Ej, be szemrevaló
Picike cipellő, – szűkráncú viganó!
Hogy libeg, közeleg ott az árokszélen!
Idetart, itt terem… Cseng a szava: "Kérem,
Maga talán olyan – falubeli legény?
Nem lelem az utat, úgy eltévedtem én.
Mutassa meg merre! Vagy inkább – vezessen!
Ilyen nagy mezőbe sose jártam Pesten."
Illyés Gyula: Egy nyárvégi nap
(részlet)
Este. Hűvösödés, fölülről
Egyszerre vannak itt a csillagok.
A télidőre már testesedők:
tollasodók; az első árulók:
kirostálván magukból az esendőt
húzódnak ismét, távolodnak
romlékony bolygónk közeléből
érintetlen szállásaikra
kitisztálkodva, megközömbösülve
fagyos és finnyás ragyogással,
diáknyelvünkön: plépofával,
pilátusi kézemeléssel.
Tóth Árpád: Augusztusi ég alatt
(részlet)
Emlékszel még az augusztusi égbolt
Tüzeire? - a cirpelő mezőn
Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn
Csillant egy csillagtestvér fény... be szép volt!
S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold,
- Szelíd, ezüst kar - s átölelni jön,
Emelni lágyan, véle lengni fönn,
Hol égi súlyt az éther könnyedén hord...
Tompa Mihály: Nyárban
(részlet)
Hegyek, halmok tája zöldűl
Szőlőfának levelétűl;
Telik szemje drága nedvvel,
Melyet a szív óhajt, kedvel.
 
Bő szüret lesz, széled a bú …
 
A borsajtó csikorog;
 
Harsány zajtól riadoznak
 
A tetők, a hegysorok.
Babits Mihály: Nyár
(részlet)
 
Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
 
Óh gyönyörűség!
 
Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség…
 
Óh gyönyörűség!
Takáts Gyula: Nyárvégi jel
Az oszlop mellett álltam s megütött
a jel hűs, tiszta távlatával.
Rezgett az éles levelek között
s a nád alá más árnyék szárnyalt.
Megéreztem, most vált és így marad
az évszak borzongó síkokkal…
Tegnap derékig még a nyárban voltam
s e perc átfestette a szavakat.
NAPOZÁS
(gyűjtőoldal)
BALATON
(gyűjtőoldal)
TENGER
(gyűjtőoldal)
USZODA
(gyűjtőoldal)
STRAND
(gyűjtőoldal)
Kányádi Sándor: Nyár
(részlet)
Ballag a Küküllő,
meg-megállva baktat,
szúnyogokat fogdos
a kicsi halaknak.
Vén bivaly módjára
olykor kedve szottyan
el-ellustálkodni
a nagy kanyarokban.
Sütteti a nappal
hosszasan a hátát.
Ha ott lennél, mélye
legmélyét is látnád.
Ám a lustasága
csak amolyan látszat.
Ilyenkor gyűjti be
illatát a nyárnak.
Aztán jön a szellő,
s csillagokig szárnyal
a nyári Küküllő
esti illatával.
Kányádi Sándor: Nyárutó
Langyos a Küküllő;
vize mint a vászon,
egy nagy szövőszéken
fordul át a gáton.
Lenn a gát alatt az
ezüst zubogóban
fürdik az arany nap,
most van lenyugvóban.
S még lennebb növekvő
árnyukkal a fűzfák
a lassuló folyót
át meg átalússzák.
Ott egy kislegény is
prüszkölő lovával –
úsztat a Küküllőn
ő is át meg átal.
Maradna még a nap,
de nőnek az árnyak;
kár, hogy nemsokára
vége lesz a nyárnak.
Reményik Sándor: Augusztus, nyárutó
Augusztus, nyárutó…
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Némán, szorongó szívvel nézem én
Ott fenn egy fagyos, zuzmarás ajak
A forró csillagokra rálehel, –
S hullnak, mint itt lenn a falevelek.
A csillagok hamarabb kezdik el…
Mi jön? Mi megy?
Mi hull le még?
Nem volt a csillaghullásból elég?
Kigyúlt hajók
Suhannak át az égbolt tengerén,
Jelek, csodák…
Némán, szorongó szívvel nézem én.
Egy új teremtés reggele előtt
Ez tán az Isten vajúdó, szent láza
És itt lenn nincs, aki megmagyarázza.
Csukás István: Nyárutó
(részlet)
Lassan véget ér a nyár.
Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot
növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik
a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tűnődve
visszadereng: örök hófalról az örökös napfény.
Tudjuk, de még nem törődünk vele, látjuk, de még másfelé
nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl,
de már hibátlanul együtt, mint a szél és a lomb.
Darázs reszket és elélvez a gyümölcsillatban, édes, édes ősz jön,
felhangolt idegeket zsongató, érett ízeket kortyoltató.





Balázsovits Zsuzsanna: Augusztus

Balázsovits Zsuzsanna: Augusztus

Kosztolányi Dezső: Nyárutó
(részlet)
Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan
s csorogni kezd a vére bíbora.
Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem
rég kialudt, halott szivet takar.
Jékely Zoltán: Hőség izzó párája leng a tájon…
Töredék
Hőség izzó párája leng a tájon
s a változatlanság fensége,
s benne az ember tűnékenysége,
mulandósága hogy ne fájjon?
Hogy ilyen volt itt minden 1000 éve
s ilyen leszen 1000 év múlva is.
Jékely Zoltán: Nyárutó
Megöldököltük a nyarat,
mint egy széptollú madarat,
belőle más nem is maradt,
egy-két piros toll-pillanat.
Megnyúlt árnyékok, hullott-szilvaszag;
a lombokon még nincs egy foltnyi vér sem:
vadgerle búg – forró hangjában, érzem,
még a bolondító, vad nyár kacag.
Holányi Julianna: Nyár
(festmény)
Biszák László: Nyár vége
(festmény)
K. Tonnelier Ghislaine: A nyár színei
(festmény)
Somlyó Zoltán: Nyugodj meg, hogyha tudsz…
(részlet)
Ez már: az első őszi szín… ez! –
A nyárvég halk sárgával színez
virágot, levelet.
Ez már az első őszi illat!…
Az igazi nyár már elillant
a háztetők felett…

Tüzesen(fotó: Vimola Ágnes)

Tüzesen
(fotó: Vimola Ágnes)

Kosztolányi Dezső: A vendég
A nyár bedobta rózsakoszorúját
 
múlt este a nyílt ablakon.
Dalolt. Hajába gaz volt, hervadó háncs,
pár sárguló levél-rongy, kúsza bogáncs,
 
ment és siratta a bús fuvalom.
Valami történt… Künn a kihülő ég
 
hideg könyűktől feketült,
egy idegen jött, fázva és setéten,
cselédlámpással reszkető kezében
 
és nesztelen egy üres székre ült.
Juhász Gyula: Aktuális strófák
A nyárutónak méla bája
Megejti árva lelkemet,
A múlás melankóliája
Halkan a fák fölött lebeg.
Oly szép az élet búcsúzóban,
Oly szép a nyár, ha távozik,
Oly szép az este a kioszkban
És olyan szépek a mozik.
A szalmaözvegy újra férj lesz
És pótvizsgázik a diák
S a városi színházban tényleg
Marad továbbra is divánk.
Dsida Jenő: Kalendárium szonettekben
(részlet)
Augusztus
Az élet dícsérete
Lám, most e délben, mint a renyhe, holt só
terül szét ringó tengerek vizében,
úgy oszlom én is szét e versben éppen
és gonddal mondom: tán ez az utolsó.
Nagy ideje, hogy csupa könnyű, olcsó
ígéim vannak, árnak ellenében
nem úszom már és néha-néha szépen
mondom magamban: várhatsz még koporsó!
Csak hallgatom a lomb meleg neszét
s az árnyas fákat bölcsen megmosolygom:
a tölgyet, hársat, bükköt, gesztenyét –
a forró nap vídáman vagy borongón
nagy, tiszta békét csurgat szerteszét…
Mégis csak jó e vénhedt, lomha bolygón!
Szabó Lőrinc: A nyárvégi naphoz
(részlet)
Ne menj le, szép nap! Igazi nagy nyarunk
úgyis csak emlék, és ha kihúnysz, a gyors
 
esték már rögtön őt idézik,
 
az öregen születő, irígy őszt.
Ne menj le! Ami hátra van, oly kevés
a boldogság, hogy már neki fájdalom
 
nélkül örülni sem tudunk és
 
mégis ez, az a kevés a kincsünk.
Ezt, ezt szeretném menteni, nyujtani,
a fény utolsó csókjait és velük
 
az ifjuságot, melynek eddig
 
sohase hittem az elmulását.
Juhász Gyula: Nyár
A távol csillagok oly szőke fénnyel égnek.
(Annára gondolok, ki szőke s messze rég.)
Kaszálók illatát üzenik esti rétek.
(Annára gondolok, emléke enyhe, szép!)
A nyár ragyog, lobog. Pipacsosok a rétek.
(Annára gondolok, ó én letűnt nyaram.)
Őszünk be közeleg, falevél földre téved.
(Annára gondolok és siratom magam!)


Rakovszky Zsuzsa: Napforduló
(részlet)
Már augusztus megint, az ég
 
napszúrást ontó tompa gyöngyház.
Látok kátránylap háztetőn tengni rések
 
közt nőtt ecetfát.
Szédül a strand fakó gyepén sütkérező,
 
fejére turbánt
teker törülközőből, beszívott ajkú
 
arcát vizsgálja zsebtükörben.
A dinnye húsa zöld üveg, a barack
 
húsában valaki vére.
Vattacukor hőség az utcán, minden
 
áttetsző, olvadékony.
Fagylalt folyik, hideg gyöngycseppek
 
égnek izzadt bőrön, ingek tapadnak.
Ady Endre: Nyárvégi strófák
(részlet)
Az ősz fuvalma meglegyintget
Bennünket újra, újra már
És útra kelt a népdalokból
Jól ismert költöző madár.
Kékebb az ég, hűsebb az este
S ön, ki az árnyékot kereste,
Már tűr napfényt is könnyeden,
Vénasszonyok nyarába térünk,
Nyugodtabb is lesz tán a vérünk,
A nyári furor elpihen
S ön, aki az affért kereste,
Übercihert vesz minden este,
Megvacsorázik, el-ellágyul
S közhelyet mond az elmulásrul...
Lator László: Piac
(részlet)
Kertek fényes, testes gyümölcsei,
már viaszosra, ragacsosra érve,
méregzöld dinnye s hókás szentesi,
villog tükrös rózsás vagy sárga béle,
szeplős arany, bíbor, halvány, leves,
savanykás, kásás alma, hagymahajszín
körte, zöld ringló, sárga, véreres
őszibarack és pozsgás héjú kajszin.
S már érzi is az ujj, a száj, az íny
a pihés, mézgás, édes hám alatti
hús megbolygatott hasadékain
a nedveket hirtelen felfakadni,
már érzi a sóvár, parázna bőr
a fénycsíkos, homályos szoba hűsét,
már érzi, hogy dől rá mindenfelől
a lassú, síkos, ikrás gyönyörűség.
Somlyó Zoltán: Dinnyeszelet
Ezüsttálon egy szelet sárga
dinnye fekszik egy nő előtt;
a magvas dinnyebél husának
mályvaszinén a gyenge őszi
napfény betegen ömlik el.
A nő a dinnyeszelethez nyúl,
lakkfényű körmére vigyázva;
kis kagylóbul cukorport hint rá
s a szája jóizűen rándul.
Vékonypengéjü éles kését
a dinnye mély belébe vágja,
s a csemegét nyelvére ejti
a csillogó villa hegyével.
Nyeldeklője alatt a vajszín
fiatal bőr hullámba szökken,
mandolavágású szemén
az élvezet langy könnye bágyad.
És egyre fogy a dinnyebél, –
s a kikapart zöld héj-szelet
úgy leng-inog az ezüsttálon,
mint a kerek nagy tengeren
egy árva, gyenge, karcsú csónak,
amelyből egy hajótöröttet
a mély vízár magába rántott…
Bihari Sándor: Parasztfiú – Dinnyeevő
(festmény)
Faludi Ádám: A dinnye
(rövidpróza)
Deák-Ébner Lajos: Dinnyeföld
(festmény)
Csorba Győző: Nyárvég
Jaj, hogyan őrizzem meg ezt a szép,
augusztusvégi, halk tücsökzenét?
E gyönge hűssel átszőtt és halott
növényektől fanyarkás illatot?
E világon túl bűvölő varázst,
világon-túli csillag-zuhogást?
E gazdag éjt, mely épp azért csoda,
mert múló, s vissza nem térhet soha.
Jékely Zoltán: Tücsök
(részlet)
Csak hallanád, be szomorún, be szépen
szól a tücsök! Valamiben csalódott?
Rövid a nyár! Elmerülnek a boldog
napok az idő kéklő tengerében.
Hogy sír szegény, húros kis lelke reszket,
majd megszakad belé. Mit bánja ő!
Ha elpusztul, örök emlékezetnek
őrzi hangját a fű, a fa, a kő.

Szakonyi Károly: Augusztusi csillagok
(részlet)

Békességes nyár lengi át a kerteket. Meleg, tikkasztó, bódító augusztusi nyár. A tűzforró nappalok után gyönyörűek a csillagos éjszakák. Kiül az ember a bársonyosan sötétlő ég alá, s a fák fekete koronája felett kigyúló csillagokat nézi. Mások az őszi, a téli, a tavaszi csillagképek – a nyáriak augusztusban pompáznak igazán. A Tejút most északnyugat felől szeli át délkeletnek az eget; az eleje táján ott vibrál a három legfényesebb – a Lant, a Hattyú meg a Sas egy-egy csillaga. De amott a Göncöl is, a gyermekkori ismerős; aztán a számtalan, a titkukat őrző távoliak, a parányiak, a fel-felcsillanók. S néha átfut a sötéten egy zuhanó, elvesző, a messzeséget és végtelenséget szívszorítóan érzékeltető. Körülfog a csend. Körülfog a Mindenség. Ülsz egy bolygón, a milliárd, a megszámlálhatatlan közül egyen… Egy nem is túl nagyon, a sem eleje-sem vége Létezésben.

Juhász Gyula: Beatus ille…
(részlet)
Beteg rózsák utolsó illatától
Mámoros ez a nyárutói éjjel,
Mosolygva virraszt a nagy csillagtábor,
Fényét a hold pazérul hinti széjjel.
Szent éjszaka. Egy dalt neked, amellyel
A beteg rózsák haljanak meg szépen,
Eltelve bágyadt csillagszerelemmel,
A csillaghullás áldott idejében.
Csorba Győző: Augusztusi éj
Az égbolt lassan elfordul nyugatnak
a Göncöl rúdja átkaszál fölöttem
Kihunynak a fényszóró ablakok
Nem tudni hol bősz házőrzők ugatnak
ezerhangú tücsökkar zeng köröttem
Magam vagyok nagyon magam vagyok
Juhász Gyula: Mindörökkön
Nyárvégi estén csillagok ragyognak,
Meleg fényük van most a csillagoknak.
Oly régiek e távoli napok,
De én, de én nem a régi vagyok.
Ezért fáj egyre jobban évről-évre
Fölnézni a magasság ünnepére,
Hol változatlan tündöklő a pompa
S ragyogni fog majd nemsoká siromra.
Kányádi Sándor: Részegen
Augusztusban, mikor születtem,
a ködös nyári ég
hullatta ezer csillagát.
Fénylett a vidék.
Mint zsákból a búzát, az ég
öntötte ezer csillagát.
Ahogy hullt, csengve, zúgva
mind a földre szállt.
A küszöb, az ablak, a kerítés
mind csillaggal lett tele,
az ágakra szállt a kéklő égi fák
gyémánt levele.
Éjfélig mosott anyám, s mikor
a teknő mellől jajongni ágyba húllt,
e ragyogásban szült meg engem,
nagyobbik fiút.
Így születtem, tudjátok-e?
Nem fénytelen!
S aludtam emlői barna csillagán
a tejtől részegen.
Illyés Gyula: Csillaghullás
Oda lett hát ez a nyár is.
Rövidül a nap megint.
Hull a csillag – úgy zuhan le,
ahogy csüggedt kéz legyint.
Kőasztal, bor, kora este,
élvezném még idekint,
csak a sorsa-únta csillag
üt sziven, ahogy legyint,
s leejtődik, hosszu ivben. –
Ki dobta el? És miért?
Abban a nagy legyintésben
benne az is, hogy: ne kérdd.
Jékely Zoltán: Nyárvégi éjszaka
(részlet)
Lezúdulással fenyeget
s durcásan néz rám a fekete bolt,
de meg se rezzen,
ha egy csillag, melyet már eleget
rémítgetett az öröklét unalma,
rebben,
az űrbe ugrik, sustorog s kilobban.
– Igaza van –
gondolja az érett borízüalma
s mellém a kerti padra dobban…
Reményik Sándor: Meteorkő
Ím', ez egy túlvilági nagykövet.
Valamelyik ős csillag-hatalmasság
Mint óriási parittyakövet,
Parittyájába tette.
A földre célzott, s hadüzenetét
A mérhetetlen ürbe kivetette.
Süvöltve hullt
Világok végtelenjén át,
S mert földi formaságot nem tanult:
A föld arcába vágta önmagát.
S most hirdeti
Méltóságosan és idegenül,
Hogy van még hatalom
A földi élet gőzkörén felül.
Jékely Zoltán: Meteor
Távoli csillag zuhanása –
A végtelenség meg se rebben!
Talán Nap volt, Űr óriása,
S már csak itt él a fénye, bennem.
Tóth Árpád: Csillagász
(részlet)
Ó, hányszor állottam az ég alatt
Augusztusban. Nagy, hulló csillagok
Futása széles fénysávot hagyott
Az égen, és a szívemig szaladt.
Bertók László: Honnan az ok?
Mintha olvadó hóra sütne,
vakít az augusztusi nap.
Nocsak!?
Tavasz lesz? ősz lesz? Régi versből
másznak elő a bogarak?
Vagy a fű alól? A kutyából?
Belőlem csak? Tétova ízek,
színek, illatok, dallamok
bőrbe szorult káprázatából?
Merthogy valaki kiszámol?
Honnan az ok,
hogy úgy kezdem el, ahogy?
Szépen, mondhatnám, klasszikusan.
S már az elején vége van.
Lakatos István: Idő
Nem volt ősze, tele,
se tavasza,
csak nyara volt, heves,
forró nyara.
Június, július
múlt nélküle,
csak augusztusra gyúlt
fénnyé tüze.
De annak az egy hónak
ősze, tele,
tavasza, nyara volt és
reggele-éjjele.
Nem keltett örömet,
se bánatot,
vak elragadtatást,
csak azt adott.
Számon kívül maradt
múlt és jövő,
a perc ragyogta be,
az elszökő –
Nem volt ősze, tele,
se tavasza:
Ő volt a nyár, a néma
Idő maga.
Gyurkovics Tibor: Badacsonyőrs
És dolgozik a kalapács
és kört rajzol a körző,
a kemencében a kalács
megsül, kotyog a tömlő.
A lugason rövid sugár
szalad s a sárgarépa
elbuvik a homokba. Jár
a köveken a béka.
Az asztalon a teritő,
a teritőn a minta –
mint szekér, szalad az idő
és a fehér ladikba
beugrik a keszeg halász,
leengedi a hálót,
egy pontyot fogott. Semmi mást.
Augusztusvégi nyár volt.
Győrffy József: Balaton Szigligetnél
(festmény)
Mészöly Géza: Fürdőház a Balatonon
(festmény)
Bertók László: Ölel és szétfeszít a kép
Akárha rejtvényt fejtenék
vízszintes és függőleges
apró kockákra hull az ég
és hirtelen értelme lesz
ragyog a tüdőben a szesz
áll a sorok között a szék
augusztus hosszú vége ez
csillagokon jár aki lép
veszíteni is nyereség
olyan tiszta a végleges
szóra a szó kékre a kék
még akármi lehet a vers
dobog a semmiben a perc
ölel és szétfeszít a kép.
Petri György: Elégia
(részlet)
A vonaton majd rosszkedvű leszel
(: lesz a feleségem). Megint hurcolkodunk,
és megint vissza. Elbűvöl engem is
az eszközöknek ez a tolongása,
kihűlt célok ekkora gyászmenete:
fürdőruha, Wittgenstein, spanyolszótár,
mandulaolaj – mire ekkora fölszerelkezés?
(És ez mind csak, amit fönn felejtettem.)
Elég, ami van. Maradhatnék-mehetnék
gyömködni egymás kezét, mint hülye vendég
és túl illedelmes házigazdája
az előszobában: „Hát akkor majd hátakkor.”
„Jövőre, ha megérjük.”
Ideje menni.
Parti Nagy Lajos: Nyár, némafilm
Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szivem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.


Parti Nagy Lajos: Hősöm tere
(részlet)

Date: Fri, 27 Aug 1999 12:45:56

Csikorogva süti a kerekes nap a Hőség házát.

Ilyenkor végképp nehezen tűröm a tollat, mindenem pállik és büdösödik, ráadásul erősen viszketek. Zsírsejtjeim minden igyekezetem ellenére még mindig ormótlanabbak a kelleténél. Napok óta rendkívüli idő van, szétdurrannak a hőmérők, sunyin gyöngyöznek a sebvarrások, és pillanatok alatt elolvad a mentőhelikoptok szájában a jég. Mire odaérnek az esethez, többnyire csak egy marok pörktollat, két galambtornacipőt (kínai) találnak, esetleg a nejlon ételhordót, ha a szerencsétlen épp menzára repültében veretett le a gutától. Nyár vége van, s mégis afrikai kánikula.

Kaffka Margit: A nem mindennapi ember
(részlet)

És szépen visszapakolták a késeket és csipeszeket – kit-kit a maga reteszébe. Nem volt rá szükség ez aratásnál, hál’ Istennek. Szép holdvilágos, nyár végi estén vitték be az utolsó zsákokat a négyökrös szekéren, s a zsákok tetején összehajolva, álmatagon nézték a csillagos eget meg a sarjú réteket Pál úr s az asszony.

– Milyen szép a föld – suttogta a férfi. – És a szép, nagy darab síkság, mintha halkan, pihegve lélegzene! Nem érzed az érés, a tenyészet szent illatát?

– Nyers fűszagot érzek, no meg a kőrisbogarak is bűzlenek itt a fasor felől. De te még verset csinálsz, úgy látom!

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal