JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. szeptember 18.Névnap: Diána
    
 
Hónapok
JÚNIUS 27. – ÁRPÁD-HÁZI SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY
 
Árpád-házi Szent László király (kb. 1040 - 1095)(Az animációt
                    a Color Plus Kft. készítette)

Árpád-házi Szent László király (kb. 1040 - 1095)
(Az animációt a Color Plus Kft. készítette)

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
„Csillagok között fényességes csillag”

E szavakkal „idvezli” a régi magyar énekszerző I. László királyunkat, a magyar lovagkor mintaképét, pogány ízű mondák és legendák vitézét, egykor a legnépszerűbb magyar szentet. László (uralkodott: 1077–95) 49 éves, és a soron következő keresztes hadjárat kiszemelt vezére volt, amikor az unokaöccsével, Kálmánnal, a későbbi „könyves” királlyal folyó viszálykodás közepette szélhűdés érte. 1095. július 29-én halt meg. Halálát követően kultusza szinte azonnal virágba szökkent. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták be már életében is legendássá nőtt alakját. Szentté avatását azonban csak III. Béla kezdeményezte 100 év múlva. III. Celesztin pápa az ő kérésére két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz csodaszakértőket. 1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján üljük, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján.

Szent László királnak legendája
(részlet)
(Érdy-kódex, 1526)

Dicsőséges Szent László királ, Krisztus Jézusnak kiváltképpen confessora es választatus hív szolgája, mennyen-földön dicséretes minden idvezülő híveknek közötte, kit még az ő Istentűl érdemlött nevezeti is kijelent. Mert doktoroknak magyarázatjok szerint László, Ladislaus, hárommá hasasztván, azaz: laus, dacio, populus: dicséret, adás, nép. Kiket egyberakogatván, annyit teszen: népnek Istentűl adatott dicséret. Íme, mely drágalátus nevet érdemlett vala Úristentűl, kit ez bódog ember, míg éle, bizonyával megbizonyojtá, hogy anyaszentegyházban Úristennek dicséreti lőn, de megholta után is mindörökké. Annak felette ez szegén országnak erős ótalma es benne való új keresztyéneknek kegyes atyja es bizony vigasztalója. [...]


Szent László legenda (A Magyar szentek I. c. diafilm részlete)

Szent László legenda (A Magyar szentek I. c. diafilm részlete)

Gerics József–Ladányi Erzsébet: A Szent László-ábrázolás forráskérdései legendájában és a krónikában
(tanulmány)

Ismeretlen festő: Szent László legenda
(freskó)
Szent László hermája

Szent László harca a kun vitézzel (fotó: Lugosi Lugo László)

Szent László harca a kun vitézzel
(fotó: Lugosi Lugo László)

Ismeretlen festő: Szent László legenda
(részlet)
Székely Bertalan: Szent László átkel a Dráván
(falkép)
Karthauzi Névtelen: Nagy siralom és bánat

Az kegyes Szent László királ teljes minden lelki jószággal, szentséggel és Úristennek malasztjával múlék ki ez gyarló világból, menvén az mennyei halhatatlan örök királi dicsőséges életnek társaságában ő birodalmának tizenkilencedik esztendeiben. Azt látván és hallván, nemcsak Magyarországban, de mind egész keresztyénségben nagy siralom és bánat támada ilyen kegyes királnak halálán, és három esztendeig ez országban szép öltözet, táncjárás és fény, vigasságtétel sem láttaték, sem hallattaték.

Miért kedéglen még ő életében meghagyta vala, hogy Biharváraddá vinnék temetni ő testét halála után, az magyarországi fejedelmek kedég látván az időnek alkolmatlan és messze voltát, félének rajta, hogy az szent, kegyes királ testének romlása ne lenne az nagy buzgó hőségnek miatta, tanáccsal élvén, közelségnek okáért térének Fejérvár felé, holott az szent királok teste nyugoszik vala. És mikoron az szálláson elnyugodtak vóna, nem alszik vala sem az Úristen, sem az bódog szent. Embernek tanácsa és akaratja nem olyan, mint az Úristené! Kelének fel reggel, hogy tovább mennének. Láták hát, hogy nincsen ott az szekér, sem az szent test. Megszomorodának rajta, és futosván tétova, és kérdezősködvén, ha ki látta vóna. De mikoron Várad felé tértenek vóna, láták hát, minden emberi segödelem nélkül Várad felé mégyen az szent test mind szekerestől. Látván az nagy isteni csodát, dicsérik Úristent.

 


Szent László (A Magyar szentek I. c. diafilm részlete)

Szent László (A Magyar szentek I. c. diafilm részlete)

Csete István: Két szent király
(részlet)

Tisza melléke! Erdély! Havasalfölde! Szerencsés földek, ha meg tudnátok gondolni az Isten ajándékát Szent László királyban; hányszor szentelt meg titeket véres nyomdokival! Annak igaz fegyvere hányszor szabadított meg a kegyetlen pogányság markától! Oh Kolozsvár! Oh Torda! Szent királynak veréjtékivel megáztatott tartományok! Oh források! Oh híves patakok! kik máig is beszélitek Szent László Istenét, és annak dücsőségét hirdetitek nékünk, valamely tartományon általmegyünk, e kútfőt, amaz forrássát, patakot Szent László király imádsága fakasztotta! Kiáltják a templomok, a dekrétomok, a győzedelmek és victoriák helyei a Krisztus jó illatját, aki által Szent László országot keresett és gyűjtött Istennek azokban, akik üdvözölnek, s azokban is, akik elvesznek, és máig nem hisznek. Rendkévül való csudákkal és jelekkel (melyek között én magát Szent László királyt feljebb böcsülendő csudának tartom, méltán is) akarta a nagy gondviselő Isten a magyar koronának másik sarkát megvilágosítani: mert e mái innepnapra is méltán alkalmaztathatjuk Szent Leó pápa szavait kicsiny változással, de nagy igazsággal: Ut quam glorificatus est Danubius proto-rege Stephano, tam illustris fieret Tibiscus Ladislao. A kegyelmes Isten engedte Magyarországnak e két nagy világosságot, hogy amennyivel felmagasztalta a Duna melléki tartományt első Szent István király érdemivel; annyi garádicsokkal ékesítené a Tisza földét László király szentségével.

Janus Pannonius: Búcsú Váradtól
(részlet)
Isten áldjon, aranyba vont királyok,
Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott,
Sem roppanva dülő fal omladéka,
Míg tűz-láng dühe pusztított a várban,
S szürke pernye repült a kormos égre.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
S rőt fegyvert viselő lovas királyunk,
Hős, ki bárdot emelsz a jobb kezedben
- Márvány oszlopokon pihenve egykor
Bő nektárt veritékezett tested –
Útunkban, te nemes lovag, segíts meg.
Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk.
Szent Lászlóról
(részlet)
Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!
Magyarországnak édes oltalma,
Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
Csillagok között fényességes csillag.
Szentháromságnak vagy te szolgája,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi;
Te Szentléleknek tiszta edénye,
Szíz Máriának választott vitéze.
Magyarországnak vagy kerály magzatja,
Szent kerályoknak fényes tüköre:
Teneked atyád kegyes Béla Kerály,
Hogy hozzá képest kegyes kerály lennél.
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)

 

László királyunk, a magyar lovagkor példaképe, népmondáink hőse, alighanem a legnépszerűbb magyar szent. Amíg István és Imre életüknek szinte megismételhetetlen egyszerisége miatt inkább az állammisztikában, illetőleg az oltáron éltek tovább, addig Lászlóban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban Mihály arkangyal, továbbá Dömötör, Móric, György, Jakab mellett, követendő példaképpé és szent patrónussá válik.

A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt.

A László név a szláv Vladislav' úrfi, uralkodó fia' származéka. A moldvai csángók ajkán Vaszili. A nevet bizonyára lengyel édesanyja, Richeza választotta. Karácsonyi János gyanítása szerint ez talán az egyházi Dominicus, illetőleg Herrmann lengyel tükörszava. Máig tartó népszerűségét nemcsak keresztneveink hatalmas száma, hanem a belőle önállósult családnevek is tanúsítják: László, Laczi, Laczkó, Lacza, régi Laczkfy, Lászlóffy.

 


Árpádházi Szent László király - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István)

Árpádházi Szent László király - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István)

Arany János: Szent László füve
(részlet)
Ezer év után még nem irtak nyolcszázat,
Hanem legfölebb csak nyolcvan-egynehányat,
Mikor László király, magyarok királya,
Pogány kun hadakkal háborúba szálla.
Nagy volt a vérontás, folyt a vér, mint patak,
Tőle a vizek is mind megáradtanak,
A mező sik-vér lett, mint valamely tenger,
Sziget benne a sok halomra ölt ember.
Kivel sebje nem bírt, az vérbe fúladott,
A félig elevent megfojtá a halott.
Elveszett a kun mind, vagy esett rabságba,
Egy maradt hirvinni messze Kunországba.
Fényes győzödelem, zsákmány sok és gazdag:
A magyar vitézek ezeken osztoztak;
Osztoztak, lakoztak, nagy vígan valának,
Itták áldomását a nehéz csatának.
A király ellenben csöndes sátorában
Buzgón imádkozva térdepelt magában,
Fényes győzedelmét nem tartá övének,
Hálát adva érte Ura-Istenének.
Arany János: Szent László
(részlet)
„Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.
Nagy lovon ült a nagy férfi,
Arca rettentő, felséges;
Korona volt a fejében
Sár-aranyból, kővel ékes;
Jobb kezében, mint a villám
Forgolódott csatabárdja:
Nincs halandó, földi gyarló
Féreg, aki azt bevárja.
Mert nem volt az földi ember,
Egy azokból, kik most élnek:
Feje fölött szűz alakja
Látszott ékes nőszemélynek;
Koronája napsugárból,
Oly tündöklő, oly világos! –”
Monda a nép: az Szent-László,
És a Szűz, a Boldogságos.

Szent László vizet fakaszt (A Magyar szentek I. c. diafilm részlete)

Szent László vizet fakaszt (A Magyar szentek I. c. diafilm részlete)

Tompa Mihály: Szent László királyról.
(részlet)
Egy vén regét mondok Szent László királyról,
A cserhalmi hősről, Bélának fiáról;
Ki, – mint megíratott lapján krónikáknak,–
Kilencvenkettőt hogy ezren túl irnának:
A pogány kunokkal harmadszor vítt harcot,
Kik országán tőnek sok keserves sarcot.
Először is vitéz karjának általa,
Ő nagy megromlásuk Kisvárdánál vala;
Reájok-nódítván magyaroknak hadát,
Vón a kun futamást, elvesztvén a csatát.

Dombormű Szent László királyról Győrben a Káptalandombon (Lebó Ferenc alkotása) (fotó: Bánkeszi Katalin)

Dombormű Szent László királyról Győrben a Káptalandombon (Lebó Ferenc alkotása) (fotó: Bánkeszi Katalin)

Kisfaludy Károly: László király a cserhalmi ütközetben
(festmény)
Vörösmarty Mihály: Szent László
Béla fiát, Lászlót a váradi sírterem őrzi,
 
Lelke magas mennynek fénypalotáiban él.
Sok harcolt hajdan vad erőben bátorodott hős:
 
A legerősebb ő s a haza szente vala.

Szent László ereklye (A Magyar szentek I. c. diafilm részlete)

Szent László ereklye (A Magyar szentek I. c. diafilm részlete)

Szily Géza: Szent László Király I.
(festmény)
Gerics József, Ladányi Erzsébet: Szent László „csodás” tettei krónikáinkban
(tanulmány)
Kosztolányi Dezső: Szent László jelenése
Viharra dördült az ég alja távol.
László morzsolta a szent olvasót,
aztán letette s a vén bibliából
halkan, hívőn deákul olvasott.
Hálát adott, hogy jámborak a népek,
s kihalt az elhagyott pogány berek.
Szavára villám lobbant és setét lett,
az arca elsápadt s megreszketett.
És messze az ég kékes, ferde, kancsal
tüzét veté el a felhőn vadul,
úgy, mint midőn még háborgott Hadúr.
S vér-csapta szüggyel a fényködbe fent
a karcsu gím könnyezve megjelent,
halálra válva, lángoló aganccsal…



Bakay Kornél, Csajághy György, Molnár V. József: Történelem 6. osztályosoknak
(tankönyv)
Nagy László: A meggyfa alatt
A meggyfa alatt
Kerted végében roskadozva
egy pírhólyagos meggyfa áll,
aljában térdel teéretted
szent László, szép aranykirály.
A hajló meggyfán megkötözve
egy fehér angyal reng, röpös,
meggyet szakítok, elpattantom,
attól lesz ajkad vérvörös.
Gallyat török: rubinkoszorú
ott remeg homlokod körül,
a meggyfa táncol és az angyal
megszabadulva elröpül.


ÁRPÁD-HÁZ
(gyűjtőoldal)

Csoóri Sándor: Nagy László újra Debrecenben
(részlet)

Nagy László korszerűségének egyik legerőteljesebb eleme, tehát épp: ősisége. A hagyományokhoz fűződő viszonya. Sajnos a hagyomány eleven értelme a mi megfakult, közéleti szóhasználatunkban kiüresedett fogalommá laposodott, de az övében mindvévig szeplőtlen és szikrázó maradt. Mit is jelentett neki a hagyomány? Átöröklést? Ismétlést? Hű emlékezetet? Sokkal többet! A nyelvben megőrzött múlt tudatát ő kezdettől fogva úgy fogta föl, mint a mozgalmas jelen időjét. Küzdött, birkózott vele, hódolt neki, ráfonódott. Jó mélyen a tüdejére szívta, mint az otthoni kapadohány füstjét. Számára például Szent László, a szép aranykirály nem történelmi alak, hanem egy érzet, egy érzelemmé finomult legenda; valami belső fényesség, amely semmiben sem különbözik az ő legközvetlenebb élményeitől. Lírai átváltozások révén így lesz az Árpád-házi királyból önéletrajzi mozzanat egy korai szerelmes versben:

Kerted végében roskadozva
egy pírhólyagos meggyfa áll,
aljában térdel teéretted
Szent László, szép aranykirály.

Azaz: a költő.

Nem tudhatom, hogy ettől a négy sortól másokban miféle képzetek bolydulnak föl, de bennem kékben, pirosban, aranyban játszó miniatúrák élednek meg. És Szent László hermája tompán, a magyar kora középkor liliomillata erősen; vértek, templomi zászlók, énekek, egyáltalán valami eltemethetetlen sajgás a múlt időkből, amelynek nincs neve, csak élete s lezajlási ideje van a lélekben. A verset ez a külön sajgás nem zökkenti ki a kerékvágásból, nem alakítja át, de engem, aki hallom vagy olvasom a verset, átalakít. Megtermékenyített alannyá válok tőle, s kitágult tudatú befogadóvá.

Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
(részlet)

Ezt látva apám úgy vélte, érdemes beavatnia engem a gyógyítás tudományának egynémely titkaiba. Elővette hát a nagy füvészkönyvet, melyet nézegetni szokott, s kezdte nekem elmutogatni, melyik növény mire jó: melyikkel lehet megtisztítani a vért, melyik hatásos a főfájásra és főszédelgésre, melyik a végtagok esettségére. Olyik főzet hatása, magyarázta, erősebb holdtöltekor, másoké pedig holdfogytán, lévén a Hold hideg égitest, amelynek növekedése és fogyatkozása hatással van a fejben fölszaporodó hideg nedvességre, és hideggé és nyálkássá teszi a vért. Elmondta, melyik betegségre jó a tölgyfagyöngy, melyikre a bors és mustármag, mire való a bazsarózsa töve, mire a Szent László füve.

Tamási Áron: Bölcső és Bagoly
(részlet)

Manapság már nemigen van olyan ember, akit régi szokás szerint vándornak lehetne nevezni. De ha mégis volna, mutatóba egy legalább, vándorútjából az az egy sem hagyná ki Erdélyt bizonyosan. S nem is bánná meg, hogy kíváncsi volt oda elmenni, mert ritka földet s nem közönséges lakosságot ismerne meg. Bandukolhatna olyan országúton, amelyet csoda tartósra még a rómaiak építettek volt; aludhatnék olyan ősízű várhegyek tövében vagy avatag és gyűrűs vadhelyeken, amelyek hunokat és avarokat is láttak valaha. Megtalálhatná Szent László nyomait és eleven hírét; s elgondolkozva üldögélhetne omladék várfalakon, melyeket szabadságuk védelmére emeltek volt szegény emberek.

Csoóri Sándor: Millennium Kárpátalján
(részlet)

Bármilyen különös, de épp ebben a képtelen helyzetben mutatja meg erejét, s időtálló hatalmát a Szent Istváni eszme és teljesítmény. A három részre szakadt ország tragikus tényét minden magyar kénytelen volt tudomásul venni. Az viszont eszébe se jutott senkinek, hogy a három országrészben három magyar nemzet született. Az akkori szóhasználat a leghűbb kifejezője ennek a tudatnak: három ország, de egy haza! Ezt vallja Bocskai és Bethlen Erdélyben, Pázmány Péter Nagyszombaton, Zrínyi Miklós Csáktornyán és ezt a bégek és a basák uralma alatt élők is a Hódoltságban. A tizenhatodik, a tizenhetedik század után ez az érzés támad föl Rákócziban és kurucaiban, ez a reformkor és a szabadságharc magyarjaiban. Legszebb példája ennek a Március Tizenötödikén kihirdetett Tizenkét pont, amelynek záró pontja és csattanója: Unió Erdéllyel!

Ha ennek a századokon átnyúló egység-törekvésnek az eredetét kutatjuk, István királyig kell visszahátrálnunk, hiszen bizonyíthatóan ő volt az első, aki a magyar állam egységéért a saját rokonait is kiirtotta, megvakíttatta, elüldözte az országból. Legmélyebben tálán László király, a későbbi Szent László értette ezt meg, aki nagybátyja, Vazul miatt haraggal gondolhatott volna Istvánra, de megértve első királyunk gondolatának erejét, harag helyett szentté avattatta őt.

Hamvas Béla: Az öt géniusz
(részlet)

Az öt géniusz ereje a derűs életeszmény (Dél), a kultiváltság és a szociális egyensúly (Nyugat), a természetközelség és érzékenység (Észak), a szabadságvágy (Kelet) és a szövevényes gazdagság (Erdély), ma és most elsősorban a személyiség kérdése, de olyan értelemben, hogy a népen belül egység és rend és magas színvonal csak abban az esetben valósítható meg, ha ez az öt géniusz az emberek sokaságában harmonikusan tudatossá válik. Magyarnak lenni annyit jelent, mint az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni. És ez az egyensúly az, ami történeti emlékezetünk szerint még senkiben sem valósult meg. A nép Szent István, a szakrális alapító király ünnepén tartja meg az öt géniusz egységének ünnepét, de valószínű, hogy István király nem volt az az ember, aki ezt az egységet csak politikai szinten is tudatosan képviselte volna. Később az Árpádok alatt sem történeti személy, sem esemény, sem írott emlék nem jelzi azt, hogy ennek a kérdésnek tudatában voltak, és minél kevésbé voltak tudatában, a kérdés megoldhatatlanságából fakadó rendkívüli nehézségek annál inkább jelentkeztek. Az Árpád-ház sem volt más, mint a földön bármilyen uralkodó ksatrija dinasztia, s ezért nem volt más célja, mint szűkebb családja részére a politikai hatalmat és a hatalom dicsőségét biztosítani. Ha egy-egy király, mint Szent László, vagy Kálmán, III. Béla személye akár egyéniségében, akár koncepciójában a merő politikai becsvágyon túlnőtt, azért történt, mert az öt géniusz közül többet tudott egybekapcsolni, és azokat alapvetőbb rendben tudta felépíteni.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal