JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A XX. század sokoldalú építésze, Árkay Aladár (Temesvár, 1868. febr. 1. – Budapest, 1932. febr. 2.) a budapesti Műegyetemen folytatta mérnöki tanulmányait, de ezzel párhuzamosan festeni is tanult Karlovszky Bertalannál. Rövid ideig a párizsi Szépművészeti Akadémiát is látogatta, kezdő építészként Bécsben, Zürichben és Salzburgban is dolgozott. Hazatérve Hauszmann Alajos irodájában részt vett a budavári Királyi Palota építkezési munkáiban, majd apósával, Kallina Mórral együtt tervezte a Budai Vigadó épületét. Útjaik azonban hamarosan elváltak, mert Árkay az eklektikus stílustól elfordulva a modern irányzatokat tanulmányozta és követte. Ez is volt az oka, hogy eleinte viszonylag kevés megbízást kapott a megrendelők konzervatív ízlése miatt. Első sikeres alkotása az 1905-ben épült Babochay villa az Andrássy út és a Hősök tere sarkán (ma: Dózsa György út 92. A-B), amely a magyar és a német szecesszió jellegzetességeit ötvözi. 1910 és 1913 között épült fel a Ráth György utcában a bírák és ügyészek lakótelepe. A változatos formájú és alaprajzú villák közül Árkay nem kevesebb, mint 40 darabot tervezett. 1911-ben kapott megbízást a Városligeti fasori református templom – lelkészlak – tanoncotthon épületegyüttes építésére. 1923-ban kezdődött hét szakrális épületet magába foglaló templomépítő korszaka, a zalaegerszegi templom építésével. A városmajori kis templom tornácos bejáratával, tetőformájával erdélyi hangulatot idéz. De minden temploma más és más; például a Rezső téri tekintélyt sugárzó, klasszicizmus felé hajló épület, a Keleti Károly utcai, a Győr-Gyárvárosi templom, vagy a kőbányai Lengyelek temploma egyetlen stílusirányzatba sem besorolható, egyedi alkotások. 1931-től haláláig dolgozott a nagy városmajori templom tervein, azonban a befejezés már a fia feladata lett.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal