JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 19.Névnap: József, Bánk, Józsa
    
 
Hónapok
 

ÁPRILY LAJOS [e.: áprili]; családi nevén Jékely [e.: jékeli] (Brassó, 1887. november 14. – Bp., 1967. augusztus 6.): költő, műfordító, szerkesztő. Jékely Zoltán apja.

1909-ben elvégezte a kolozsvári egyetem magyar–német szakát. 1909-től a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanítóképzőjében, 1910-ben a nagyenyedi gimnáziumban tanított. 1911. december 23-án feleségül vette Schéfer Idát. 1923-ban Dijonban francia nyelvtanári diplomát szerzett. 1924. október 1-jétől Kuncz Aladárral a kolozsvári Ellenzék vasárnapi mellékletét szerkesztette. 1925–28-ban az Ellenzék irodalmi szerkesztője. 1926-ban Kolozsvárra költözött, a ref. kollégiumban magyar és német irodalmat tanított. 1926. júliusban részt vett az első marosvécsi írótalálkozón. 1928–29-ben az Erdélyi Helikon szerkesztője. 1929. augusztusban áttelepült Budapestre, a Lónyay utcai református gimnázium tanára lett. 1930–38-ban a Protestáns Szemlét szerkesztette. 1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója. 1935. szeptember és 1936. február között tanulmányúton járt Észak- és Nyugat-Európában, pedagógiai följegyzéseket készített. 1942–43-ban ismét Parajdon élt. 1943. szeptember 1-jétől nyugdíjas. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán lakott. 1945–48-ban állást vállalt a református konventben, az Új Magyar Asszony című református folyóirat felelős szerkesztője volt. 1951-ben megnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát.

Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset, Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől (Falusi elégia, 1921) jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét. De éppen legnépszerűbb versében, a Márciusban pl. föltűnik az életöröm is. A transzszilván gondolat megszólaltatásával magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tett hitet (Tetőn). A környezetéből kiemelkedő, többre hivatott tehetség sorsát Az irisórai szarvas szimbólumában jeleníti meg. Budapestre költözése után A láthatatlan írás (1939) című kötetben vallott fájdalmas hazaszeretetéről. Költői-emberi alkatának jelképét a Pisztrángok kara című versében teremtette meg, a nagyvilágból az otthon biztonságába vágyódó magatartás modelljeként.

Drámái (Idahegyi pásztorok, Oedipus Korinthosban, A bíboros), bár bemutatójukat siker kíséri, valójában párbeszédes költői alkotások.

Az ötvenes években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versének tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s antológiává bővülő terjedelemben román költőket is. 1957-ben Ábel füstje című verseskötetével tért vissza az irodalmi életbe; fő műformája már ekkor a zárt szerkezetű, pillanatképszerű négysoros. Méltán állítható négysorosai mellé az 1965-ben kiadott Fecskék, őzek, farkasok apró történeteket, emlékeket fölidéző prózakötete, amely természetszeretetét és hangulatos mesélőkészségét egyaránt bizonyítja. 1965-ben Jelentés a völgyből című kötetéből az időskori líra harmóniája szól, a szavak nagyfokú akusztikus hatásával színezve. Hagyatékában talált, kiadatlan műveit posztumusz könyve (Akarsz-e fényt?, 1969) tartalmazza. Esszéi, kritikái kötetben csak halála után jelentek meg (Álom egy könyvtárról, 1981).

Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. A halált mint másik létformát, végső megnyugvást szemléli, világképe ezért nem tragikus. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkot. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, XX. századi humanizmus képviselője.

Áprily Lajos összes versei

Áprily emlékház Parajdon
(fotó)
Nemes Nagy Ágnes: Az első költő
(részlet)

Mert a költők egyáltalán nem olyanok, mint Áprily. A költők ugyan igen sokfélék, az emberi species minden változata előfordul köztük, de véletlenül sem hasonlítanak Áprilyra. Hát annyira különös lett volna? Talán nem. De másutt, egészen másutt kell keresni a rokonait, nem az irodalomban. Olyan volt, mint egy erdész. Akinek – titokban – tele van polcolva a négy fala könyvvel. Halász-vadász. Aki nem szeret igazán állatot ölni. Wittenbergát járt, protestáns betűmetsző. Akinek semmi kedve hitvitázni.

Áprily Lajos: Március
(részlet)
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Antigone
(részlet)
A Nap nagymessze, drága Haimon,
most oldja bíbor csónakát,
a harmat-fényű Dirke-tájon
tengerfuvalmak szállnak át,
s a szőke por éjjel be fogja
temetni könnyű lábnyomom -
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Mit is keresnénk árva-ketten,
hol égig ér a gyűlölet?
Én gyűlöletre nem születtem
és itt szeretni nem lehet;
s az ősöm átka, haj, suhogva
végigsüvölt a sorsomon -
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Áprily Lajos: Tetőn
(részlet)
Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.
És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.
Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.
Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám- horizontot
s tetőit, többet száznál és ezernél -
s titokzatos szót mondtam akkor:
Erdély...
Áprily Lajos: Tavasz a Házsongárdi temetőben
(részlet)
Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének
A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
Áprily Lajos: Az irisórai szarvas
(részlet)
Kristály-tükörben nem láthatta mását,
mikor a szarva büszkén ütközött,
meg nem sejthette büszke származását,
és borjúnak nőtt fel borjak között.
És lett pompás agancsú háziállat,
vadász-szívekbe dobbantó remek,
s csudálva nézte, rajta mit csudálnak
csudálkozó kiránduló-szemek...
De nyárutón, mikor a kék havasról
omlott a köd s leszállt az ősz vele,
beláthatatlan ködruhás magasból
szarvasbőgés búgott a völgybe le.
S akkor: párát zihált remegve szája,
idegen lett palánkos otthona,
idegen lett testvére, mostohája -
s a ködbe hördült, mint az orgona.
Kerék Imre: Áprily miniatűrök
(versek)
Áprily Lajos
(életrajz)
Farkas Krisztina – Szilágyi Ildikó: Áprily madarai
(tanulmány)

Jókai Anna: Áprily Lajos és Jékely Zoltán
(részlet)

Áprily költészete sugárnyaláb. Ez a sugárnyaláb változik aranyló fénycsomókká, a rövid versekben, öregségekor. Ezekkel a fénycsomókkal tör át az egyre sűrűsödő ködön. Jékely költészete megmarad szabálytalannak, sziporkázónak, színekkel színezettnek.

Lengyel Balázs: Áprily Lajos sírjánál
(részlet)

Áprily Lajos Budapest közelében, de mégis elhúzódva a „zajos világtól”, a Dunakanyar elhagyott völgyében, forrás mellett, cserjés-bozontos hegyhátakkal szemben fedezte fel és teremtette meg a hajlamaihoz, emberi és költői habitusához legjobban illő otthont. Mintha csak egy darab Erdélyt telepített volna a nyájasabb magyar tájba. Mintha csak a nagy költőelődök életét folytatta volna itt, ízig-vérig mai érzékenységű idegzetével, az erdélyi múlt emlékeitől telítetten, kedvenc klasszikusai között, szemtől szembe a természet örök-mozgó világával.

Lengyel Balázs: Mai klasszikusok
(részlet)
Áprily

Áprily Lajos Ady halála után ott folytatta a magyar költészetet, ahol Arany János az Őszikék-ben abbahagyta. Ady után és a nyugatos költők nagyszerű felívelése után Aranyig lépni vissza – nem képtelen pozíció ez? Áprily első kötete, a Falusi elégia 1921-ben jelent meg – szubjektíve is elég későn: a költő már harmincnégy éves. Igaz, azoknak az éveknek költői közérzetében benne volt a visszalépés, nem Aranyhoz ugyan, hanem Petőfihez. A túlbonyolódott, túl irodalmias költői kifejezéskörből akkor indult meg a „kiváltás” a természetesség szabadabb mezőire, Petőfi egyszerűségéhez, nyílt társadalmi indulataihoz. Mennyi pompás remeklést és hosszan tenyésző epigonizmust teremtett ez a fordulat! De Áprily Lajos visszalépése más: semmi köze a húszas években kezdődő divathoz. Az az Arany, akit folytatni látszott, sem azonos azzal, aki a köztudatban él. A közvetlen lírai témáktól egész életében tartózkodó Arany az Őszikék-ben, bár távoltartással, de személyes lírai élményeit írja: egy vidéki életmódhoz szokott, de a városhoz mégis hozzáízeledett költő öreges élményeit. Város, bontottabb klasszicizmus, tépettebb idegzet – Arany itt teremtette meg az átmenetet a század eleji modern költészethez. Szemérmes tartózkodás, Erdélyből hozott, vidéki elvonultságot kedvelő életforma, klasszicista ízlésvilág s fájdalmas nosztalgiák ezek a jól tapintható Áprily-jegyek alkati alapon indokolják az Aranyhoz való kapcsolódást.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal