JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2014. április 23.Névnap: Béla
    
 
Hónapok
DECEMBER 24. – ÁDÁM ÉS ÉVA – "SZENTESTE"
 
Bűnbeesés - Párizs, Franciaország (Fotó: Legeza Dénes István)

Bűnbeesés - Párizs, Franciaország (Fotó: Legeza Dénes István)

Bálint Sándor Karácsony, húsvét, pünkösd
(részlet)

Karácsony böjtje (dec. 24), másként Ádám-Éva napja, két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete: a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása. Másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Adám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, vigília: archaikus emberi követelményei szerint, de szakrális-liturgikus értelemben is.


Ismeretlen román kori mester: A bűnbeesés
(dombormű)

Pierro della Francesca: Ádám halála
(festmény)
Aba-Novák Vilmos: Ádám és Éva
(rézkarc)
Albrecht Dürer: Ádám és Éva
(rézmetszet)
Michelangelo: Ádám teremtése
(mennyezetfreskó)
Késői alma (fotó: Bálint Eszter)

Késői alma (fotó: Bálint Eszter)

Albrecht Dürer: Ádám és Éva – Barangolás a stílusok világában
(festmény)

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

A Biblia nem árulja el, hogy a jó és rossz tudásának fája milyen gyümölcsöt termett, csak arról tudósít, hogy a bűnbe esettek fügefalevéllel takarták el fölfedezett szégyenüket. Az ókori zsidó szentírás-magyarázók óriás búzaszárnak, szőlőtőkének, ethrogfának (citrus medica), datolyapálmának hitték. A köztudatban mégis úgy él, hogy „annak a fának” a gyümölcse, amelybe harapva az első emberpár a bűnt is megízlelte, csakis alma lehetett.

Ez az értelmezés jellegzetesen európai, csak hellenisztikus hatás alatt álló keresztény agyában születhetett. Az alma a Biblia földjén nem őshonos növény. A birsalma viszont igen (az idősebb Plinius, a legnagyobb ókori természettudós a birsalmát nevezi „aranyalmának”), és vele egyetemben mindazok, amelyeket a midrások említenek, úgyszintén, és ezek a kultuszban is jelentős szerepet töltöttek be.

Ádám és Éva története
(részlet)
(Teleki-kódex, 1525-1531)

Isten kedig, a felségös jó, akarván az embert az ő országába részessé lennie, Ádámot a földből teremté, és a földi paradicsomba veté, melybe ha nem vétközött volna, a mennyei életre vitetött volna. Kire Úr szunnyadást bocsátta, az ő oldalából egy tetemet kivőn, és az asszonyi állatot, tudnia mint Évát, szerzé belőle, és őtet Ádám urasága alá veté. Mely szövetséggel parancsolá őnekik, hogy ne ennének a jó és gonosz tudománynak fája gyümölcséből, mondván őnekik: Valamely órába ejendötök e fának gyümölcséből, halállal haltok meg! Ördög kedig megfogyatkozván menden erejétűl és jóvoltátúl, irégységgel teljes, bánván az embert az ő elvesztött jószágába részessé lennie, kégyónak képébe változtaták, inté Évát, hogy a megtiltott fának gyümölcsébe ennejék, és ennek utána Ádámnak adnája, mondván: Mire parancsolta tünektök Isten, hogy ne ennétök paradicsomnak menden gyümölcséből?

Barcsay Ábrahám: Éva almájának eredete és értelme
(részlet)
Ez már régi kérdés s rendes feszegetés,
Hogy midőn Édenben lőn első teremtés –
Vajon mi lehetett Évának almája?
Ama híres gyümölcs, természet csudája,
Jónak és gonosznak tanító plántája,
Egyszóval: Istennek titkos almafája.
Márai Sándor: A reszelt almáról /Füveskönyv 81.
Cseri Kálmán: A kígyó pedig
(prédikáció)

ÉvaBudapest, Belvárosi Szent Mihály-templom(fotó: Legeza Dénes István)

Éva
Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom
(fotó: Legeza Dénes István)

Junker R.: Következmények a bibliai üdvtan szempontjából / Jézus, Darwin és a teremtés
Herpai Zoltán: Éva teremtése
(festmény)
Ligeti Miklós: Éva
(szobor)
Weöres Sándor: Első emberpár
(vers)
Katona Áron Sándor: Ádám és Éva
(tűzzománc)

Hubay Miklós: Az Éden pusztulása

Ádám és Éva egy felbomló, romosodó, hirtelen lerobbant Paradicsomból űzetik – menekül – kifelé. Ádám a kapuból visszanézve meglátja a pusztulást: „…bárhová, el, el! Idegen már s kietlen ez a hely.”

Az Éden, úgy látszik, egyik pillanatról a másikra lakhatatlan lett. Vagy csak Ádám mondja annak? Dacból?

Érdekes, Kafka írt a naplójában arról, hogy a Paradicsom éppoly gyorsan pusztuló intézmény volt, mint az első emberpár ártatlansága. S ha a Paradicsomnak sikerült túlélnie mégis Ádámot és Évát, azt épp az ő bűnüknek köszönheti. Az ősbűn feldobta a Paradicsomot… Különös teológia.

„Kiűzettünk a Paradicsomból, s ezért nem pusztult el a Paradicsom. Ez a kiűzetés volt a Paradicsom-kert szerencséje, mert ha minket nem kergettek volna ki onnét, bizony az Édennek kellett volna elpusztulnia.”

Aranykor és ártatlanság?

Kafka azt mondja: vagy-vagy.

Madách azt mondja: sem-sem.

Ez persze nagy különbség köztük. A közös mégis az, hogy mindketten számot vetettek azzal, hogy az Édenkert gyorsan hervad.

Weöres Sándor: Ének a teremtésről
(részlet)
A világ világolt élettelen.
Hiányzott mindenből az értelem.
Hogy legyen, aki épít, rombol,
ember készült hóból és koromból:
szájában édesség,
fejében fényesség,
szivében lüktet a vér
s mindegy, hogy mi neve,
boldog-e, szives-e,
kinek a kedvese:
elmegy és vissza se tér.
Orbán Ottó: A világ teremtése
(részlet)

ÁDÁM

  Jaj de jó itt,
  jaj de szép itt,
  dícsérjük fennen az Urat,
  istenítsük ezt a kéglit!

ÉVA

  Milyen üdvös,
  milyen bájos,
  beépített almafával
  milyen meghitt és lakályos!

Gyurkovics Tibor: Paradicsom
(részlet)
Ne ijedezz, ne félj, hozzád se nyúlok én,
járunk csak nesztelen a húsos fák között,
rigók, galambok és növények rejtekén,
hol hernyók alszanak s guggol a néma rög.
Itt messze van a fény, távol a halk vonat,
nagy platánlevelek a halántékodat
eresen befedik, itt előveheted
a szem-nem-látta, kéz-nem-fogta melledet.
Ez a paradicsom. Ádám és Éva úgy
szerette egykor egymást, hogy ideszorult.
Hajad ne féltsd, a szél zúg, de hozzád sem ér,
a vizeket veri, jajong, de nem beszél.

Jókai Anna: Madách szava
(részlet)

Nincsen földi édenkertünk, Éva nem kiálthat: „élni, élni: mily édes, mi szép!” – mert az élet kemény. Úgy tetszik, túl vagyunk a falanszteren, s mintha csúsznánk a londoni színbe vissza. Pedig most Madách megíratlan jelene várakozik előttünk: nem a Földtől való felelőtlen elszakadás meddő kalandja, s reméljük nem a Naptól elhagyott embervilág bamba halála, hanem valami más. Nem vissza a vásáros, talmi, pusztán üzleti létbe, hanem az út előbbre visz: előbbre kéne, hogy vigyen. Oda, ahová a sorsából kiszakadni vágyó Ádám visszapottyan: az eszkimó rémlátomást megelőző, tizenharmadik szín megíratlan végére. A szörnyű tanulságok utáni újrakezdés lehetőségéhez. Ebben van a kor felelőssége: ez az a fehér folt, amit még a madáchi lángelme is üresen hagyott: mi legyen a csalódott, hitében mégis makacs Ádámmal és az ő téveteg „Évájával”, mi legyen a nyugati közömbösségből és a keleti erőszakosságból egyaránt kiábrándult emberiséggel? Hogyan éljünk mint végre szabad személyiségek úgy, hogy a mindenkori másik iránti figyelem és részvét ne vesszen ki a szívünkből? Hogyan csináljunk szükségszerű, átgondolt földi programot e sokat szenvedett országnak úgy, hogy ez a program a szellem szférájában is igaz, érvényes legyen? Ez a huszonegyedik század feladata: az isteni lecke, amire Madáchnak sem volt receptje: csak sugalmazza óvatos terápiáit a kíméletlen látleletek közepette.

Hubay Miklós: A bál után
(részlet)

Az Ember Tragédiája vége felé Ádám, az első ember, találkozik az emberiség túlélőivel – túl a világtörténelem utolsó katasztrófáján, túl a természeti környezet pusztulásán, egy túlszaporodási hullámon is túl, amely már: a kihalás. A szembesítéstől Ádám megretten, és elmenekül. Riadalmát fokozza, hogy a Nő, a földön élő utolsó Éva, szerelmet akart tőle, a Férfi meg kerítőként működött. De Ádám idejekorán elmenekült, s az utolsó emberpár egyedül maradt… A függöny lemegy. A Tragédia más színen folytatódik.

Márai Sándor: Füveskönyv
(részlet)
A reszelt almáról

Bölcsen cselekszel, ha minden reggel, ébredés után és étkezés előtt, éhomra megeszel egy-két reszelt almát. Az alma titokzatos gyümölcs. Nem véletlen, hogy az emberiség öntudatában a legrégibb jelképek egyike. Az almafa volt a „tudás fája”, az alma volt a bibliai tiltott gyümölcs. Nos, ennek a tiltott gyümölcsnek személyes köze van az emberhez. Talán szerepet játszott, mikor az embert elűzték a Paradicsomból; ezt nem tudjuk biztosan. De úgy észleltem, hogy a nyers, reszelt alma a mindennapos élethigiénia egyik biztos kelléke. Üdít, meg nyugtatja a gyomrot, s szabályozóan hat a belekre. Különösen, ha az almát reszelés előtt tiszta kezekkel, gondosan megmosod, s aztán megöntözöd citromlével. A hosszú életet nem biztosítja ez a szelíd tápszer, de gyomrod és beleid hálásan fogadják ezt a tiszta, gyógyerejű mindennapos ajándékot. S az ember nemcsak szívével és elméjével ember, hanem gyomrával és beleivel is.

Csokonai Vitéz Mihály: Éva napra
(részlet)
S mondom: Éljen Éva asszony!
Mondom: Éljen Évi is!
És hogy torkom meg ne asszon,
Mondom: Éljen bácsi is!
Gergely Ágnes: Ádám-Éva
Ádám-Éva
„Szép hölgy, elvinném Perzsiába,
ha volna két vonatjegyem.”
„Elmennék vonatozni, szép úr,
csak tudnám, van még Perzsia.”
Jékely Zoltán: Éva és Ádám
(részlet)
Éjfélkor ott találtam Évát
a klinikák során;
sárkányölő Szentgyörgy terén át
ügetett szaporán.
S látván fonnyadt, zilált alakját,
szívenütött a női sors:
csupa kés, csupa kés,
csupa vér s szenvedés –
Kosztolányi Dezső: Ádám
(részlet)
Most gyakran gondolok arcodra, Ádám,
 
én ősapám, mert fáj, hogy létezem
s a nevem: ember. A gond szolgaágyán
 
feléd lóbázom csüggeteg kezem.
Papagáj, tigris közt csúf emberállat,
 
kire kövér kenyérfa bólogat,
körömmel vakarod vörös szakállad,
 
s úgy képzelem, hogy véres a fogad.
Ó, első ember... Ó, fájdalmak útja...
Te vagy a szennyes óceánnak kútja,
amelyből fájó sorsomat öröklöm.
Bár láthatnálak színről-színre téged,
hogy most, mikor könny, átok és jaj éget,
őrjöngve az arcodba vágjam öklöm.


Ádám - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes
                        István)

Ádám - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István)

Juhász Gyula: Ádám halála
(részlet)
A szelíd Ábel hívja nyugovóra,
Ki a komor Kainnal egy a földben
S míg tekintete a mezőre röppen,
Eszébe jut az első boldog óra,
Mikor Évának a szemébe nézett
És érzi: ez volt a vég és enyészet!
Juhász Gyula: Himnusz az emberhez
(részlet)
Tudjátok-e, hogy mi az ember?
A por s a végtelen fia,
Istent teremtő földi szellem,
Kemény pöröly vasvégzet ellen,
Ezer fönséges küzdelemben
Viaskodó harmónia!
Nézzétek: izzad tar mezőkön,
Sarcol a rögből életet,
Nap égeti és tüske marja,
Tépázza ég és föld viharja
S a jövendő útján haladva
Csókolják fény és fellegek!
SZENTESTE

[Elindult Mária karácsony éjszakán…]
(részlet)
Jó estét bölcs kovács!
Adjál nékem szállást!
Nem adhatok néked szállást,
Mert sok vendégem van.
Mert sok vendégem van.
Volt a bölcs kovácsnak
Egy szép vak leánya,
Elvezette Szűz Máriát
Barmok jászoljához.
Barmok jászoljához.
Tizenkét órakor
Született meg Jézus,
Tizenkét szép őrző angyal
Köti a koszorút.
Köti a koszorút.
Faltisz Alexandra: Betlehem kis falucskába'

Faltisz Alexandra: Betlehem kis falucskába'

Pázmány Péter: Mária imája

És miképpen az első Ádámra csendes és kedves álmot bocsáta Isten, mikor Évát oldalából építé, úgy a szeplőtelen Szűznek értelmét mennyei elmélkedéseknek mélységes tengerében, akaratját isteni szerelemnek gerjedező tüzében mindenestül elmeríté, mikor Urunkat elhozá, és mint egy mély álomból, az isteni dolgok csudálkozásából felocsódván, előtte látá szülöttét, Urát, Teremtőjét. Azért öröm és félelem között nem tudván mit mívelne, térdre borúlván, hihető, hogy eképpen szólott néki: Oh áldott gyermek! Oh felséges Isten! Oh édes Fiam! Oh én mennyei szent Atyám! Oh Uram, Teremtőm! Ki vagyok én, hogy alázatos szolgálódat ily nagy jóval látogatod? Szoptassalak-e téged mint fiamat, vagy imádjalak mint Istenemet? Bétakarjalak-e mint anyád, vagy tiszteljelek mint szolgálód? Tejet adjak-e, vagy temjénnel áldozzak néked? Hogy lehet, Uram, hogy ölembe vegyelek téged, ki minden állatokat eledellel tartasz? Efféle sok és mitőlünk gondolhatatlan aitatosságok után végre ölelvén, csókolván, sírván, örülvén, ölébe vévé és nagy böcsüllettel bétakargatá Fiát, Atyját, Istenét.

Jankovics Marcell: Mély a múltnak kútja
(részlet)

Itt említem meg, amire a bibliai szimbolika elemzői nemigen szokták felhívni a figyelmet, hogy Jézus nemcsak mint pásztor, hanem mint juhakol, vagyis mint istálló is szerepel az evangéliumokban, egészen pontosan az akol ajtajaként: „Én vagyok a juhoknak ajtaja” (Jn 10,7). Sokszorosan beszédes kép ez. Teológiai értelemben az akol az egyházat, azaz a hívek közösségét jelenti, amit a középkori latinban Corpus Christi Mysticumnak, Krisztus Titokzatos Testének is neveztek. Átvitt értelemben Krisztus az az „ajtó”, amelyen át a lelkek eljutnak Isten országába: „senki nem mehet az Atyához, hanem én általam” (Jn 14,6). Csillagmitológiai felfogás szerint viszont ez a metafora arra a helyzetre vonatkozik, amikor a Nap a Tejúton tartózkodik: a fordulópontok valamelyikének az ajtajában. Az ajtó, kapu egykor a fordulópontok elterjedt elnevezése volt. A két ős-János szent névünnepe, mint azt már sokszor megírtam, a nevük okán s ezért került a fordulópontok tőszomszédságába a római naptárban: az evangélistáé december 27-ére, a keresztelőé június 24-ére. Latinul ui. ianua „ajtót”, „kaput” jelent.

A jelképes juhakolajtó egyben az a nyílás, amelyen át Isten Báránya evilágra jön. Ebben a jelentésében az ajtó már Máriával (a tejúthasadékkal) azonos, legalábbis a későbbi keresztény jelképformáló logika szerint. A jelentés a tejúthasadékban tartózkodó Napról megy át (vagy megy vissza?) magára a tejúthasadékra, s a jelentésátvitel az egyházra vonatkoztatott ház-metaforában megismétlődik. A hívek nem csupán Krisztusban kedves testvérek, hanem Máriában is. Az anyaszentegyház elnevezés ezt fejezi ki.

Ady Endre: Az Úr érkezése
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Pilinszky János: Sarokkő
(részlet)

Isten nem belépett a világba, hanem beleszületett, semmivel se másképp és különbül, mint ahogy a földbe rejtett és hó alatti mag megmozdul, kikel és szárat hajt tavaszkor. Semmivel se másképpen – de hogy ez a másképp önmagában is mekkora csoda, arról ma még alig tudunk valamit. Amikor Szent Pál azt írta, hogy az egész mindenség áhítozik a megváltás után, mélységesen többet tudott a mindenség természetéről, mint azok a „naiv” tudósok, kik gőgjük és depressziójuk csúcsán úgy vélték, hogy a mindenség egy nagy üresjáratú mechanikus szerkezet, afféle kozmikus vekker, aminek anyagában véletlenül és főként szervetlenül teng-leng a parányi emberiség, mint holmi kondérnyi ehetetlen masszában.

Ilyen értelemben Jézus születésének és fogantatásának csodája nemcsak önmagában szívmelengető titka létünknek – de egyúttal arra is ösztökéli az embert, hogy igyekezzen minél mélyebben, minél szervesebben és minél organikusabban érteni és szeretni az univerzumot, a teremtés egészét. Régi gondolatom, hogy például a görög templom, a román templom vagy a gótikus katedrális lényegében egy-egy világmodell, s mint ilyen, mérhetetlenül több (szervesebb) a XIX. század bármelyik vekker-modelljénél. Persze, rettenetes, hogy még a hívők is Märklin-utópiákkal igyekeznek igazolni hitüket. Ahelyett, hogy elgondolkoznának azon, mi is egy élő sejt, mi is egy élő és megmozduló csecsemő? Hogy a látszatra élettelen, de királyian létező kövek és csillagok között ugyan mi is az az összekötő vonal, az a közös áhítozás, amiről Pál beszél? Hogy vajon mi is az a tűz, ami Istent teremtő Istenné és megtestesült Istenné tette – alacsonyította-emelte? Hogy miért is képesek egyes korok valódi világmodelleket emelni, míg más korok nem? Hogy a nagy csoda valójában egy „közönséges” csecsemő megszületése. Mert az, hogy Isten megszületett Betlehemben, igazán nem titka, rejtélye a teremtésnek, hanem ennyi titok, születés, rejtély után egyetlen világos szava, sarokköve, magyarázata.

Ha lehetne a lelkembe fogadnálak…
Ha lehetne a lelkembe fogadnálak,
Szerelembôl a szívembe bezárnálak.
Kebelembe vetnék ágyat gyöngyvirágom,
Lelkem lenne lakóházad aranyágom.
Köszöntlek a pásztorokkal kisfiacskám,
Imádlak az angyalokkal kis Jézuskám.
Én e képpen zengek néked gyöngyvirágom,
Hunyd le fénylô szemecskédet aranyágom!
József Attila: Betlehem
(részlet)
Jézus, kinek szállása sárga irka,
heverő papírbarmok közt örül
s a tűz fényénél a jámborok mintha
ugrándoznának a jászol körül.
[Szép violácska, kedves rózsácska…]
1.
Szép violácska, kedves rózsácska, szerelmes Jézusom,
Világra jöttél, váltságunk lettél, én lelki orvosom.
2.
Jászolyban látlak, szívemben várlak, szerelmes Jézusom,
Mutasd kegyelmed, hozzám szerelmed, én lelki orvosom.
Kimenék én ajtóm elejibe…
Kimenék én ajtóm elejibe
Kimenék én ajtóm elejibe
Nyitvá látám mennyeknek kapuját
Nyitvá látám mennyeknek kapuját
Azon belül leterített asztal.
Azon belül leterített asztal.
S azon belül egy rengő bőcsicske
S azon belül egy rengő bőcsicske
Ül vala mellette Anyánk Szűz Márija
Ül vala mellette Anyánk Szűz Márija
A lábával ringatgatja vala
A lábával ringatgatja vala
A szájával fúdogálja vala
A szájával fúdogálja vala
„Aludjál el Istennek báránya”
„Aludjál el Istennek báránya”
„Szeretetbül jöttél erre ja világra”
„Szeretetbül jöttél erre ja világra”

Dömötör Tekla: A népszokások költészete
(részlet)
A költői szövegek

A betlehemes játékokban, a szálláskeresés-motívum a játék elejére kerül. József és a gyermekét váró Mária szállást keresnek Betlehemben. A királyok, gazdag emberek elutasítják a szegény vándorokat, amíg végre az istállóban kapnak menedéket.

Hadd idézzünk egy példát erre a játéktípusra az igen archaikus karácsonyi játékból, amelyet a Bukovinában élő székelyek őriztek meg, majd Magyarországra való áttelepülésük után új hazájukban is előadtak.

József:
Egészséggel gazda, nyisd meg az ajtódat
Ereszd bé megszürkült te jóakaródat.
E világ urának éltető dajkája
Mert az utazásban igen elfáradott.
Király:
Egy szózatot hallok mostan az ajtómon,
Mi légyen az oka, bizonnyal nem tudom.
Jelen vagy-e, szolgám?
Szolga:
Jelen vagyok, uram, parancsolatjára.
Király:
Parancsolom, szolgám, lásd meg sietséggel
Ki zörget ajtónkon ily nagy bátor szívvel?
Szolga:
Ki vagy, mi vagy, honnat jöttél,
miféle ember vagy?
Feleletet nékem mindnyárást erre adj!
József:
Cilicius császár parancsolatjára
Jöttünk Názáretből a beiratásra.
Hogyha befogadnál az egy éjszakára,
Bizony megfizetne az egeknek ura.
Jeles napok dalai
(részlet)

Pásztorjáték

Szereplők: az angyal és a három pásztor

Angyal (kint): Be szabad-e vinni a betlehemet?

A háziak: Jertek csak!

(Angyal belép, énekel):

1. Pásztor (belép): Gazdaasszony, terítse meg fehér abroszával asztalát,
mert nem tudja, micsoda hű pásztorok lepik meg a háza tájékát.
(Lefekszik.) Hű, bosztorgyán!
2. Pásztor (az ajtóban): Kolbászos jó estét, gazda! Hol van az a
szittyen-szottyon szolgáló leánya? (Beljebb lép.) Ha a konyhában körül
nem tekintettem volna, a kurugla és a pemet mind összeégett volna.
Hű, bosztorgyán!
(Lefekszik. – A két pásztor hangosan horkol.)
1. Pásztor (kis idő múlva ébreszteni kezdi a másikat): Keljünk fel
pajtás, mer a szakállamat lerágják a bolhák. Mit álmodtál, pajtás?
2. Pásztor: Én azt álmodtam, pajtás, hogy akkora szúnyogot láttam,
hogy két ember vitte a vágóhídra. Hát te, pajtás, mit ámodtá?
1. Pásztor: Az álmodtam: megszületett a Messiás. Keljünk föl, pajtás!
3. Pásztor (belép): Akkorát zikkentem-zökkentem a kettes ajtó között,
ha hétszázhuszonhárom lelkem lett vuóna, az is kiszakadt vuóna.
(Meglöki a 2. pásztort.)
2. Pásztor: Hány éves kend, öregapám?
3. Pásztor: Ha megérem azt az áldott jó kukoricakapálást, akkor leszek
háromszázhatvanöt éves. De melyitek hagyta nyitva a juhok kapuját?
1. Pásztor: Mi nem, hanem Kis János, a kisbojtár.
3. Pásztor: Mer ellopták hetvenhét juhomat, meg két pokrócomat. Ezér
megérdemelnétek, hagy bocskorszíjat
hasítsak hátotokból.
A három pásztor:
(Ugrálnak.)
3. Pásztor: Látom, látom, a jószívű gazdaasszony jószándékkal forgatja
a kisláda kulcsát, talán ad is egypár garast a szegény pásztoroknak.
(Megajándékozzák őket; elvonulnak.)
Gencsapáti (Vas).
Kerényi, 1952.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Í, í, í, a kalács ünnepnapi.
Hogyha adna valaki, úgy lehetne jóllakni.
Í, í, í, így lehetne jóllakni.
Csepreg (Sopron).
Sebestyén, 1899., lejegyezte Lajtha.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Rengő bölcső reá téve,
benne fekszik az Úr Jézus.
3. Jobb kezében aranyalma,
bal kezében aranyvessző.
4. Fel-felhaltja, megzúdítja,
zúg az erdő, cseng a mező.
Szépkenyerűszentmárton (Szolnok-Doboka).
Lajtha, 1941.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Ó, te dudás, mit szundikálsz?
Fényes az ég, nem kell lámpás.
Verjed, verjed citerád,
zengj Jézusnak szép nótát!
Ráró (Győr).
Kerényi, 1929.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Ó, szent József, mit gondoltál,
hogy istállót választottál
ilyen kemény hidegben?
Szállj be hozzánk Máriával,
született kis Jézuskával,
lakjál a mi szivünkben!
Szakmár–Felsőerek (Pest).
Kiss L. 1952.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Jézus ágyán nincsen paplan,
megfázik a kis ártatlan.
A szemei könnyedeznek,
a könnyei esedeznek.
3. Feljött már a hajnalcsillag,
keljenek fel, kik alusznak!
Vidám szellők lengedeznek,
az angyalok énekelnek.
Csikszentdomokos (Csík).
Mathia, 1941.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Mennyből jövök most hozzátok,
és íme, nagy jó hírt mondok,
nagy örömet ma hirdetek,
melyen örvend ti szívetek.
3. Ez mai nap egy kis gyermek
szép szűztől született néktek.
A gyermek szép, és oly ékes,
vigasságra kellemetes.
4. Az lesz néktek a jegy róla:
íme, fekszik a jászolba,
ott feltaláljátok őtet,
kitől menny s föld teremtetett.
Barabás (Bereg).
Volly, 1942.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Jézus ágyán nincsen paplan,
jaj, de fázik az ártatlan!
Hogy is lehetne bundája,
elveszett a báránykája.
Szeged (Csongrád).
Bálint, 1931.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. András pajtás, menj előre,
nyájaidat fordítsd össze,
mivel Márton nagyon öreg,
nyája után lassan siet.
Palotás (Nógrád).
Kodály, 1922.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Azt se tudjuk, gazda, merre menjünk,
mégis egyre sürget, hogy siessünk.
Angyalszóból úgy értettem,
születése hogy Betlehem.
3. Ne is késsünk semmit, csak induljunk,
a nyerges szamárra felrakodjunk.
De mit vigyünk a gyermeknek,
kit az égből kijelentnek?
4. Amott látok egy nagy fényességet,
bizonyos isteni jelenséget.
Nézd meg, Bandi, ott vagyon-e,
bizvást oda mehetünk-e?
5. Ott vagyon bizonnyal, már megnéztem,
betekintettem, hogy odaértem.
Jaj, ott fekszik a jászolban,
bétakarva posztócskában.
6. Üdvözlégy, ó Jézus, kis királyunk,
kit nagy szegénységben itt találunk,
légy mindenkor mi oltalmunk,
halálunkkor diadalmunk!
Galambok (Zala).
Volly, 1938.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Odamenni vagyon bátorságom,
remélem, hogy kis Jézust meglátom.
Gyere pajtás, induljunk el, legyél te is társunk,
velünk van a jó furulyás, a régi bojtárunk.
Pereg (Pest).
Volly, 1930.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Szaladj, Panni, a padlásra, fogj egypár galambot,
te meg, Jóska, a pincébe, töltsd meg a kulacsot!
Egy kulacsot, egy palackot, mézes borocskával,
ha elmegyünk Betlehembe, úgy sem vész az kárba.
Baja (Bács-Bodrog).
Volly, 1934.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Hogyha pedig e csodát, e csodát látni akarjátok,
Betlehembe menjetek, és ez lészen jeletek:
fogtok ott jászolban, takarva pólyában
kisdedet találni, ale-, aleluja!
Szada (Pest).
Mathia, 1952.
Jeles napok dalai
(részlet)

Kászon (Csík).
Kodály, 1912.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Serkenj fel, fiam,
pásztorok eljöttek,
kik szent angyalidtól
tehozzád küldetnek,
tehozzád küldetnek.
Kászonújfalu (Csík).
Kodály, 1912.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Isten angyali
jövének melléjök,
nagy félelemmel
telik meg ő szívük.
3. Örömet mondok
nektek, ne féljetek,
mert ma született
a ti üdvösségtek.
4. Menjetek el csak
gyorsan a városba,
ott találjátok
Jézust a jászolyba.
Tiszasüly (Jász-Nagykun-Szolnok).
Kovács K.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Leül a szénába
mint egy bús gerlice,
elkészíti magát
a boldog szülésre.
3. Eggy angyal, eggy angyal
újságot hirdetett:
Betlehem várában
kis Jézus született.
4. Hideg szél fujdogál,
jaj, de nagyon fázik,
a kisded Jézuska
értünk siránkozik.
Szelőce (Nyitra).
Pongrácz, 1933.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Angyalok hirdetik,
Messiás születik.
Itt van jele fényének,
helye születésének,
pólyába, pajtába,
be vagyon takarva posztócskájába,
áldott gyermek, szenved már kis korába.
Kiskomárom (Zala).
Péczely, 1925.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. – Jó estét, bő kovács,
adjál nekünk szállást!
– Szállást néktek nem adhatok,
mert sok vendégem van.
3. Volt bő kovácsnak
egy szép vak leánya,
elvezette Szűzanyánkat
barmok jászolához.
4. Tizenkét órakor
megszületett jézus,
tizenkét szép őrzőangyal
fonja a koszorút.
5. Arra járt Szent József,
befogta szamarát,
elvezette Szűzanyánkat
a gazdag kovácshoz.
6. – Jó reggelt, bő kovács!
Mért nem adtál szállást,
mért nem adtál Máriának
eggy éjjelre szállást?
7. Ó, ha tudtam volna,
hogy ő volt Mária,
aranyból és ezüstből is
ágyat adtam volna,
én pedig a hideg földre
lefeküdtem volna.1
8. – Süllyedjen el házad,
barmod és jószágod,
csak a te szép vak leányod
legyen holtig boldog.
1A dallam 2. felére.
Medgyes (Nagyküküllő)
Volly, 1942.
Jeles napok dalai
(részlet)

2. Gazda, gazda, jó gazda,
bocsáss minket utunkra,
házadra maradjon
Istennek áldása.
Hosszúmező (Máramaros).
Dincsér, 1941.
Pilinszky János: Tűz és szalma
(részlet)

Kik veszik körül a betlehemi jászolt? Nem a történetit, a valóságosat, hanem azt, ami a századok során a képzőművészeti alkotásokban realizálódott? Valamennyien ismerjük őket: az angyalokat és a csillagot, a barlangot és a barmokat, a pásztorokat és a térdeplő három királyt. S tudjuk azt is: a valóságban némileg másképp történt. A képzelet kikerekítette és átalakította a valóságot.

De épp ez az érdekes: hogy mivel övezte körül a képzelet az Evangélium beszámolóját? Mit és kiket állított a karácsonyéj bölcsője köré?

A teljes létet. A teremtő Isten köré a teljes teremtett valóságot. A csillag: a kozmosz küldötte, minden csillag nevében. Az angyalok: a láthatatlan erők és szellemek képviselői. A barlang: a föld, amely szívéig megnyílt az Újszülött fogadására. (Vele a föld öle van jelen: melegével és minden terményével.) A barmok: az állatvilág. A szalma (ugyanaz, ami a barmok párája – lehelete): a növényvilág melengető jelenléte. A pásztorok és a királyok: az egész emberiség.

Ebben a legendás együttesben némán az is benne van – tudatosan vagy öntudatlanul –, hogy Jézus a megtestesüléssel közvetve az egész teremtett világot magára öltötte. Az emberi testtel az egész anyagi világgal való testvéri összefüggést, a test egyetemes súlyát, az anyagnak egyetemes köntösét, amelyet a nehézkedés roppant öltései fognak egybe.

Az emberiség ezzel nemcsak tulajdon életét, hanem magát az egész létet is a Kisded vállaira helyezte. Jászolábrázolásával így vall, erről tanúskodik maga az ember.

[SZüz Annyától születik…]
(részlet)
SZüz Annyától születik,
Edes Jesus:
Jászlocskába fektetik
Drága Jesus:
Hogy ha vagyon lelketek, szemlélyétek;
Az jászolt nézzétek.
Meg-testesült Istentek,
Kis testben elöttetek,
Meg-köttetik értetek; Ah rest népek,
Most lehettek éppek.
Juhász Ferenc: Karácsonyi ének József Attila sírjánál
(részlet)
A férfi lámpát gyújt, a nő
égitest-almot terít,
s várják a zordon angyalok
csikorgó fagy-lépteit.
Kalácsot rágcsál a világ,
iszik, kinek van bora,
áttetszik csontoddal a sír,
mint röntgen-kép-koponya.
Én könnyeidre gondolok
és szeretnék zokogni.
A próféta-emberiség
már nem tud, csak makogni?
Lakatos István: Karácsony
(részlet)
Mini bölcsőben mini Krisztus.
 
Szól József vígan: Mondhatom,
 
nagy nálunk most a forgalom,
 
kint három bölcs beszélget
– egy paphlagon, egy szír, egy indus –
 
mind királyi személyek.
Az indus elefántot ült meg,
 
teve hozta ide a szírt,
 
a paphlagonnak egy blazírt
 
málhásszamár jutott csak.
Szerencse, hogy rizst, pulykasültet
 
és bort ebédre hoztak.
Parti Nagy Lajos: Betlehemi kassza
(részlet)
Jézuska félkönyéken
bámulja ahogy apja
a szénát számolgatja
csilingel betlehemi kassza
Mária leszedi az asztalt
hagytunk holnapra resztelt
májat három királyok
sóhajtnak vattacukor-mélyet
isznak cukros töményet
fönnakad erkélyrácson
az iszkoló karácsony
ott himbál februárig
hull szőre mint az afrik
Szállást keres a szent család
(részlet)
Magyar népdal
Szállást keres a szent család,
De senki sincs, ki helyet ád.
Nincsen, aki befogadja
Őt, ki égnek s földnek ura.
Az idő már későre jár,
A madár is fészkére száll,
Csak a szent szűz jár hiába
Betlehemnek városába.
Juhász Gyula: Betlehem
(részlet)
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.
Juhász Gyula: Betlehemi üzenet a vakoknak
(részlet)
Testvéreim, itt mind vak, aki balgán
Tűnő örömben üdvöket kutat,
Ki istent vár a múló gyönyör arcán:
Mind vak szegény, ki nem talál utat.
És nem vak az és ő meg fogja látni
Istent magát mind, kinek lelke fény,
Minden világi pompák csillogási
Kialszanak, ha Isten fénye kél.
Szeressetek: ezt mondja az Apostol
S ennél különbet nem mond senkise.
A betlehemi békés csillagokból
Üzeni ezt ma a Szivek Szive!
[SZületett váltságunk, Christus szép virágunk…]
(részlet)
SZületett váltságunk, Christus szép virágunk,
Oh Kegyesség, Szent Kisdedség.
Lelkünknek reménye, Szivünk igaz fénye;
Lelki szépség, Gyönyörüség.
El-jött árvák Apja, Gyarlóság Istápja;
Halálnak rontója, Bünnek ostromlója.
[SZületet drága váltságunk…]
(részlet)
SZületet drága váltságunk,
Menyei Szent szabadságunk:
Oh Jesus légy nyavalyánkban orvosságunk.
Kis testben hogy meg-jelentél,
Idvösséget ugy szerzettél:
Oh drága szép Jesus értünk mire léptél?
[MA születék e' Világnak Idvezitöje…]
(részlet)
MA születék e' Világnak Idvezitöje,
Bünnek és kegyetlen halálnak meg-rettentöje.
Az mely-után e' Világon öröm terjede.
Ellenkezett természetünk az igassággal,
Azért Isten elsö Atyánkot ö Angyalával:
Paradicsomból ki-üzeté, Eva Anyánkal.
[MEg-jelent Mennyei tüz, Mellyet hozott tiszta Szüz…]
(részlet)
MEg-jelent Mennyei tüz, Mellyet hozott tiszta Szüz:
Szüzességgel fogadta, Világra szüzen hozta.
Dicsiretet mondgyunk Föld Váltságának:
Szivünkböl örüllyünk Szüz Virágjának.
Az Angyalok el-jöttek, Tiszta Szüznek örültek.
Kis Jesus gyermekségén Rémültek, s' Szüz épségén.
[Ez nap ollyan dicsiretes nap…]
(részlet)
Ez nap ollyan dicsiretes nap
Hogy soha senki nem dicsirheti, sem tökélheti,
Hanem csák az Istennek szent fia,
Ki most szülletet ez világra,
Bünös népnek valtságara, pokol rontasára.
Alleluja, alleluja, alleluja,
Örüllyünk ez kis gyermeknek.
[Egy szép gyermek most született…]
(részlet)
Egy szép gyermek most született,
Világnak hozot örömet,
Angyali kar azon uigad,
s az égben hallik illy szozat:
Dicsösség Menyben Istennek,
Békeség földi népeknek,
Jó akarattal élöknek.
[EMber szemléld ez Istállót…]
(részlet)
EMber szemléld ez Istállót,
vékony veszszökböl font válót;
Ennél világon frisb palota nem vólt.
Mind arany s' ezüst, Ehez képest füst:
Itt Isten Fia, Itt Ember dija;
Itt Istenségnek mindenható úja.
Christus születék Bethlemben…]
(részlet)
Christus születék Bethlemben,
Az Augustus idejben,
Alleluja.
Légyen nagy örömünk ebben.
A ki mihelt születteték,
Az Jaszolban helyheszteték,
Szüz Annyától tisztelteték.
[A' Szüz egy Fiat szült…]
(részlet)
A' Szüz egy Fiat szült,
Kin, Menyben öröm gyült.
Pásztorok örüllyetek,
Szabadító földre szállott, örvendgyetek.
Szent Attya küldötte,
Gábriel le-vitte.
József Attila: Betlehemi királyok
(részlet)
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind mzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
Juhász Gyula: Betlehem
A kocsma ajtaját kitárják
S hozzák subában a telet,
Az istállóban ott a jászol,
A jászolban a Szeretet.
A gyémánt csillag áll fölöttük
Füstös lármában szeliden,
Nyájas barmok között az almon
Az Ácsnak Gyermeke pihen.
Weöres Sándor: Betlehem
(részlet)
    Ó fényességes
    ó békességes
    ó dicsőséges
       Karácsony!
Szénakazlak mellett,
lám, angyal közelget.
Az égből indulva
üzenetét hozza:
Ma született gyermek,
a világ ismer meg!
[Világ Teremtö született…]
(részlet)
VIlág Teremtö született;
Anyának Szüz neveztetett.
Ah bóldogúl igirtetett,
s' igiret bé-is töltetett:
Alleluja, Alleluja.
Ez a' Nap az Istentöl lött,
mellyen bünösökhöz el-jött.
Jesse töve meg virágzott;
Es a' Szüz Gyermeket hozott.
[Pásztorok, keljünk fel, …]
(részlet)
Pásztorok, keljünk fel,
Hamar indúljunk el
Betlehem várossába,
Egy rongyos istállóba!
Siessünk, ne késsünk,
Hogy még ezen éjjel odaérhessünk,
Mi urunknak tiszteletet tehessünk!
[Karácsonynak éjszakáján, …] 
(részlet)
Magyar népdal
Karácsonynak éjszakáján,
Jézus születése napján
Örüljetek, örvendjetek:
A kis Jézus megszületett!
A kis Jézus aranyalma,
Boldogságos Szűz az anyja.
Lábaival ringázgatja,
Két kezével ápolgatja.
– Aludj, aludj; én kisdedem;
Aludj, aludj, én kisdedem!
Nem királyné a te dajkád,
Szolgálóból lettem anyád.
[SZületett új Király nékünk…]
(részlet)
SZületett új Király nékünk,
Eörvendezzünk.
Mert el-jött mi idvességünk.
Vigan énekellyünk.
Innepi Szent tiszteletben.
Isteni szép dicsiretben.
Nap-kelettöl fel-támadott,
Nap-nyúgotig által-hatott.
[OH Jesus, szüzen született szép rósa…]
(részlet)
OH Jesus, szüzen született szép rósa szál,
kit lelkem jászolyba helyheztetve talál.
Oh Jesusom, Szent jegyesem,
légy jelen én szivemben, drága kedvesem.
Oh Jesus, mennyei vendégem nállam szály,
Bünöm töröld, hogy töllem ne iszonyodgyál.
Oh Jesus, ha már szállottál istállóba,
Szivünket melléd fektesd à kis jászolyba.
[Christus születék Bethlemben…]
(részlet)
Christus születék Bethlemben,
Az Augustus idejben,
Alleluja.
Légyen nagy örömünk ebben.
A ki mihelt születteték,
Az Jaszolban helyheszteték,
Szüz Annyától tisztelteték.
[JEr rengessük a' kisdedet…]
(részlet)
JEr rengessük a' kisdedet
és hajtsunk jászolnál térdet:
örvendezzünk mi lelkünkben,
minnyájan illy szent idöben.
Enekellyünk Jesusunknak;
Udvarollyúnk kis Urúnknak.
[GYermek Szent Szüztöl születék…]
(részlet)
GYermek Szent Szüztöl születék,
kemény szénára fekteték.
Oh Jesusom, Szent kedvesem;
Légyen hozzád gyors menésem.
Bethlehemböl ki-üzeték,
Istállóba fogadtaték:
Jesus nevét énekellyük,
Szivünket néki szentellyük.
[Egy szép kizded gyermeczke szülletet minekünk…]
(részlet)
Egy szép kizded gyermeczke szülletet minekünk,
Kegyes szüz Mariatúl, szentséges annyátul.
Ez nap nékünk szülleték az lelkünk valtsága,
Czák te tüled, Maria, menyei szép rosa.
Meg latátot szivünknek nagy kivant valtsága,
Az iaszolban feküvö Marianak fia.
[EZ nap mi örvendezzünk…]
(részlet)
Angyalok meg-jelentik
a' Pásztoroknak, hogy mi meg-Váltónk születik,
Gyenge szép Szüznek tiszta méhéböl adatik.
Szép JESUST tisztaságba,
szép szüz MARIA, szülé mi-nékünk világra;
Az Istállóban, mert másutt helye nem vala.
[DRága Szüz egy szép Fiat szült…]
(részlet)
DRága Szüz egy szép Fiat szült
Istent áldgyunk:
Az kin az Pokol el hült;
Hálát adgyunk.
Szüzet Szülöttével, Szüz Joseph Férjével
Magasztallyuk.
Szent Szüznek áldott Szülötte,
Lött Világnak élete.
[ÖRvendezzünk, Bethlehembe mennyünk ajándékokkal…]
(részlet)
ÖRvendezzünk, Bethlehembe mennyünk ajándékokkal.
Istállóhoz, romlott pajtához a' Pásztorokkal.
Ott született Isten Fia, egy szép Gyermetske.
Atyáinktúl régtül-fogva várt Kisdedetske.
Kemény ágyban, hideg jászolyban sir, jaj, Istenünk.
Kis-korában, elsö órában már szenved értünk.
Mezitelen testetskéje hóval bé telik.
Hideg széltül fejetskéje jaj, mint sértetik.
Karacsonra valo Sanctus
SZent, Szent, Szent Ur Isten; Aldatol szivünkbül itten:
A' magas ég, s' à föld, Nagy dicsösségeddel bé-tölt.
Hosanna Istennek, S' az áldot kisdednek,
A' ki most születvén, hozzánk jövén,
Vigasztal bennünket, Serkenti álmos Lelkünket.

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér
(részlet)

Valamivel lámpagyújtás után indult útnak a betlehemescsoport.

Tarka társaság voltunk, s foglalkozásra nézve is a lehető legvegyesebbek; királyok, szolgák, angyalok, pásztorok s egy bús apa: Szent József.

Énnekem Piroska járt az eszemben. Ha benéztem a betlehemes ládába, a gyertya halovány fényében Szűz Mária arcáról az ő arcának vonásai ragyogtak reám, s töltöttek el jóleső nyugtalansággal.

Elindultunk. Az egyébként szelíd természetű, szunyókálásra hajlamos mezőségi kutyák éktelen csaholással követtek bennünket. Az öltözékünk hergelte őket. Heródes – Lukács Jóskán a tiszteletes asszony elnyűtt, kék pongyolája lötyögött; Gáspár királyt, a szabadszájú Rózsa Miklóst valamelyik uradalmi szobalány szoknyája nyugtalanította kamaszingereinek viháncolásában. A szoknyát meg-meglibbentve, csak úgy szórta felénk az obszcén szavakat. „De jó Kati-szaga van!” – mondta, s végighempergett a havon, egyik angyalunkat is magával rántva. A bús apa, Újfalussi József, közönséges lepedőt csavart magára, a pásztorokon juhbőr bűzlött, a futár püspöksüvege messze világított. Ha ruházatunk szegényes volt is: a két király fején ott csillogott a díszes papírkorona.

– Indulás! – kaptuk a parancsot a gyermekirtó királytól. – Igyekezzünk a bárókhoz, tudják meg a nagy hírt még vacsora előtt.

A nagy hír az volt, hogy megszületett Jézus.

Ágh István: Szenteste
(részlet)
Mennék hogy a befogadást
megkockáztassam van-e még
melegre nyíló rézkilincs
vagy megfagyni ha sohasincs?
csak az egyetlen önmagam
kulcsára járó zár nyílik?
mintha egy állatkerti rém
medve farkas veszettkutya?
S közülük én s oly azonos
szűkölésben vagyok honos
lekapcsolom a villanyom
csak a lámpátlan hóvilág
vetülék-árnyam a falon
családi magán-szeretet
duplázódik parancstalan
a kijárási tilalom
Karacsonra valo Kyrie
(részlet)
KYrje eleison, drága Gyermecske,
születet nékünk szép édeske:
Kyrje eleison, szép kisdedecske,
kit szüzen szült egy szép szüzecske.
Kriste, irgalmaz mi nékünk,
szénán fekvö nagy értékünk:
Kriste eleison eleison, Kriste eleison eleison.
Karacsonra valo Patrem
(részlet)
HIszünk mi az egy Istenben,
Igaz teremtöben:
Hiszünk az Jesus Kristusban,
Istennek szülött drága Fiában.
A'ki fogant Szent Lélektöl,
és született Szüztöl:
Pilátustól-is kinzaték,
kereszt halálára adattaték.
Karacsonra valo Gloria
(részlet)
DIcsöség menyben Istennek,
békeség földön embernek,
jó akaratú hiveknek,
Szent indúlatú népeknek.
Dicsirünk téged Szent Urunk,
mennyei drága Pásztorunk;
Téged áldunk, magasztalunk;
igaz Királyunknak vallunk.
Kormos István: Jászol
(részlet)
Hóval jöve Karácsony,
Károlymajort fejbúbjáig belepte;
a kimlei ács: Józsep úr
toporgott ajtónkban köhentve.
Ment istállónkba nagymama,
sajtár forró vízzel ment nagymama,
ha sajtárt nem visz, nyoma sincs a hóban.

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok
(részlet)

Szintén karácsony havához tartozik a karácsony estéje a felékesített karácsonyfával és a hozzá kapcsolódó ajándékozásokkal, jóllehet a reformátusok sokáig nem gyakorolták ezt a szokást. Ezt nevezik némelyek „vigiliának” (éjjeli vigyázásnak – Lukács 1, 8), de általában szent estének. Megjegyzendő, hogy bizonyos hagyomány alapján „Krisztus fogantatása március 25-én történt”, s ennek megfelelően a születési dátum december 25, „amit a IV. század óta a keleti egyház is elfogadott.”

A karácsonyfa nálunk csak az 1800-as évek elejétől jött szokásba. Talán „valahol Strassburg környékén születhetett meg a karácsonyfa szokása, mert ott 1605-ből idéznek róla feljegyzést” (Révai lexikon). A gyertyák és a fényszórók a betlehemi éjszaka világosságára-, s az ajándékozások a keleti bölcsek kincseire utalhatnak. Az egész estéli öröm pedig a Krisztus által hozott megváltás örvendeztető hírére: az evangéliumra figyelmeztet.

Szakonyi Károly: Műsorváltozás
(részlet)

Havazott; a hóból eső lett, várható volt, hogy jegesek lesznek az utak, nem mert sötétedés után nekiindulni. Éjszaka, első álmából ébredve eszébe jutott, hogy az apja nem is sejti az érkezését; amennyire az öreget ismeri, az szenteste sem vacsorázik mást, mint egy kis sajtot, felvágottat, tejet; s akkor már alig várta, hogy reggel legyen és kimehessen a piacra; alaposan fel fog pakolni; olyan karácsonyi vacsorát készít majd, mint hajdan anya.

A régi családi együttlétekre gondolt, a fehér damaszttal terített asztalra, a zöld, csillagszórós fenyőre, a borlevesre, a rántott halra, a vaníliás süteményekre; olyan erővel támadtak fel benne az élmények, olyan elevenen látta az anyját és valamennyiüket, hogy belesajdult a szíve; heves vágyat érzett, hogy legalább az apjával együtt átélhesse ismét az ünnepi est békéjét.

Szabó Magda: Ókút
(részlet)

A mi házunkban nem angyalt vártak legkisebb koromban sem.

Nagyapám szigorú pap volt, apámat úgy nevelte, hogy kisfiúként is tudja: a karácsony a szeretet ünnepe ugyan, ám a fenyőfával, ajándékokkal érkező Bambino-Jézuska fogalma összebékíthetetlen Jézus magasztos alakjával, és a karácsony semmit nem veszít a ragyogásából, ha hús-vér emberek gyújtják meg a fényeit, nem mennyei kezek. Apám így szokta meg, így plántálta át a maga otthonába, s talán sose realizálta, mekkora örömet szerzett nekem ezzel. Micsoda büszke és boldogító érzés volt, mikor ott kopogtam a jeges utcán, mentem vele karácsonyfát venni, szagolgattam, öleltem, simogattam, s előre láttam, még ott, a piacon, amint majd feláll fektéből, megrázza magát, sziporkázni kezd a szobában. Külön boldogság volt, hogy láthattam kialakulni végleges formáját, hogy díszíthettem, dolgozhattam rajta. Kevés ért fel későbbi élményeim között azoknak a délutánoknak az elragadtatásával, mikor az asztal körül ültünk valamennyien, diót aranyoztunk aranyfüsttel, papírláncot ragasztottunk apám ügyes keze útmutatása mellett, vattapelyheket fűztünk cérnára, s hintettünk meg ragacsos ezüstporral. Engem karácsony estéjén nem csukott ajtószárnyak mögül kihangzó csengőszó hívott be a szikrázó fához, ott állhattam, mikor anyám meggyújtotta a gyertyákat, a csillagszórót, s érezhettem, hogy a semmiből, a papír-ezüstszál-üveggömb élettelenségből, egy feldíszített fa fényei között hogy lesz csakugyan ünnep, a családé, az otthonunké, a biztonságé.

Jékely Zoltán: Karácsonyfa-díszítés
(részlet)
A nagy üveggömböt illeszd középre,
ez volt mindig karácsonyfánk szive;
vörös-arany mélységibe nézz be:
tán gyermekkorod költözött ide.
S a többi cifraságot sorra mind,
a kéményseprőt s az aranydiókat,
rakosgasd fel régi törvény szerint,
melynek betűit a véredbe róttad.
Tandori Dezső: A karácsonyfadíszek
(részlet)
A karácsonyfadíszek
Oly méltósággal lógnak.
Ki tudhatja, melyik szebb!
Nagy rejtély kis mackóknak.
De hátha, de hátha, de hátha!
És máris az ágakon állnak,
És föl-le, előre-hátra
Hintáznak és csodálnak.
Rákos Sándor: Estéli fogadalom
(részlet)
Elfordulok. Miért nincs több erőm?
Kemény sorsom, mint juttattál idáig?
Tavaly ilyenkor még jézuska voltam,
Kata zsámolyon, zárt ajtó mögött ült,
s kifelé fülelt, hogy majd csöngetek.
Hová úszott el az a múlt, milyen
csillagon él rezgő fény-alakom,
kezemben a karácsony csillagával?
Mint kerültem e jodoformszagú
ágyba, halál révén is kivetettnek;
miért bolydított föl morzsányi részvét
engem, ki élő szeretet vagyok?
Kapaszkodván – az összecsapódó év
hullámhegyén lengő hajótörött –
deszka helyett a vaságy peremébe,
az ember teste-lelke szégyenének
s gyarlóságának e gyűjtőhelyén,
hol minden összefogott, hogy lehúzzon,
fejem lassan mégis fölemelem
s úgy fürkészem, van-e olyan erő,
mely megtarthat magamnak s a világnak?
Csorba Győző: Karácsonyfa-díszítés
(részlet)
Tíz gyermekedből egymagam maradtam:
 
kettőt befalt a föld,
hetet a sűrű távol. Változatlan
hangjával a karácsony ránkköszönt;
nézünk egymásra: mit kezdjünk vele? –
tele a szívünk, s mással van tele.
Takáts Gyula: Csengő
(részlet)
De ez a csengő apám kezébe
megszólalt minden karácsony éjre.
Hajdan mi hárman… Most az unokák,
azt a csengőt, most is azt hallgatják.
Ők az angyalt… Én meg őket látom,
birkabőrben csilingelő szánon.
Felém hozza s a fenyőfa illat
fölemel, hogy tüdőm beleszippant.
Ady Endre: A karácsony férfi-ünnep
(részlet)
Bethlehem, a te hajnalod
Férfi-hajnal volt. S férfi-bánat,
Hogy fia fogant Máriának.
Mienk az arany, mirrha, tömjén
S a nagy, fájó gondolatok.
Rákos Sándor: A férfi karácsonya
karácsony
elfödött fehérség
hóesés rajza
ólmos ablakon

Szabó Magda: Lukács evangéliuma
(részlet)

A családtalan ember ünnepének megvan az anatómiája, magam alakítottam ki az elmúlt tizennégy esztendőben. Látszatra kívülem színüres szobában ünnepre terítek, öt személyre rakom a kellékeket a nyűhetetlen rumburgi vásznon. Anyám és lánytestvérem, Edit terítéke mellett porcelán rózsabimbó, borospohár csak a két férfi, apám és férjem tányérja mellé kerül egy-egy aranyozott dióval. A terítékek közt égnek a gyertyák, az adventi koszorúk, karácsony van, 1995 bizony könnyűnek nem minősíthető karácsonya, a szobában én és négy halott. E nap modellje, mióta eszemet tudom, mindig egyforma volt, annak a jeleképpen, hogy ismét beköszöntött az ünnep, a családfő felnyitotta a bibliát Lukács evangéliumánál, s eleinte az apám, aztán a férjem felolvasta az ünnepindító szövegrészt. Most én állok fel, én vagyok a családfő, én kezdem el felolvasni: Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. És az első összeírás akkor történt, mikor Szíriában Cirenius…

Parti Nagy Lajos: Gyantaforgács
(részlet)

hol van az még, az a csillagsamponos, kékmák este, hol e novemberi „torz butor”-tól, hol a Menny, a Ből és az Angyal, legföljebb hanglemezen, hullámzik az ég mikrokord feketéje, csendes és szent az éjszaka, a lágy és dunnaboldog dombvidék fölött labdahintón járdigál a hold és kisvasútin, mi végül zokni csak s pizsama, és vezet, átvezet a lángoscsillag puha tájba, ölbe és történetbe, jászol és gyantaforgács, anyád, nagyanyád Mária, mi kell még? hát ez, ez kéne, egy karácsony esti, igen, anyázás; édeseim, legyetek nagyon sokáig, s ti mind, férfimáriák, ácsok és nem ácsok, de hol van az még, hol ettől a vizes, redundáns ráfordulástól, ünnep előtti olvadáspróbától a ködette, elasztik lámpafényben, ahol toporogsz, mint a galamb, iszkolsz, mint a garázsi macskák, vagy csak támaszkodol a lapátodon, nézel föl az égre, az ég az, ami a negyedik emelet fölött terül el, nézed, hogy mi jön, mi jöhet, mi fog jönni a rózsakoromból, micsoda fehérség az, ami végül megtapad, netán milyen evangélium?

Szabó Magda: Kirje, kirje, kisdedecske
(részlet)

A hajdani Római Birodalom Júdea tartományában, ahol a betlehemi hercegecske világra jött a szent jóslatok és prófétai jövendölések igénye szerint, nagy gonddal előkészítették a legnagyobb misztériumdráma földi színpadát, az üdvtörténet láthatatlan rendezője a legváratlanabb, társadalmi értékelésükben legelütőbb statisztákat tömörítette a Kisded köré, mágusokat, csordapásztorokat, angyalokat, reflektorként felettük ott szikrázott az uszályfarkú üstökös. Az ország, amelyben az örömhír: megszületett a Gyermek, felzengett, amelyben majd első botorkáló kis lépteit teszi, sem földrajzi, sem történelmi tekintetben nem akármilyen terület, a hercegecske legendák hazájában születik, s beteljesít egy régi-régi jövendölést.

Sütő András: Szenteste a lövészárokban

Karácsony szentestjén boldog játék és aggodalmas élet havas színterein, csillagok alatt és kalácsillatú mezőségi otthonokban réges-régi ünnepek emlékei is megszólaltak. Apám, a vaskemence mellett ülve, ősz fejét kissé előreejtve, jobbágykék szemével föl-fölnézve reánk szinte minden évben elmondta, hogyan is volt az, mikor 1917 karácsonyán, valahol az orosz fronton – Galíciában? – szentestét ünnepeltek a lövészárkokban.

– Csend volt, hallgattak az ágyúk, a puskák, a gépfegyverek. Az oroszok is a dekungban kántálgattak, mi a magunkét fújtuk: csendes éj, szentséges éj, meg hogy imittazüdvünkreszületett gyermek, ó, jöjjetekimádjuk királyunkat! Egyikünk kántált, másikunk sírt, a harmadik csak jajgatott sebesülten, a közeli oroszok miatt nem merték hátravinni, hogy megorvosolják. Hát egyszer úgy éjfél előtt, mit hallok, hallunk, uramisten! Jönnek felénk az oroszok, de nem roham volt az, nem lövöldöztek, hanem énekeltek, kántáltak, ők is hírelték a maguk nyelvén, hogy megszületett Jézus, jászolban fekszik, barmok közt nyugszik, és valamelyikük magyarul kiabálta: ne lőj, ne lőj, magyarok! Dekungból mászni ki, megszületett Jézus, hozni nektek kalácsot, hozni nektek vodkát! Tizennyolc éves voltam, hogyne hittem volna nekik, az öreg bakák némelyike pedig azt mondta: ünnepi csalás, ámítás, le fognak gépfegyverezni minket. Mégis kimásztunk néhányan a lövészárokból, aztán megbátorodtak még sokan, és karácsony csodát mívelt akkor: elvegyültünk egy darabig az oroszokkal, rumot itattunk velük, ők vodkával kínáltak, összeölelkeztünk, sírtunk, kántáltunk, mintha béke lett volna. Soha nem felejtem el azt a karácsonyt.

Én sem felejtem, aki annyiszor hallottam ezt apámtól szentestén, mikor mindenek nyugta mély. S valahányszor eszembe jut, elgondolom. Lövészárkokból jobbról is, balról is magyarok futnak egymás felé, kezükben kalács, szívükben a betlehemi Gyermek szeretete: ne lőj, magyar! Én is magyar, te is magyar! Kifelé a dekungokból! Megszületett Jézus!

Nagy László: Adjon az isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Juan de Sevilla: Madonna zenélő angyalokkal
(festmény)
Bencze András: Karácsony Szenteste
(jegyzetek)
A karácsonyfa története
(cikk)

Lukács László: A karácsonyfa elterjedése
(tanulmány)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal