A TELEVÍZIÓ VILÁGNAPJÁt minden évben november 21-én tartják 1996 óta. Célja, hogy
a televíziós társaságok olyan témákat állítsanak középpontba, mint a béke, az
együttműködés, a fejlődés.
A tévé tele van rutinnal; ezt a fölényes rutint dobálják elénk nap mint nap a rendezők, szerkesztők és a gyakorlott műsorvezetők, akik a műsorok előtt fesztelenül csevegve dicsérik egymás nyakkendőjét. Együtt élünk velük, egy nagy család lettünk, és rémesen unjuk őket. Láthatólag ők is nagyon unnak már bennünket, különben nem ajánlanának olyan filmeket, mint a Medence című francia műalkotás, amelyet így tálal a nézők elé a tévéújság sillabusza: „A belső történések filmje ez. A felszínen érdektelen beszélgetések füzére, céltalan tengés-lengés, udvariasan elhallgatott gondolatok…” Mintha ezzel magát a tévé műsorpolitikáját jellemeznék.
Ahogy a műsort böngészem, egyetlen sokat sejtető címre bukkanok: szünetkitöltő. Sajnos csak öt perc az egész, nagy meglepetéseket nem tartogathat. Milyen jó volna – gondolom magamban –, ha ezentúl sok szünetet tartanának, két-háromórás, hosszú szüneteket, és ezt az időt izgalmas műsorokkal töltenék ki.