JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 
Szöllősy Benjamin: Illusztráció Petőfi Sándor Vasúton című művéhez / gyermekrajz

Szöllősy Benjamin: Illusztráció Petőfi Sándor Vasúton című művéhez / gyermekrajz

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A Pest-Szolnok vasútvonal megnyitása – 1847. szeptember 1.

A rövid életű Magyar Középponti Vasúti Társaság az ország második vasútvonalát az 1846. július15-én üzembe helyezett első, pest-váci vonal elkészülte után alig több mint egy évvel nyitotta meg. Az Nyugati Pályaudvarról indult két gőzvontatású szerelvényt a szolnoki Tisza-pályaudvaron ünneplő tömeg fogadta. Az ünnepi beszédet Kossuth Lajos mondta el, a rendezvényen részt vett Széchenyi István is. Petőfi már 1847-ben végigutazott a Szolnokig megnyitott vonalon. Ez az utazás ihlette a Vasuton című vers megírására.


Fábián Nóra: Illusztráció Petőfi Sándor Vasúton című művéhez / gyermekrajz

Fábián Nóra: Illusztráció Petőfi Sándor Vasúton című művéhez / gyermekrajz

Petőfi Sándor: Vasuton
(részlet)
Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.
Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.
Miért nem csináltatok
Eddig is már?… vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok.

Fialowski Réka: Illusztráció Petőfi Sándor Vasúton című művéhez / gyermekrajz

Fialowski Réka: Illusztráció Petőfi Sándor Vasúton című művéhez / gyermekrajz

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal