JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 
Vízcseppek (fotó: Vimola Ágnes)

Vízcseppek (fotó: Vimola Ágnes)

A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS KEZDETE március utolsó szombatjáról vasárnapra virradó éjszaka, 2 óra. A befejezése október utolsó szombatjáról vasárnapra virradó éjszaka, 3 óra. Az időszámítás-váltást hagyományosan az energiatakarékosság igényével indokolják. Maga a reform háborús idők szülötte. 1916-ban Amerikában vezették be először az alternatív – nyári – időszámítást. A praktikusnak tetsző ötletet több európai állam, így Magyarország is átvette. A két időszámításos rendszer egészen 1918-ig, a háború végéig hivatalban maradt. 1919-ben azonban nyugdíjazták, s csak 1941-ben vették elő újra. Akkor viszont az órákat nem is engedték visszatekerni: 1942 szeptemberéig maradt a nyári időszámítás. 1943-ban és 1944-ben már március végén, illetve április elején beköszöntött az óra szerinti nyár, a következő két évben viszont nem állították át az időmérőt. 1947 és 1949 között megint nyári-téli rend szerint forogtak a mutatók. 1950-től 1953-ig ismét csak egyféle (téli, azaz normális) időszámítás létezett. 1954-től 1956-ig újra hozzáigazították az órákat a Naphoz, azután egészen 1980-ig a hagyományos időszámítás maradt érvényben. 1980 áprilisa óta élvezhetjük ismét az óraigazítás örömeit. A legutóbbi reformra 1996-ban került sor: akkor – már az EU-irányvonalnak megfelelően – szeptemberről október végére tolódott a téli időszámítás kezdete.

Szabó Magda: Régimódi történet
(részlet)

 

Közben a parlamentben hosszú és ingerült felszólalások hangzanak el a köztisztviselők segélyezéséről, az indemnitásról, az ötvenöt évesek behívásáról, az ország a közellátást már csak élelmiszerjegyek bevezetésével tudja úgy-ahogy biztosítani, Budapesten hajnal helyett éjfél után egykor zárják a mulatókat, és bevezetik a nyári időszámítást.

 

Hubay Miklós: Kizökkent az idő
(részlet)

Húsvétvasárnapra virradóan térünk rá, vissza megint, a nyári időszámításra. Így az előreigazított órák az idén pontosan együtt járnak a tavasz-ünneppel. A természet megújul, az ember megváltódott, az óra is ugrik egyet.

A nyári időszámítás adatai Magyarországon

Csillagászati jelenségnaptár


gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal