Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A XIX. század végén Budapesten szinte minden nagyobb, forgalmas téren működött szabadtéri piac, ha nem is minden napon, hanem több-kevesebb rendszerességgel. Ilyenek voltak az Eskü téri (ma: Ferenciek tere), a Kálvin téri, az István téri (ma: Klauzál tér) és Újvásár téri (ma: Köztársaság tér) piacok, amelyek a tisztasági követelményeknek nem tudtak eleget tenni, viszont zavarták az egyre növekvő forgalmat és akadályozták a parkok, pihenő területek kialakítását. A piacok megszüntetése csak korszerű vásárcsarnokok építésével volt lehetséges.

Budapest főváros 1891. július 10-én nemzetközi pályázatot írt ki egy központi vásárcsarnok tervezésére és kivitelezésére, amelynek alkalmasnak kellett lennie a nagy- és kiskereskedelemre is, továbbá vasúti vágányok bevezetésére és a Dunán szállított áruk alagúton keresztül történő továbbítására. A decemberi határidőre 9 pályamű érkezett be; a 15 tagú zsűriben olyan szaktekintélyek foglaltak helyet, mint például Hauszmann Alajos, Steindl Imre, Czigler Győző valamint más, külföldi építészek. Három első díjat adtak ki, de francia és német versenytársai közül magasan kiemelkedett Pecz Samunak, a Műegyetem építész professzorának munkája – a 15 szavazó közül 11-en az ő munkáját ítélték megvalósításra leginkább méltónak.

1893 augusztusában kezdődött az építkezés, első lépésben nagyszabású tereprendezéssel, a meglevő épületek bontásával. A csarnok ünnepélyes átadására 1897. február 15-én került sor. Pecz a 19 méter magas középcsarnokkal rendelkező, 8363 négyzetméter alapterületű épületet kovácsoltvas szerkezettel tervezte, amely önmagában mestermű volt, áttört, könnyed tartóival, rácspilléreivel egyike a legszebb korai acélszerkezetű térlefedéseknek. Kivitelezője a Schlick gyár volt. A falakat különböző árnyalatú vörös téglaburkolat fedte, a tetőt mázas Zsolnay kerámia cserepek ékesítették.

A város hamarosan „kinőtte” a csarnokot, ezért 1902-ben itt a nagybani piacot megszüntették, az oldalhajóban lefektetett vágányokat felszedték.

A központi vásárcsarnokkal egyidőben négy kisebb „fiókcsarnok” is megnyílt. A Rákóczi téri csarnok a fővárosi mérnöki hivatal tervei szerint épült 5300 négyzetméter alapterülettel; két öthajós, görög kereszt alakú térrel. Az István (ma: Klauzál) téri csarnokot is a fővárosi mérnöki hivatal tervezte. A 3000 négyzetméteres épület háromhajós, bazilika jellegű, két oldalról 3-3 oldalhajó csatlakozik hozzá. A Hunyadi téri és a Hold utcai csarnokot egyaránt Czigler Győző tervezte; ezek 2000 négyzetméter körüli méretükkel a legkisebbek.

A Batthyány téri vásárcsarnok később, 1900-1902 között épült, szintén a fővárosi mérnöki hivatal tervei szerint. 1974-ben áruház jellegűre alakították át; a többi csarnokkal ellentétben ma már itt nincs hagyományos piaci árusítás.

Valamennyi budapesti vásárcsarnok acélszerkezeti megoldása műszaki és esztétikai szempontból is kiemelkedő, maradandó megoldás.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1997 [Hajós György], Budapest Lexikon)