JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2017. december 17.Névnap: Lázár, Olimpia
    
 
Hónapok
AUGUSZTUS 29. – A MOHÁCSI VÉSZ EMLÉKEZETE – 1526
 
Kanizsai Dorottya emléktáblája Sárváron (fotó: Őszik Antal)

Kanizsai Dorottya emléktáblája Sárváron (fotó: Őszik Antal)

Miután 1521-ben török kézre került Nándorfehérvár, megnyílt az út Magyarország belsejébe. 1526 tavaszán indult el újra seregei élén I. Szulejmán az ország felé. Már a törökök átkeltek a Száván (július 2.), amikor a királyi haditanács kinevezte Tomori Pált, a köznemesi származású, ferences szerzetest és Szapolyai Györgyöt a magyar sereg két fővezérévé. Tomori a Drávánál akarta feltartóztatni a törököket, a haditanács viszont a mohácsi síkot választotta a csata színhelyéül.

1529. augusztus 29-én egy hozzávetőlegesen 25 ezer főnyi magyar sereg állt szemben a közelgő 60 ezres, jól szerevezett török sereggel. Szeged közelében várakozott továbbá Szapolyai János, az erdélyi vajda egy közel 25 ezres sereggel, mivel II. Lajos magyar király és a haditanács attól tartott, hogy a fősereg támadásával egy időben a törökök délkelet felől is megtámadják Magyarországot.

A csata augusztus 29-én délután 3 és 4 óra között kezdődött, amikor Tomori Pál megadta a jelet a támadásra. Az alig kétórás csatában elesett II. Lajos és csatatéren vesztette életét a két fővezér, valamint számos magyar főrend és egyházi méltóság is. A mohácsi síkon a magyar had katasztrofális vereséget szenvedett a törököktől. A vesztett csata utáni csapások sok tekintetben évszázadokra meghatározták az ország sorsát, a mohácsi vész a független magyar királyság pusztulásának és az ország hanyatlásának szimbólumává vált.

Szulejmán szeptember 9-én vonult be a védtelenül hagyott királyi székhelyre, Budára. A királyi palotát kifosztották. Ekkor került Mátyás híres corvináinak számos darabja is Konstantinápolyba.

Október elején a török erők elhagyták az országot, Magyarország – a délkeleti részek kivételével – ekkor még nem került ténylegesen török uralom alá.

Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása
(festmény)
Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása. Részlet
(festmény)
Székely Bertalan: Mohács
(festmény)
Kisfaludy Károly: Mohács
(részlet)
Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
    Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!
Hollószárnyaival lebegett a zordon Enyészet,
    S pusztitó erejét rád viharozta dühe,
S vak diadalma jelét robogó villámival itten
    Honni vitéz seregink holttetemikre süté.
Eötvös József: Mohács
(részlet)
Oh ne sirasd meg annak végzetét,
Ki a hazáért adta életét!
    Édesen alszik anyja kebelén,
    S áldások őrzik csendes nyughelyén.


Józsa Judit: Kanizsay Dorottya (~1490-?) (kerámiaszobor)

Józsa Judit: Kanizsay Dorottya (~1490-?) (kerámiaszobor)

Vörösmarty Mihály: Mohács
(részlet)
„Mely föld ez, mi virágzó tér az öreg Duna partján,
 
Melyen sárga kalász rengedez és buja fű?”
Nyögve felel, s csak alig hallatva s keservesen a föld:
 
„Hír temetője Mohács, s a magyar átka nevem.”
Farkas Gábor Farkas: II. Lajos rejtélyes halála I.
Farkas Gábor Farkas: II. Lajos rejtélyes halála II.
Tóth Béla: II. Lajos halála
Illyés Gyula: Mohács
Tükör előtt állok – nicsak,
a fejemben ezüst sisak;
vasálarc az arcom előtt,
ütött-kopott, kitört-bedőlt.
Aki voltam, nem is régen,
áll az ifjú nehéz vértben,
áll az ifjú talpig vasban,
megriadtan, hogy hol is van.
Tartja magát jó vitézül,
tudja pedig, hogy mi készül;
de tűri: hadd öltöztessék,
vad lovukra fölültessék.
Ifjú király Budán tegnap,
szót fogad már, mit is mondhat.
Hol mosolygott, hol könnye jött
bent a szörnyű álarc mögött.
Kosztolányi Dezső: Mohács /A csata
(részlet)
Kaszásra vár mindenütt a sárguló kalász,
a harcosok között nyomott a hangulat,
komor nyugodtsággal buzdítnak az urak,
a bús, letört király csüggedten nyargalász.
Kosztolányi Dezső: Mohács /A csata után
(részlet)
Tajtékos embervért iszik a rét, az út…
Győzött az ellenség ágyúja és csele,
királyi zsákmányát ragadja a Csele,
a fergetegben a kürtszó zokogva búg.
Reményik Sándor: Mohács után
(részlet)
Éjszaka jön, százötven éves éj.
S ki éjben születik majd, mit csináljon?
Dolgozzék, imádkozzék, tűrjön, várjon,
S a sírba is reménysugárral szálljon,
Ha könnyel sózott kenyerét megette.
Mert változnak a csillagok felette.
Csokonai Vitéz Mihály: Egy kesergő magyar
(részlet)
A mohácsi nótára
 
Minden vígasság tőlem eltávozott,
Vége minden örömemnek;
Szívem reményében megcsalatkozott,
Nincsen nyugta bús fejemnek.
Víg napim! elvesztetek,
Nem múlatok véletek;
Az öröm s a víg élet
Keserű ürömmé lett.
Szentjóbi Szabó László: Töredéke a mohácsi veszedelem előadásának
(részlet)
Amidőn Szolimán császár hamarjába
Kétszázezer néppel béüt a hazába;
Ki is ágyuival hogy egy-két jelt adott,
A mezőről minden jajgatva szaladott;
Ady Endre: Nekünk Mohács kell
Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.
Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Kemény Zsigmond: A mohácsi veszedelem okairól
(részlet)

Én midőn a mohácsi veszedelemnek, e következései megrázó, nagyságánál fogva elsőbbszerű történetnek okairól kevésre terjedő lapokon s tehetségi képességemhez mérten töredékesen közlendem nézeteimet, csak az kívánok lenni honom lelkes fiaira nézve, mi volt az egyszerű munkás férfi kezében az ólomgolyóbis, mely azon pontban, midőn ő szendergett, földre koppanásával adott ébresztő jelt; minden célom tudniillik csak figyelemgerjesztés, s hozzátehetem, jutalmam erősebb kéz ily tárgyú dolgozatai nyomán mentől előbbi elfelejtetés.

Lengyel Balázs: Két dokumentum
(részlet)
A mohácsi csata

Mert a hírek jöttek, egyre jöttek, nem lehetett egy legyintéssel napirendre térni fölöttük. Elsők között Bakics Pál gazdag rác vajda hozta őket 1526 legelején, aki kincsestül, családostul beköltözött az országba. Maga is hivatalos volt az előző év őszén a szultán tanácsába, hol a háborút, a Száván és a Dráván keresztül való felvonulást, Buda megvívását eldöntötték. I. Ferenc francia király biztatására és kérésére határozott így a szultán. Ferenc ugyanis évtizedes harcban állt a spanyol trónt és az osztrák és német tartományokat birtokló Habsburgokkal (a magyar király felesége, Mária királynő is Habsburg lány volt) s a török felbiztatásával a maga helyzetén kívánt könnyíteni: mindenképpen javára volt a Habsburgok figyelmét, katonai erejét keletre fordító török támadás. De jöttek a hírek, a figyelmeztetések a legkülönbözőbb európai udvarokból, s jött a pápa nunciusa is, aki pénzzel, tanáccsal segítette a királyt, és ma is olvasható kétségbeesett levelekben számolt be a szétzilált magyar viszonyokról.

A szultán pedig 1526. április 23-án roppant seregével kiindult Konstantinápolyból Magyarország ellen. Hogy mekkora volt ez a lavinaként az ország felé görgő sereg? Pontosan nem tudjuk. A korabeli becslések mindkét oldalon megbízhatatlanok. De elképesztően nagy hadsereg lehetett az akkori hadakozási viszonyok között. Lehettek százezren, legföljebb százötvenezren. Az ebbe az embertömegbe belerohanó mohácsi magyar sereg létszáma – hogy mindjárt arányosítsunk – 24 000, legföljebb 28 000 fő lehetett. A török túlerő legalább négyszeres volt, de lehetett hatszoros is. Ebből pedig sok minden következett. Legelőször is az, hogy még egy csodával határos mohácsi magyar győzelem sem állíthatta volna meg véglegesen a törököt.

Bakay Kornél, Csajághy György, Molnár V. József: Történelem 6. osztályosoknak
(tankönyv)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal