JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2017. szeptember 26.Névnap: Jusztina
    
 
Hónapok
MÁJUS HARMADIK VASÁRNAPJA – A MADARAK ÉS FÁK NAPJA
 
Kakasy Éva: A madarak és fák napja

Kakasy Éva: A madarak és fák napja

1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. Megünneplésének időpontja változó.

Jankovics Marcell: A fa mitológiája
(részlet)
Egy jeles fáskert

A fa eleink gondolkodásában a szó legszorosabb értelmében központi helyet foglalt el. Ennek bizonyságául íme néhány régebbi és újabb szöveges példa a világ több tájáról.

A Biblia elejéről: „És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, akit formált vala. / És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.” (Ter 2, 8–9)

A végéről: „És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jővén ki / Az ő utczájának közepén. És a folyóvizen innen és túl életnek fája vala.” (Jel 22, 1–2)

 


Park a balatonszárszói parton(fotó: Bánkeszi Katalin)

Park a balatonszárszói parton
(fotó: Bánkeszi Katalin)

Budapest legidősebb fája - Budán, a Vár déli rondellája mellett (Fotó: Vimola Ági)

Budapest legidősebb fája - Budán, a Vár déli rondellája mellett
(Fotó: Vimola Ági)

Budapest legöregebb akácfája - Budapest, Belváros (Fotó: Legeza Dénes István)

Budapest legöregebb akácfája - Budapest, Belváros (Fotó: Legeza Dénes István)

Öreg fa - A budai Várhegy DNY-i lejtője (Fotó: Vimola Ágnes)

Öreg fa - A budai Várhegy DNY-i lejtője (Fotó: Vimola Ágnes)

Szent Ferenc prédikál a madaraknak
(részlet)
(Jókai-kódex, 1430)

És a tartományon általmenvén az mondott buzgóságban eleve mondott társival, tekénte az út mellett való némi fákra, kiken áll vala különb-különb madaraknak ezenne soksága, hogy sonha azfélékben nem volt láttatott olyan sokaság. Még annak felette ez fölül mondott fáknak mellette való mezőben lakozik vala különb-különb madaraknak nagy soksága, mely sokaságot nézvén Szent Ferenc, és csudálkodván Istennek ihlésével rajta löttet, mondá társinak: Várjatok meg engemet ez úton, elmegyek, és prédikálok én húgimnak, madaracskáknak. És mene az mezőbe. Ki madarak lakoznak vala az földön, legottan, hogy prédikálni kezde, mend az fán lakozó madarak leszállának őhozzá, és egyetlenbe velek az mezőn megmaradának. De mikoron menne Szent Ferenc őköztük, sokat ő szoknyájával illet vala; sem egyik mindenestul fogván indokoltatik vala. Miképpen mondá Massai fráter Jakab, az szent ember, ki mind az felül mondottakat vallotta vala fráter Masseusnak szájából, ki az csudában volt Szent Ferencnek társa, az szent atyának.


A fészekből kiesett kismadár(fotó: Bánkeszi Katalin)

A fészekből kiesett kismadár
(fotó: Bánkeszi Katalin)

Magyarország növényei
Magyarország madarai
Hattyúk (Hamburg, Németország)(Fotó: Konkoly-Thege György)

Hattyúk (Hamburg, Németország)
(Fotó: Konkoly-Thege György)

Madárláb Litvániában(Fotó: Konkoly-Thege György)

Madárláb Litvániában
(Fotó: Konkoly-Thege György)

Egzotikus madár Balin (Indonézia)(Fotó: Konkoly-Thege György)

Egzotikus madár Balin (Indonézia)
(Fotó: Konkoly-Thege György)

Kosztolányi Dezső: Madarak beszéde
Hattyú
– Hogy énekelnek mindenféle fattyúk,
pimasz veréb, csicsörke, banka, vadtyúk,
mi hallgatunk a zűrzavarba, hagyjuk,
csivogjanak, legyen meg akaratjuk.
Csodásan úszunk a csodás halálba,
de ottan az igaz dalt megtalálva
az égre sírunk, gőgös, néma hattyúk.
Holló
– Rég dalolt meg engemet már híres versében Poe Edgár
és habár a század eljár, nem múlt el egy sora sem.
Most is itt ülök s előre károgok, miként a dőre
pusztulás vad hirdetője, a zord rímet keresem.
Gyászruhámban, kárvallottan a bús rímet keresem
 
s azt üvöltöm: „Sohasem!”
Sirály
– Dac és düh, mely felhők közül kiszáll!
 
S birál!
Vészben-viharban víjjogó király!
 
Sirály!
Kolibri
– Kincs voltam, el-nem-múló, fényes ékszer,
de szárnyra keltem, élni, csélcsap ésszel.
Bolond is vagy, ha hírrel megelégszel.
Csókolni itten nem lehet elégszer.
Őrjöngj, röpülj s örülj, ha lázban égsz el.

Fialowski Réka: Illusztráció Kosztolányi Dezső Fák beszéde című művéhez / gyermekrajz

Fialowski Réka: Illusztráció Kosztolányi Dezső Fák beszéde című művéhez / gyermekrajz

Kosztolányi Dezső: Fák beszéde
Pálma
– Versben beszélek és verssel köszöntsék
nagy, mozdulatlan legyezőimet
s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.
Hárs
– Szülőhazádban a vén udvaron
hová gurultak labdáid, szegény?
Hová repült a sárkányod vajon
s kedved, hited az életed felén?
És merre szálltak, merre tűntek el
viháncoló, víg gyermektársaid?
Ezt kérdezed, de senki sem felel,
csupán mi zúgunk, régi hársak itt.
Nyírfa
– Héjam fehér, mint a papír.
Megbabonázza azt, ki ír
és hogyha elrontott a hír,
nevem álmodba visszasír.
Izen neked a nyír.
Almafa
– Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
A lombjaim közt almák aranya.
Mindig csak adnék, én, örök anya.
Eperfa
– Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
egy nyári szellő még felém seper tán.
Nyárfa
– Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
Karcsún, fehéren állok a határba.
Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
S minden széllel zenélek, mint a hárfa...
Erdei pihenő (Parádsasvár)(fotó: Bánkeszi Katalin)

Erdei pihenő (Parádsasvár)
(fotó: Bánkeszi Katalin)

Márai Sándor: Füveskönyv
(részlet)
A nagy erdőkről és a fenyőkről

 

Az erdőkben van valami megrendítő, különösen a fenyőerdőkben. Nemcsak sötét és következetes hallgatásuk rendít meg, mély árnyaik, templomi fenségük és áhítatos magatartásuk. Megrendítő az élet akarata, mellyel egy nagy erdő kifejezi a világerőket. Gondoljuk csak el, miféle erők és szándékok építették az ötvenméteres fenyők százezreit! Mit pazarolt el a természet magvakban, porzókban, bibékben, kísérletekben, napsütésben, esőben, széljárásban, míg egy ilyen erdő felépült! S milyen céltudatos és néma ez a létezés, mely semmi egyebet nem akar, csak lenni, csak felnőni és évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, lélegezve, felelve a világnak s ugyanakkor nem tör senki és semmi ellen, otthont és életet ad élőlények milliárdjainak. Milyen nagy és bölcs közösség ez az ötvenezer holdas fenyőerdő. Mint az ősapák, úgy őrködnek az élet fölött a fenyők. Egyszerre felelnek hatalmas törzsükkel a földnek és az égnek. Amikor csak teheted, menj az erdőbe.


Fenyőtörzsek Litvániában(Fotó: Konkoly-Thege György)

Fenyőtörzsek Litvániában
(Fotó: Konkoly-Thege György)




Bokor - Gehard, Örményország (Fotó: Legeza Dénes István)

Bokor - Gehard, Örményország (Fotó: Legeza Dénes István)


Herman Ottó (A Herman Ottó élete c. diafilm részlete)

Herman Ottó (A Herman Ottó élete c. diafilm részlete)

Herman Ottó – Chernel István: Madaraink
Petőfi Sándor: Három madár
(részlet)
Az első madár egy kis cinege,
Nem sérti őt a télnek hidege,
Nem háborítja őt meg semmi vész,
Télben, viharban vígan fütyörész,
Vigan ugrál a száraz ágakon,
Mint a pillangó a virágokon,
Ugrál, miként a gyermek, gondtalan,
Jön és megyen, máshol van untalan,
Alig képes kisérni őt a szem. –
Kedélyed e cinege, kedvesem!
A második madár egy csalogány,
Elrejtve él a lombok alkonyán,
Nem látja más ottan s mást ő se' lát,
Kis fészke néki az egész világ,
Ebben dalolgat, s ha dalolni kezd,
Elfojt az alkony mindennémü neszt,
Hogy meg ne háborítsa énekét,
Hogy gyönyörködjék a föld és az ég,
Sipos Dávid: Csodálkozó fák
(festmény)
Kabai László: Dűlőúti fák
(akvarell)
Szakács Éva: Borostyán fa
(festmény)
Tóth Árpád: Május
(részlet)
Mikor május kezdi híves hajnaltájon
Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:
Lehet-e rossz jóslat, perben dús csodákkal,
Egy csokorba kötve friss orgonaággal?
Tompa Mihály: A csalogány és a sas.
(részlet)
Lombos liget hajlongó sudarán
Busongva ült a néma csalogány;
Meleg sugár, szellő s a buja fák
Énekre most ajkát nem ragadák.
'Mi lelt madárkám, kedves dalnokom!?
–  Szólítá a sas nyájas hangokon –
Tavasz mosolyg; a halmon, völgyeken
Az élet száz alakba' megjelen;
Még a bogár is örömbe merül,
Te vesztegelsz s bánkódol egyedül?
Dalolj, hadd halljam zengő hangodat,
Melyre ezer sziv hű visszhangot ad!'
Herman Ottó - Budapest, Múzeumkert (Fotó: Legeza Dénes István)

Herman Ottó - Budapest, Múzeumkert (Fotó: Legeza Dénes István)

Nemes Nagy Ágnes: Szorgalom
Mi kopog?
Mi kopog?
– Harkály vagyok, kopogok.
Nem is tudom, mióta
vár rám ez a diófa.
Mi ragyog?
Mi ragyog?
– Hát nem tudod, ki vagyok?
Béka vagyok, leveli,
ki a fiát neveli.
Szabó Lőrinc: Hajnali rigók
(részlet)
Hajnali négykor bekiabáltak,
ahogy a torkukon kifért,
(bár az ablak alatt a fáknak
zöld korcsmáiba még alig ért,
még nem is ért uj fénye a napnak)
s mint a bolondok, úgy kacagtak,
kurjongattak az ablak alatt vad
vígadozásban a kerti rigók.
Tóth Árpád: Gesztenyefa-pagoda
(részlet)
Kék fák közé most jer velem,
Hol minden árny és rejtelem,
És minden mély törzs mély csoda,
Nézd! gesztenyefa-pagoda!
Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél
Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.
Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel
óriási tenyerével
befödné a fejemet.
Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák
(részlet)
Az ég legyen tivéletek,
 
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
 
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
 
Üllői-úti fák.
Kosztolányi Dezső: Öreg fa a Hyde parkban
Aggastyán bölcs, csak áll majd ezer éve,
mint egy fakír, lélegzetet se véve.
Nem is mozdul már rajta a levél,
nem is beszél a többi fákhoz itt.
Él.
Gondolkozik.
Tóth Árpád: A fa
Ó, nézd a furcsa, ferde fát,
Mint hajlik a patakon át,
Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,
Hogy benne társad ne keresd?
Már ága között az arany napot
Nem tartja, madara elhallgatott,
Virága nincs már, sem gyümölcse,
Ő mégis áll, az alkony bölcse,
Mint a tünődő, ki ily estelen
A végtelen titkába elmerül,
És testtel is szelíden arra dűl,
Amerre lelke vonja testtelen...
Gömör Kata: Ágat hozó madár
(festmény)
Kányádi Sándor: Kakukk
(részlet)
Hallgat az erdő, bölcsen bólogat:
szeretni kell mindenegy madarat,
akkor is, ha kakukk.
Hatalmas az ég, végtelen a nyár,
s ideje a kakukknak is lejár,
elnémul, bereked.
És újra hallod majd a cinegék,
pintyek, rigók kedves kis énekét
s a locska verebet.
Verébnóta
magyar népköltés
Ágon ugrált a veréb,
megrándult a lába,
üggyel-bajjal lejutott
a fekete sárba.
Most sír a veréb,
igen fáj a lába,
nem jár az idén már
verébiskolába.
[Nincs szebb madár...]
magyar népköltés
Nincs szebb madár, mint a lúd,
nem kell néki gyalogút.
Télen-nyáron mezítláb
nevelgeti a fiát.
Még szebb madár a kánya,
a világot bejárja,
mégsem kopik csizmája,
megkíméli a szárnya.
Mégis legszebb a fecske,
odaszáll az ereszre.
Eresz alatt csicsereg,
irigylik a verebek.
Jaj de büszke a kakas,
hogy a feje tarajas.
Ha jóllakik, azt mondja:
sóra, fára nincs gondja.
[Jöjj be hozzám...]
magyar népmköltés
Jöjj be hozzám, szép madárka,
nem zárlak én kalitkába;
mikor akarsz, elröpülhetsz,
ha kedved lesz, visszajöhetsz.
Nagy László: Madaras dísztávirat
a beteg Z. Z. költőnek, születésnapjára
Ön se lett másból:
madártojásból,
s nem egy Dzsingisz kán,
költő, de tisztán.
Költése, Z. Z.,
változzon pénzzé,
vajjá meg mézzé,
makkegészséggé.
Kapjon új szárnyat,
szárnyához lábat,
évet az évre
kínnal ne mérne,
gyöngyökön inkább
járjon a friss láb.
E dalos disztáv-
iratot írta:
sármány, pacsirta,
csalogány, csóka,
csúszka, rigóca,
királyka, pintyke,
búbos pityerke,
szénfejü cinke,
kékfejü cinke,
bóbita-cinke
s barátka cinke:
s barátka cinke:La-cinke.
Berger Dávid: Tavasz / gyermekrajz

Berger Dávid: Tavasz / gyermekrajz

Rákos Sándor: Vásárfia
(részlet)
MADARAK
A madarak
született nyelv-antitalentumok.
Törökül vagy kínaiul
mukkanni is képtelenek.
Kizárólag csak madárnyelven
beszélnek s értenek.
Reményik Sándor: A sors-váró madár
(részlet)
A nap leszállt, rá megzendült az erdő
Alkonyi kórusa
Egyszer, utolszor még, az éj előtt.
Halk szárnysuhogás kelt a fák között,
Kerengve, lassan
Fészekre rebbentek a madarak.
Egy fenyőágon ült egy kis madár
Némán, kő-mereven,
Szürkén gubbasztó kicsi szfinksz gyanánt.
És meg se moccant
Közelgő lépteimnek dobajára.
Szabó Lőrinc: Májusi orgonaszag
(részlet)
Az orgona kezdte! Szinte csobbant,
mikor a kertben megcsapott:
fűszere gázként gyült a roppant
éj tavába, a völgybe, ahogy
nyomta a párás ég: nehéz
volt, mint sűrű zene, mint sürü méz,
de mint tündér meglepetés
lengett körűl, mint álmodott hang
vagy holdfényfátylas csillagok.
Juhász Gyula: Alvó erdő
(részlet)
Alvó erdő szépe,
Szívem, maradj magad.
Azért neked ragyognak
A csillagok s dalolnak
Madarak!
Alvó erdő szépe,
Szívem, ne menj tova,
A magány a te kerted,
Ha évek is a percek
S ha nem is jő a herceg
Tán soha!
Juhász Gyula: Azt álmodtam
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek
És százszor szebben múlt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt – a gyűlölet.
Petőfi Sándor: Erdőben
(részlet)
Sötétzöld sátoros
Erdőben járok.
Kevély tölgyfák alatt
Szerény virágok.
A fákon madarak,
Virágon méhek.
Ott fönn csattognak, itt
Lenn döngicsélnek.
Nem rengedez sem a
Virág sem a fa;
Hallgatják a zenét
Elandalodva.
Csokonai Vitéz Mihály: Egy vén fának árnyékában régen szenvedő rózsafa
(részlet)
Gyenge rózsabokor kesereg búvában
Egy podvas vén fának hideg árnyékában.
Könnycseppek húllanak kinyílt bíbor száján,
Melyek leperegnek egypár bimbócskáján.
Egek! még elején a kies tavasznak
Fakadó leveli szomorúan asznak:
A fa ráterítvén mohos vén gallyait,
Nem ereszti hozzá a nap súgárait.
Egek! íly szép rózsát ide ki űltetett,
Mely a kertekben is díszt érdemelhetett?
Csokonai Vitéz Mihály: Proo: Egy kies kert leírása
(részlet)
Mutogatja magát a pompás természet,
 
Mesterség cifrái tündököltet készet.
Áldott természetnek kies lakóhelye
 
A nyájas örömök legelő mezeje,
Hol az ártatlanság vidám képe örűl,
 
Dsida Jenő: Erdő…
(részlet)
Süvölt a szél a fák között
zúgva, zokogva, nyögve, fájva,
sivít a szél a fák között
s a magyar erdő magyar fája
ingatja koronás fejét.
De csak fejével bólogat,
s a törzse szikla-szent-szilárd:
lombos fejével bólogat
és nem fél, hogy az égi bárd
csattanva mellen ütheti.
Dsida Jenő: Jegenyék
(részlet)
Figyelted-e
szélben a fákat?
A két jegenyét
nézd csak a kert
közepén, ama két
nyúlánk jegenyét.
Dsida Jenő: Törpefenyők jaja
(részlet)
A fenyők szélsóhajokat küldenek
idegen, messzi síkokra:
Jaj nekünk, magányos fáknak,
jaj nekünk itt a tetőn!
Apáink dárdás üstöke még
a felhős egekbe döfött; –
unokáink már ki sem látszanak
a hó alól.
Juhász Gyula: Áldás a fenyőkre
Mikor a tavasszal ibolyák fakadtak,
Ti maradtatok csak búsnak, hallgatagnak,
Madár szólt, virág nyílt mindenféle ágon,
Ti állottatok csak árván a világon.
De lám, itt a tél is! Madár, virág, hol van?
Ti maradtatok csak örök virulóan.
Áldjon meg az Isten, ti jó fák, hű lelkek,
Néma hirdetői örök Szerelemnek.
Tompa Mihály: A bölömbika
(részlet)
Rögtön moraj zudúl a víz alatt,
Titkos erő rázván meg a tavat;
S hullámiból, amely törik, zuhog,
A partra lép egy hófehér tulok.
Megrázkodik, – s hosszan nyulván neki,
Türkös fejét kevélyen felveti;
Bús bömbölése rengve hallik a
Nyugvó éjben. Ez a bölömbika.
Ady Endre: A néma madarak
(részlet)
Ott húznak el minden délben,
Nyári délben,
A süstörgős, a fénycsóvás Nap alatt:
Arany-tollas, arany-boglyas
Madarak.
Kincs-madarak, csodás griffek,
Néma griffek,
Napba-néző, elátkozott keselyük.
Egy-egy gyémánt, büszke gyémánt,
A fejük.
Ady Endre: Varjak, szent madarak
(részlet)
Varjak, varjak, kóbor varjak,
Trágyás mezők szabad népe,
Madár-szalon söpredéke,
Ti vagytok a szent madarak.
Ha jajongva fölrebbentek,
Lég-hálóként továbbszálltok
S megfullasztjátok az átkot,
Mit utánatok küldenek.
Bodnár Márta: Tavasz / gyermekrajz

Bodnár Márta: Tavasz / gyermekrajz

Johann Wolfgang Goethe: Májusi dal
A nagy természet
Miként ragyog.
A nap mi fényt vet!
Mily illatok!
Föld, ág rakodtan
Szines virággal,
Minden bokorban
Ezer madárdal.
Ezer kiáltás
Visszhangra vár:
„Ó, föld, ó áldás,
Ó, napsugár!”
Dsida Jenő fordítása
Az aranytollú madár
(népmese)
Juhász Gyula: Fák
(részlet)
Oly mozdulatlanul nyugodtak
A kerti fák az őszi fényben.
Talán a nyárról álmodoznak,
Csak egy levél hull néha szépen.
Az élet csöndje ez a béke,
A nyugalom e nagy tenyészet,
Örök erők szent szövedéke,
Lehullt levél én, elenyészek.
Avar leszek majd az avarban,
Míg fölöttem a fiatal fák
A lombjaikat diadallal
Az örök égnek fölmutatják.
Petőfi Sándor: Ti akácfák e kertben
(részlet)
Ti ákácfák e kertben,
Ti szépemlékü fák,
Amelyeken szivemnek
Oly drága minden ág.
Kedves fák, üdvezelve
És áldva legyetek.
Áldom még azt is, aki
Titeket ültetett.
Reményik Sándor: Férfi-erdő
(részlet)
Eltűnt az üde smaragdragyogás,
A lomb sűrűbb, sötétebb.
Április ment,
Május nyomába lépett,
És közeleg a nyár.
Az ifjú erdő komoly férfi már.
Összeborult a lomb,
Mélyzöld kupola lett.
Visszhangoz töprengő kérdéseket,
És önmagának harsogva felel.
A vihart addig nem engedi el,
Míg búgó hangon meg nem áldja őt.
Reviczky Gyula: Az erdő
(részlet)
Szeretem fáid zizzenését,
Rejtelmes árnyvilágodat.
Ha elgyötört a gond, a kétség,
Hün őrizték meg titkomat.
Szivemnek rejtett gerjedését
Fünek-fának ki nem beszélték.
Erdő, te jó vagy s részvevő:
Rejtsd el, ki bús és szenvedő.
Beh jó sötétzöld fáid árnya,
Ha izzó égről tűz a nap
Ha meg vagy sértve, megalázva:
Pihend ki erdőben magad.


Balázs Glória: Tavasz / gyermekrajz

Balázs Glória: Tavasz / gyermekrajz

Tompa Mihály: Terepélyes nagy fa
(részlet)
Forró légben, szél utában,
Társak nélkül áll magában …
…    Rengetegben a magas fák
 
Egymást védik, támogatják:
 
A közös lomb ernyejébűl
 
Hőség ellen sátor épűl;
 
És hatalmat kölcsönözve,
 
Hogy sok ezren álltak öszve:
 
Várnak a szélvészre bátran …
Társak nélkül van magában:
 
Terepélyes, nagy fa.
Ágh István: Mohos tölgyfa árnyában
(részlet)
Fa akartam volna lenni,
fényen járó lódarázs,
két felhő között a semmit
összekötő szárnycsapás,
virág, pillók, csak ne ember
kínját kelljen elviselnem,
bűnt és lelkifurdalást.
Leszáll az ágra a szajkó,
forog mozgó nap iránt,
röpül az aranymálinkó,
elvetemült kedvet szánt,
mai szarvaspatanyomba
kalaposodik a gomba,
pók sző rajta kardigánt.
Faludy György: A teutoburgi erdőn
(részlet)
Bús ősznap volt. Csak ment a chaise a holt
erdőn, hol ránkhajoltak a rideg,
tar tölgyágak mint a gót boltívek
s úgy lengett rajtuk mint bitón a hold;
Kányádi Sándor: Erdő, erdő…
(részlet)
Erdő, erdő, kerek erdő,
nem mozdul róla felhő,
a napot is ritkán látja,
mégis zöldell minden fája.
Ha az erdő futni tudna,
vihar jöttén tovafutna,
de nem futhat, mert a fészkek
futtában mind leesnének.
Madarait némaságra,
kárhoztatná bujdosásra.
Milyen erdő az olyan, hol
még egy árva madár sem szól.
Móra Ferenc: A cinege cipője
(részlet)
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Cinke az ágon(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Cinke az ágon
(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Jékely Zoltán: Városvégi gesztenyefasor
Sohase látott gesztenyefasor!
A lámpafény megaranyozza,
monumentális és komor,
sötétbe fut, nincs vége-hossza.
Lombok alól a szél lehozza
gyermekkori őszök szagát:
jaj, régi, sétatéri fák,
kőris, fenyő, juharfa, bodza!
És az az út, a városvégen, ott,
keréknyomával erdőnek futott,
s amint homálya nőtt, szűkült az éke,
s belehasított a vadas sötétbe.
Thándor Márk: A föld gyermeke
Tükrök potyognak az égből,
áldott, apró cseppek.
Lehullva vizi folyammá lesznek.
Anyjuk a felhő, apjuk a szellő,
egyre több a kicsi tekergő.
Fogocskáznak, kergetőznek,
földre hullva levetkőznek.
Levetkőznek, szeretkeznek,
önkivűlten hemperegnek.
Hemperegnek, elvegyülnek,
a tömegben elmerülnek.
Elmerülnek, s itatnak,
növényeket fakasztnak.
S végűl anyaként élnek,
a föld gyermekének.
Kányádi Sándor: Fától fáig
(részlet)
Fától fáig a sűrűsödő alkonyatban
fától fáig lopja magát a gyermek
Én istenem csak vissza ne
csak ne gyalog kellene
csak le ne menjen a nap a tisztásról
legalább a csengettyűt hallanám
Meg-megtorpan futásra készen
kis szíve mint a mókus szökne bújna
borzongó nyárfalevelek közé de
hol vannak már a nyárfák hűtlenül
ott maradtak a tenyérnyi tallérnyi
fillérnyi tisztáson
Visszafelé majd
sörényébe markolok Vágtába jövök
csak addig a vastag bükkig ha még
az innen számított ötödik fáig
Kányádi Sándor: Rekviem egy erdőért
(részlet)
a tekintet még
keresi
keresi még
az erdőt
kisemmizett
madár
nap és hold
láthatja immár
amit csak a halál
s a szerelem
kitakart völgyek
hajlatok
Kányádi Sándor: Hallgat az erdő
(részlet)
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.
Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Lászlóffy Aladár: Az erdő
Az erdő itt volt, mindörökre itt,
itt élte át a szelek éveit.
Öt fa lobog, mint öt nagy köpenyeg
az égre-rajzolt betyárok megett.
Jékely Zoltán: Tasso tölgyfájához
(részlet)
Vén, korhadt rönk, te láttad még a Költőt,
ki valaha sátrad alatt pihent;
itt ült biz ő, a gáncstalan lovag,
ki égő fáklyaként hordta szivét
városokon, tartományokon át
és ciprusos nagy útakon, hol
gyilkosok és hercegnők lesve-lesték –
Vén, korhadt rönk, akár szobra lehetnél!
Ilyen volt ő is, a hamvába hullt,
roskadt poéta, akit egy napon
alád illesztettek a jó csuhások,
tápláltak tejjel, mézzel és kenyérrel,
s közben fülébe csintalan harangszó
s növendék gyermekek kórusa csengett.
Jékely Zoltán: Körtefák csodája
Palánktalan, kihalt gyümölcsösök
alkonyi csendje csalt a tarka gyepre,
melyen bucskázva, szökve, hemperegve
hancúrozott az odaüldözött
levélsereg. A körtefák között
szél vinnyogott, s mint csonkaszárnyu lepke,
egy-egy veres levél indult lebegve,
és elkalimpált a fejem fölött.
S a testem lassan átalöltözött:
két hosszu lábam egybenőtt s a hegybe
ezeragancsu gyökeret döfött.
Fanedv lett testem mindenféle nedve,
fa voltam már a körtefák között,
s még most is ott vagyok boggá meredve.
Ady Endre: A platán-fa álma
(részlet)
Két lábam elhűlt s szétbomolt
Gyökerekként a mélybe szállva
S itt állok a fehér mezőn,
Mint árva platán-fa.
Girhes, szomorú derekam
Szökkenve büszke lombot ontott,
Lombom a felhőket veri
S elhagytak a gondok.
Jékely Zoltán: Nyírfa
Amint a fák között a nyírfa legszebb,
s színe a színek anyja: hófehér,
évszakjaim közül egyik se tetszett
úgy még nekem, ahogyan ez a tél.
S most úgy tűnik: múltam, e hosszu tegnap,
nagy téli nap volt s véget sosem ér;
a nyár csupán két-három szép meleg nap,
a tavasz átsuhamló déli szél…



Fatönk - A Tóth Árpád sétány fái (Fotó: Vimola Ágnes)

Fatönk - A Tóth Árpád sétány fái
(Fotó: Vimola Ágnes)

Kányádi Sándor: Téli erdő…
Téli erdő vagyok.
Éheznek bennem
őzek és farkasok.
Orkán gyötör, vihar
ropogtat csontos
ujjaival.
Minden ágam recseg:
most gondolom ki
a rügyeket.



Évgyűrűk (Fotó: Vimola Ágnes)

Évgyűrűk (Fotó: Vimola Ágnes)

Csoóri Sándor: Természet és líra
(részlet)

Megyek a mélyúton föl a zámolyi szőlőhegyre. A magas partoldalakról csihatagos bokrok hajolnak fölém s tartanak árnyékot. Itt-ott egy-egy elbitangolt meggyfa, szilvafa és diófa lombja is begomolyog az út fölé, s ettől még sűrűbb, még áthatolhatatlanabb a zöld boltozat. Az az érzésem, hogy nem is közönséges dűlőúton kaptatok fölfelé, hanem egy szelíden kanyargó zöld barlangban, ahová csak hellyel-közzel szüremlik be kevéske napfény.

Bessenyei György: Rómának viselt dolgai
(részlet)

Bé hozza ez Uralkodó a Vallással való tévelygéseket. Tsudákra botsátkoznak; a madár repülésrül mindenféle esetekre jövendöt huznak; mintha a sasnak fellegek közt koválygó szárnyait hozhatná különös fordulásokba az, mit én, a szobámba tsinálok, vagy még ez után végezni fogok. Mitsoda közösülés által érezze meg a madár azt, a mi még nem tselekedet, nem dolog; és a halgató setétségbül, hova tsak e Világ Istene lát, a valóságnak sorjára magát még fel nem atta? Magad nem tudod, hogy esztendőnek el folyása alat mitsodás eseteid lesznek, de a madarak repülő szárnyain eseteidet olvashatod.

Eötvös József: Magyarország 1514-ben
(részlet)
XVII

Helyzetünkkel minden változik körülöttünk; nemcsak barátaink, mire a XVI. században csaknem annyi példa volt, mint napjainkban, de minden egyéb is. Ha szívünket bánat gyötri, a madarak éneke rögtön szomorúbban hangzik; kutyánk szemében mintha résztvevő keservet vennénk észre, s maga a természet komolyabb színt ölt magára. A fák árnyéka sötétebb, az esti szellő bánatos fohászokban lejt az ágakon át, u csermely zokogva halad köves ágyában, – mintha sötét fátyol boríttatott volna látkörünk fölébe, mely az egésznek bájló színezetét egyszerre eltakarta.

Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
(részlet)
Napfény és holdfény

A Kőrös-sziget nyárfái most hányják virágjaikat; szép májusi idő van. Áldott meleg eső után a buja zöld fű sárgul, kékül a virágtól; valahol a fákon túl a kasza fenése hangozik; ott már kaszálnak is.

Az egész Kőrös-sziget egy kis elzárt paradicsom, költői kedélyű uraság nyaralótanyája a fák életbiztosító intézete, hol fejsze nem éri gyökereiket soha; nincs egyéb feladatuk, mint lombot hozni, árnyat vetni, madaraknak otthont adni. S ha van közöttük egy-egy rokkant, kinek dereka tört, karja facsarult a zivatarban, azt sem bántják; nyugdíjba van már téve; szabad neki elmulasztani a kivirulást; ha elszáradt, ha elkorhadt, majd bezöldelli a körüle tekergőző vad komló; téli zöld repkény. Az öreg fát nem vetik a tűzre.

S a fák alatt mintha madarak szentegyháza volna. Lakója van minden bokornak; vándor rigó, fülemüle ott találja tavasszal a fészkét, ahol ősszel hagyta, s dalával, füttyével hirdeti a meleget s szerelmet.

Jókai Mór: Az arany ember
(részlet)
A „Senki” szigete

Egy rendezett kert, valami öt-hat holdra terjedő, nem sorba, de szabályosan csoportokba ültetett gyümölcsfákkal, amiknek ágait földig húzza édes terhük. Aranyló, pirosló gyümölccsel rakva alma- és körtefák; a szilvafák minden faja, mintha rózsa- vagy liliomcsokor volna a ragyogó gyümölcstől; a fűben a láb előtt terítve hever a lehullott fölösleg fölszedetlen. Közbe egész bozótot képez a málna, ribiszke és köszméte, s a terebély fák hézagait aranyszínű lecsüggő gyümölcságaival tölti be a cidoni alma, a birs.

Ösvény nincs a gyümölcsfa-labyrinthban; fűvel van a fák alja benőve egészen.

Hanem ahol a fák közül kilátni, ott egy virágos kert hívogat a közelebb jövésre, az is csodálatos mezei virágokból összegyűjtve, miket a szokott kertekben nem találni, a sötétkék csengettyűkék csoportjai, a selyemtermő krepin fényes gubanctokja, pettyes turbánliliomok; az alkermes vérfürtei, a gyönyörű ophrisok pillangótermő virágaikkal, valami csudálatos úton kerti virággá nemesítve, tanúskodnak emberi lény közellétéről. Elárulja azt végre maga a lakhely, amelyből a füst előjön.

Réber László: Kicsi? Nagy?
(illusztráció)
Pálmafák Balin (Indonézia)(Fotó: Konkoly-Thege
                        György)

Pálmafák Balin (Indonézia)
(Fotó: Konkoly-Thege György)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal