JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2014. szeptember 19.Névnap: Vilhelmina, Dorián
    
 
Hónapok
FEBRUÁR 25. – A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA
 
A kommunizmus áldozatainak emlékműve (fotó: Legeza Dénes István)

A kommunizmus áldozatainak emlékműve
(fotó: Legeza Dénes István)

Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁt. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.


A Terror Háza Múzeum honlapja
Magyar Tragédia 1945
Makovecz Imre – Péterfy László: Emlékmű

Fekete Sándor: Hungaricus
(részlet)

Az egész átalakulás a megszállók parancsára ment végbe, felülről, kényszer és hihetetlenül álnok hazugságok segítségével. (Jellemző példa: az ország legnagyobb pártjának vezetőjét, a nemzetgyűlés mentelmi jogot élvező tagját az oroszok elrabolták s 9 évvel később engedték haza egy rabtáborból. Hogy Kovács Béla mennyire ártatlan volt, azt eléggé mutatja az az udvarlás, amelyet most Kádárék részéről élvezhet, akik vele szeretnék feldíszíteni és nemzetiszín pántlikával felcicomázni meztelenül idegen kormányukat.) Magyarországon a szocializmust nem egyszerűen erőszak és bürokrata apparátus segítségével kezdték építeni, hanem jórészt idegen erőszakkal, idegen mintára szervezett apparátussal, a hiányzó belső erőket kezdettől fogva külső erőkkel pótolva. Itt van minden dolgok gyökere.

Lengyel Balázs: Az aktatáska
(részlet)

Aztán nem tudom, hogy mi történt, talán az elvtársak mégis meggondolták magukat, 1945 nyarán mégis beengedték a kisgazdapárt részéről a belügybe államtitkárnak Kovács Bélát.

Tárgyaltam vele többször is. Én voltam az egyik osztályvezető. Nem mondhatok mást kapcsolatunkról, előzékeny, jó szándékú ember volt.

Mindjárt kiderül, hogy mennyire.

Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála
(részlet)

De az újak közül talán csak Kovács Béla neve kelt osztatlan örömöt és várakozást. Kovács a Kisgazdapárt főtitkára volt, népszerű parasztpolitikus, aki nem volt hajlandó behódolni Rákosiéknak. Összeesküvéssel vádolták meg s mikor a Kisgazdapárt nem egyezett bele, hogy képviselői mentelmi jogát felfüggesszék s így bíróság elé állítsák, az oroszokkal hurcoltatták el. Évekig raboskodott a Szovjetunióban s csak pár hónapja tért haza, betegen. Soha nem piszkolta be magát semmivel; töretlenebb múlttal állhatott a nép elé, mint a vele egy pártból való Tildy Zoltán, aki most ugyancsak bekerült a kormányba.

Nagy László: Életem
(részlet)

59-ben képszerkesztő lettem az Élet és Irodalomnál. Ez év márciusában anyám vidám levelet írt, így kezdte: „Iszkáz elesett.” Vagyis beállt a téeszbe. Megörültem, hogy simán történt. Az ötvenes évek elején egy Vas megyei rokonunk fogaival fizetett konokságáért. Beszámolt anyám, hogy a férfiak danolászva mennek a mezőre, köztük apám is. Nem csodálkoztam: a közös munka nem új nekik, mindig összesegítettek. Magnóval indultam haza, de akkorra elcsempült a szájuk. Három faluból három elnök a tagok háta mögött összevonta a téeszeket. Magam is fölháborodtam. (Eljártam ügyükben Pesten, de a házasságot nem lehetett fölbontani.) Szép szóval mégis megnyertem őket: énekeltek a magnószalagra. Akkor vettem föl egy szép regölést is. De akire legjobban számítottam, apám nem énekelt. „Nem íneklek ennek a világnak!”

Alekszandr Szolzsenyicin: Hogyan mentsük meg Oroszországot? Töprengések
(részlet)

Egy társadalom erejének vagy erőtlenségének a meghatározója mindenekelőtt a lelki élet színvonala, és csak másodsorban az iparé. A piacgazdaság, sőt még az általános jólét sem lehet önmagában az emberi lét koronája. A társadalmi viszonyok tisztasága fontosabb, mint a bőség. Ha egy nemzet lelkierői elapadnak, nincs az a tökéletes társadalmi berendezkedés, nincs az az ipari fejlettség, amely megmentené a pusztulástól. A korhadt, odvas fa előbb-utóbb kidől. Minden lehetséges szabadságjog közül óhatatlanul a lelkiismeretlenség szabadsága tör az élre: nem lehet se betiltani, se törvényekkel megzabolázni. A társadalom tiszta légkörét, sajnos, nem lehet a jog eszközeivel megteremteni.

E háromnegyed évszázad legszörnyűbb öröksége a lelkek szétrombolása.

Rettenetes, hogy a züllött vezető osztály – a sokmilliós párt- és állami nómenklatúra – nem volt hajlandó önként lemondani egyetlen megkaparintott privilégiumáról sem. Évtizedeken keresztül élt lelkiismeretlenül a nép nyakán, és ezt szeretné tenni továbbra is.

Vajon van-e akár egy is az egykori hóhérok és zsandárok közül, akit megfosztottak funkciójától, érdemtelenül szerzett magas nyugdíjától? Halálukig kényeztettük Molotovot, ma is körülajnározzuk Kaganovicsot, s még sokakat. Németországban az ilyeneket – de még a kisebb halakat is – mind bíróság elé állították, nálunk meg épp ellenkezőleg, manapság ők fenyegetőznek bírósággal, és van, akiknek ma – ma! – állítanak emlékművet, mint Berzinnek, a gonosztevő csekistának. Ugyan már, még hogy megbüntetnénk az állami bűnözőket? Még hogy akár a legkisebb megbánást is tanúsítanák? Legalább a nyilvánosság erkölcsi ítéletének alá kellene vetni őket… De nem, úgy látszik, mi már csak így fogunk tovább araszolni…

És mi van a glasznoszty és a peresztrojka dicső mozgatóerőivel? E divatos szavak mellől hiányzik a megtisztulás szó. Így aztán nem csoda, hogy az új nyíltságban megnyíltak mindazok a tisztátalan szájak is, amelyek évtizeden keresztül szolgálták ma totalitárius rendszert. A mai nyíltság minden négy dalnoka közül három a Brezsnyev-éra talpnyalója volt, de vajon melyikük vezekelt saját bűneiért ahelyett, hogy az arctalan „pangásra” szórta volna átkait? Az egyetemek humán tanszékein ma is öntelten hirdetik ugyanazokat a hittételeket, amelyekkel évtizedeken át butították a hallgatókat. Az úgynevezett művelt emberek tízezreit fertőzte meg a képmutatás, a gerinctelenség, és mi senkitől sem várunk bűnbánatot, ezt az egész lelki gennygócot cipelnünk kell magunkkal a jövőbe?

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
(részlet)
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
Faludy György: Búcsú Recsktől
(részlet)
Zárószót kértek tőlem? De mondjátok, mely titkot
hoztam magammal Recskről, amelyet ti nem tudtok?
Én nem szólhatok másként, csak a magam nevében:
tegyetek tanúságot, ha igazat beszéltem!
Nagy László: Téli krónika
(részlet)
Ez a télidő csahos volt,
vén kapitányként parancsolt.
Cingár szabóval kisólban
kecskét öletett titokban.
Csúffá tette a lányokat,
mert bizony nem a szájukat,
de az orrukat föstötte,
mint a bohócé, vörösre.
Parancsolt erős és vérmes
nőnek is: legyen szemérmes,
vastag rongyok és nagykendő
fedjék, mi szép és kelendő.
Nagy László: Bolyongó
(részlet)
Azért futok, mert rettegnek tőlem,
mint vihart keltő garabonc-deáktól,
pedig a fejem érettük törtem
s vérüktől vérem el sohase pártol.
Röpíts, te állat, szinte már ríkat
szülőhelyemnek szótlan konoksága!
Nem tudja még, hogy megvetem mindazt,
aki méreggel készti jobb sorára.
Ó, mikor érünk arra a tájra,
hol zene zeng s a tűz pirosbort forral?
Mert az én szívem most igen árva,
már társalogna muzsikával, borral.
Nagy László: Aszály
(részlet)
Szép lesz a termés, – szól a tudósító.
Ó, de szeretném buktatni a földre,
kemény földünket hazudozó szája
 
hadd csókolgatná!
Rossz lesz a termés, szép csak ez a kűzdés,
nem a bőségért: a megmaradásért.
Szívét az ember dacosabban hordja
 
aszályos földön.
Koncepciós perek az 50-es évek Magyarországán
(összeállítás)
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának honlapja


A terror háza - Budapest (Fotó: Legeza Dénes István)

A terror háza - Budapest (Fotó: Legeza Dénes István)

Faludy György: Börtönversek 1950-1953
(részlet)
Jegyzet

Az itt közölt verseket 1950 és 1953 közt csináltam az Andrássy út 60. pincéjében, Kistarcsán és az ÁVO recski büntetőtáborában. A „csináltam” igét azért használom, mert Rákosi börtöneiben csakúgy, mint Hitler megsemmisítő táboraiban, papír és írószer nem állt a rabok rendelkezésére. Így ezeket a verseket „fejben csináltam”, jelentős részüket sötétzárkában. Egyedül a Búcsú Recsktől című költeményemet írtam már szabadlábon, papírral és asztallal magam előtt.

[...]

Legfőbb gondom az volt, hogy verseimet emlékezetembe véssem; eladdig mindig szenvedélyemnek ismertem a más verseinek megtanulását, de a magaméit figyelmen kívül hagytam. Ha az első négy sort elkészítettem, elmondtam magamnak nyolcszor-tízszer; a következő négy sorral ugyanezt tettem, aztán a nyolcat ismételtem ötször-hatszor, és így tovább, míg a napi, átlagos 40 sor penzummal elkészültem. Reggelenként felmondtam magamnak mindazt, amit addig írtam: száz sort, ötszázat, ezret. Közben megelégedéssel nyugtáztam, hogy börtöncellában, de kivált sötétzárkában vizuális fantáziám legalább kétszer akkorára nőtt, mint amilyen a szabad életben volt; az éhség okozta állandó kóválygás és szédülés logikámat – melyre, Wittgensteinnel szólva, senkinek sincs sok szüksége, de költőnek egyáltalán nincs – ugyan elfújta, de intuíciómat megnövelte és – ezt már régebbről tudtam – halálfélelmem hozzásegített, hogy a tőlem megszokottnál tűrhetőbb verseket csináljak.

Zalán Tibor: Ékezet. Apámnak

(Huzella Péternek, aki akkor hét éves volt)

Arra a napra még azért is emlékezem,
megakadt a szemem egy furcsa nagy ékezeten
persze nem az volt, csak a szemem csalta meg akkor az este
a magasban lengett egy akasztott ember, s a teste
lábánál fogva lógatták fel még délután
láttuk, hogy ütötték, tombolt a nép Óbudán
aztán elvonszolt valaki onnét-most menj haza gyermek-
és én rohantam utcákat és énbennem harangok vertek.
Apám az ablaknál állt és kifelé bámult,
Olyan volt, mint aki éppen a holdra kirándult.
Én meséltem, meséltem, ő pedig semmit sem értett
És nem értettem én sem, hogy miért nem néz rám és miért nem kérdez.
Később még átjött a szomszédék lánya a Klára,
Valami húst hozott, s kevés kenyeret vacsorára.
Apám csak morgott, csak morgott,
Hogy azok is emberek voltak,
Bár rohadtak, szemetek, most mégis csak emberi holtak.
-Tudod, a lényeg, hogy ne alázz meg soha senkit.
-fel-alá járkált és a végén csak kibökött ennyit
és hallottuk messziről dübörgőn jönnek a tankok,
ő leült, s a zongorán leütött pár fáradt hangot.
A csillagos tankok csak jártak az utcákon át,
Én láttam, hogy belőtték szemközt a ház ablakát
És emlékszem anyámra, sápadtan könyörgött akkor
Hogy ne állj már közel az ég szerelmére az ablakhoz!
Később apámnak mégiscsak meggyűlt a baja velük,
Hogy munkástanács, meg ő azért ott volt mindenütt.
És sokáig hallgatott otthon a nagy fekete zongora,
S mi féltünk, hogy nem talál vissza már hozzá-hozzánk soha.
Arra a napra én épp nagyon emlékezem.
Csak jártak a csillagos tankok lent nagy mérgesen,
És olyanok voltak, amilyennek őket elgondoltam,
De nem tudtam örülni. Riadt és megbántott voltam.
1956
(gyűjtőoldal)
KOMMUNIZMUS
(gyűjtőoldal)
Kommunizmus
(rovat)
Az 1956-os Kossuth téri sortűz emléktáblája (fotó: Legeza Dénes
                        István)

Az 1956-os Kossuth téri sortűz emléktáblája
(fotó: Legeza Dénes István)

A Terror Háza
(fotók)
Arthur Koestler
Szoborpark – A kommunista diktatúra gigantikus emlékművei
Máthé Zsuzsa: Egy ferences szerzetes tragédiája
(tanulmány)

Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála
(részlet)

A feleségét, a lányát, az unokáit csak hónapokkal a kivégzése után engedték vissza Magyarországra a romániai deportációból. Hivatalosan senki sem közölte velük a kivégzést. Román őreiktől tudták meg.

Hazaérkezése után a feleségének egy csomagot kézbesítettek. Nagy Imre holmijai voltak benne. Egy váltás ruhája, inge, órája és egy karikagyűrű. A gyűrűről kiderült, hogy sárgarézből van: valaki kicserélte a halott aranygyűrűjével.

A cvikkere nem volt a csomagban. Lehet, hogy a vallatás idején meglökték vagy megütötték, és akkor eltörött. Lehet, hogy a kivégzésnél tört el. Az is lehet, hogy valaki őrzi. Emlékként. Ereklyeként.

Méray Tibor: Emlékbeszéd Nagy Imre sírjánál
(részlet)

Ha Te, és mindazok, akiket ma Veled együtt temetünk, bűn nélkül valók voltatok, mint ahogy azt mi mindig tudtuk és vallottuk, s mint ahogy azt ma kivégeztetőid hatalmának közvetlen örökösei maguk is beismerték, ha a vádak koholtak, a terhelő tanúvallomások hamisak, a perek koncepciósak voltak, akkor azok, akik bitófára küldtek Téged, Benneteket, nem egyebek közönséges gyilkosoknál. Sokan közülük ma is élnek, köztünk járnak, bearanyozott nyugalomban élvezik elvesztett hatalmuk megőrzött kiváltságait. Méltatlanok volnánk Hozzád, ha bosszúállást vagy gyűlöletet hirdetnénk. Legyen büntetésük az ’56 óta most először újra összeforrott nemzet megvetése, legyen büntetésük az, hogy megélték, láthatják, hallhatják azt, ami ma történik, legyen büntetésük az, hogy illúzióik szétfoszlottak és előre sejthetik a jövő nemzedékek még megíratlan történelemkönyveinek ítéletét felettük.

Kertész Imre: Táborok maradandósága
(részlet)
megközelítés

Tisztelt barátaim, már befejezem. Még egyszer le akarom szögezni: nem volt célom – nem is lehetett, mert értelmetlen lett volna –, hogy a náci és a szovjet táborok egyezéseit, különbségeit mérlegeljem. A szenvedésre nincsen mérce, az igazságtalanságnak nincsen fokmérője. A Gulagot is, a náci táborhálózatot is egyazon célra hozták létre, és hogy céljukat betöltötték, arról az áldozatok milliói tanúskodnak.

Szovjet Gulag honlap
Szorakész honlap
Alexandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
(regény)
Alexandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
(hangoskönyv)

Memento 1945-1956 - Budapest, Újbuda (Fotó: Legeza Dénes István)

Memento 1945-1956 - Budapest, Újbuda (Fotó: Legeza Dénes István)


Memento 1945-1956, részlet - Budapest, Újbuda (Fotó: Legeza Dénes István)

Memento 1945-1956, részlet - Budapest, Újbuda (Fotó: Legeza Dénes István)

Lakatos István: Harmincöt év után
(részlet)

Ami a dokumentumokat illeti: emberöltőnyi idő után úgy látom, minden általam leírt és vizsgálótisztemtől lejegyzett szavamat vállalhatom ma is. Ide kívánkozik azonban: szövegeimnek irodalmi értéke nincs, ha dokumentumértéke van, erkölcsi lehet is.

Jobbára igen primitív emberekkel álltam szemben. A hangvételt szándékosan leegyszerűsítettem; amit meg akartam értetni nyomozótiszttel, bíróval, ügyésszel: szinte szájukba rágtam. A valamennyire már árnyaltabb közlendőt, az események bonyolultabb elemzését föl se fogták volna. Saját szavaimat, mondataim iróniáját a kihallgatási jegyzőkönyvek a lejegyző szellemi szintjén adják csak vissza, úgy-ahogy. Ezenkívül bizonyos taktika is vezérelte úgynevezett védekezésemet, innét mondandóm szándékoltan naiv tónusa, holott naiv akkortájt rég nem voltam már. Tudtam, sokat kell beszélnem, hogy az a hit andalítson vizsgálótisztet, bírót, ügyészt: mindent és őszintén feltárok; ugyanakkor ügyeltem rá, amit mesélek, jelentéktelen legyen lehetőleg, a felszín felszínén maradjon, főleg pedig senkinek se ártsak vele.

Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia
(részlet)

De ez nem így van. Mert jó, rendben, hogy meg vagyok félemlítve, de hát én vagyok megfélemlítve, nem valaki, akit csak úgy minden további nélkül megvethetek és sajnálhatok szeretetből. Mi lesz velem? – ez a baj. – Emlékszem, egy ízben az Andrássy úton sétáltam, a 60-as szám előtt rosszkedvűen, de azért közömbösen, de azért gyorsítottam, amikor egy indulni készülő, nagy, fekete, osonós autó ablaküvegében megláttam iszkolni magamat, a próza iszkolása, mondottam rögvest magabízón a szívemben, most, hogy leírom, ugyanúgy dünnyögöm magam elé a szavakat, a próza iszkolása, érzem ajkam akkori mozdulását… És akkor, hirtelen, nézve a járdát, az jutott eszembe, hogy nyilván itt sietett nemrég valaki, egy valaki a munkahelyére, a 60-as szám alá, megcsuszogattam a lábam, s komisz rémület ébredt bennem arra a gondolatra, hogy így keverednek a lábnyomaink… és akkor tovább… hogy a levegő… hogy ugyanazt a levegőt szívjuk… sőt… talán épp, amit ő ki, azt be én vagy fordítva… rettenetes. Azért ez a testvériség túlzás. Mégiscsak van gyilkos meg van áldozat. Elég. Az író tetszhalála: az okoskodás. Lovasnemzet vagyunk: szőrmentén gondolkodunk.

Mészöly Miklós: Noteszlap III.
(részlet)

Egykori vízió: május elsejei díszfelvonuláson óriási muskátlibokrok sorakoznak a díszemelvényen, mint az Andrássy út 60. lefüggönyzött ablakaiban. És integetnek.

Konrád György: Ideje van a kimondásnak és ideje van a formálásnak
(részlet)

Én, mióta az eszemet tudom, azt tapasztaltam, hogy a történelemhez nem elég Hitler vagy Sztálin, hanem kell hozzá szinte mindenkinek a közreműködése. Mert a történelem teljes egészében akciókból áll, végtelen számú akcióból, amelyek egy rendszert működésben tartanak. Mindenki csinál is valamit azon kívül, hogy szenved. Csinál valamit, ami a rendszer működésébe beleilleszkedik, ami kell hozzá. Például: az állampolgárok kilencvennyolc százaléka álválasztásokon elmegy szavazni. Noha tudja, hogy mi van, úgy tesz mégis, mintha ez valami komoly esemény lenne. Miért szavaz igennel a túlnyomó többség? Mert fél, hogy ha nem jelentkezik a szavazóhelyiségben, az rossz pont, amelyet valahol számon tartanak. És ez a feltételezés nem volt alaptalan. A kilencvennyolc százalék komoly arccal, barátságos mosollyal törvényesítette a paródiát. Miért nem szökött meg a katona, a fogoly? Miért engedelmeskedtek a zsidók? És miért nem tiltakoznak az erdélyi magyarok? Miért bénulnak meg az elnyomott kisebbségek? És miért hallgat az elnyomott többség? Miért állt fel mindenki (a tapsot legalábbis színlelve), amikor Sztálint és Rákosit éltették? És miért áll fel minden román állampolgár, nemzetiségére való tekintet nélkül, amikor Ceausescut éltetik? Hányan maradtak el a gyűlésekről, amikor muszáj volt ott lenni? A többség azt hitte, hogy fekete báránynak lenni rosszabb. Ez vitatható hiedelem. Az ellenállóknak komoly esélye van a megöletésre, de ha nem ölik meg őket, akkor a többieknél aránylag szabadabb emberekként élik az életüket, és jobban esik a szemükbe nézni. Aki ellenállt, az cselekedett is. De aki nem állt ellen, az is cselekedett, azt cselekedte, hogy nem áll ellen, hogy engedelmeskedik, betartja a játékszabályokat, nem szegi meg a számára legsérelmesebb jogszabályokat. Azt cselekedte, hogy befogta a száját. A nem-ellenálló azt cselekedte, hogy nem írta alá a tiltakozó ívet egy kolléga védelmében, sőt erkölcsileg is helytelenítette az aláírásgyűjtést. Többnyire azt csinálta, amit lehetett; néha egy kissé azt is, amit muszáj volt. Nem igaz, hogy nem voltak választásaink, nem igaz, hogy minden döntésünk meghatározott volt. Az elnyomottnak mondott társadalom közreműködik a saját elnyomatásában.

Rákosi Mátyás – Magyar életrajzi lexikon
(szócikk)
Rajk László – Magyar életrajzi lexikon
(szócikk)
Frideczky Frigyes: A jó Sztálin
(esszé)
Sztálin 1953–2003
(különszám)
Az „ellenforradalom reprezentációja”. Az 1956-os forradalom 40. évfordulója
(virtuális kiállítás)
Budapest, 1947. szeptember 6. Rákosi Mátyás beszéd az MKP nagygyűlésén, a Hősök terén, a „kék cédulás”választások nyomán kialakult kormányválság idején
(fotó)
Budapest, 1947. szeptember 6. Százezres tömeg követeli a Hősök terén, a „kék cédulás” választások nyomán kialakult kormányválság megoldását
(fotó)
Zala megye, 1947. június. Rákosi Mátyás megszemléli a gabonatermés minőségét
(fotó)
Budapest, 1947. augusztus 21. Rajk László belügyminiszter
(fotó)
A recski munkatábor külső felvétele
(fotó)
Ferihegy, 1979. június. Kádár János és Leonyid Iljics Brezsnyev csókja
(fotó)
A kommunizmus és a kereszténység
(virtuális kiállítás)
Békéscsaba, 1946. április 22. Rákosi Mátyás propaganda körúton a Viharsarokban
(fotó)
Budapest, 1949. április. A MÁVAG dolgozói csapatzászlót adományoznak az Államvédelmi Hatóságnak
(fotó)
1949. Péter Gábor az Államvédelmi Hatóság vezetője és Kádár János belügyminiszter, az Andrássy út 60-ban, az előbbi irodájában
(fotó)
Budapest, 1956. október 6. Özv. Rajk Lászlóné és fia, ifjabb Rajk László a Kerepesi temetőben, Rajk László és társainak ünnepélyes temetésén
(fotó)
Mérges, 1959. január 31. Termelőszövetkezeti község lett Mérges
(fotó)


Falmúzeum, Berlin (Németország)(Fotó: Konkoly-Thege György)

Falmúzeum, Berlin (Németország)
(Fotó: Konkoly-Thege György)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal