Jeles Napok - A Hortobágyi Nemzeti Park megalapítása

Szürkegém (A Magyarország jelentősebb vadjai c. diafilm részlete)

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A Hortobágy Európa legnagyobb szikes pusztája. Itt alapították meg Magyarország első nemzeti parkját 1973. január 10-én: a 81 000 hektár kiterjedésű Hortobágyi Nemzeti Parkot.

A Hortobágy sajátos földrajzi tájegység: tágas legelőterület, amely az egyik ősfoglalkozást, az állattenyésztést annak eredeti vonásaival együtt máig megőrizte.

Az 1999-től a Világörökség részeként számon tartott terület magában foglalja a Hortobágyon kívül a Nagykunság jelentős részét, valamint a vidék arculatát meghatározó építészeti emlékeket, mint például a Kilenclyukú hidat, a Hortobágyi Csárdát és a Pásztormúzeumot.

A Hortobágy hazánk egyik legmelegebb része. A napi hőingadozás nagy, a nappalok tikkasztóak, az éjszakák hűvösek. A tíznél több halastó mellett három észak-déli irányú, jelentősebb vízfolyást találunk a Hortobágyon. Természetes víz a pusztát középen átszelő Hortobágy folyó; a Keleti- és Nyugati-főcsatorna a nemzeti park peremén szállítja a Tisza vizét.

Különleges madárvédelmi rezervátumok és a négy bemutató területen – a Nyírőlapos-Nyárijárás pusztán, a Hortobágyi halastó környékén, az Egyek-pusztakócsi mocsaraknál és a Tisza-tónál – tanösvények segítik a látogatók számára az ismerkedést ezzel a különleges természeti értékkel.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998)

A Hortobágyi Nemzeti Park honlapja

Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez

(részlet)

Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az Isten homloka.

Megállok közepeden s körültekintek oly elragadtatással, milyet nem érez a sweici az Alpeseken, milyet csak a beduin érez Arábia sivatagjaiban. Milyen szabadon lélekzem, mint tágul keblem!

Mennyivel hosszabb utat tesz itt a nap, mint máshol! Megmérhetetlen a láthatár, s olyan, mint egy kerek asztal, beborítva az ég világoskék üvegharangjával, melyet egy felhőcske sem homályosít. Gyönyörű tavaszi nap van.

Az útfélen itt-ott egy-egy pacsirta emelkedik fölfelé dalán, mint fonalán a pók.

Néhány lépésnyire az úttól csillog egy kis tó, szélén sötétzöld káka és világoszöld sás; mellette bibicek nyargalásznak búbos fejeikkel s a tó közepén nagyokat lép hosszu piros lábaival a melankólikus gólya.

Egy dülőföldnyire legel a gulya, hosszu botjára támaszkodva áll mögötte a gulyás és megemeli előttünk kalapját, nem szolgaiságból, mint a felföldi német és tót, hanem emberségből, mint magyarhoz illik.

Mik azok a T alakúak ott a távolban? Azok elszórt gémes kutak, de olyan messze vannak már, hogy karcsu ostorfáik nem látszanak.

Amott a látkör peremén a hortobágyi csárda, de nem a földön, hanem az égen…oda emelte föl a délibáb. A csárda mellett a ménes, szinte a levegőben, mintha egy elfáradt darucsoport szállana. Kedves délibáb! úgy tartja ölében a tárgyakat, mint gyermekeit az anya.

Némán, merengve ül az ősnyugalom e térségen, mint tűzhelye mellett karszékében a száz éves aggastyán, ki az élet zajos napjait zajtalan szívvel gondolja át.

Mily egyszerű a puszta és mégis mily fönséges! de lehet-e fönséges, ami nem egyszerű?

Csikósok a pusztán (A Kecskemét-Bugac c. diafilm részlete)

Szinyei Merse Pál: Puszta gólyával

Képzőművészet Magyarországon

(festmény)

Móricz Zsigmond: A Hortobágy tavaszi lélegzete

(részlet)

Még az ember is dagadó tüdõvel lélegzik fel, hát még a tó s a tó minden lakója. Jobbról a távolban a végtelen puszta. Nincs már az országban sehol ilyen roppant kerekség. Itt is vannak a láthatáron tenyérnyi kis kerek-kerek erdõk, most is emelgeti õket a délibáb vize, úgyhogy legyezõnyi áttetszõ koronájuk – hiszen még a rügy se pattant – kiterjeszkedve úgy ing a szélben, mint pohárba téve a bokréta.

– Áp, áp, síjj, síjj, vü, vü! – a madarak rikoltoznak, megállás nélkül s szakadatlan. De miért oly nagyon jajgatnak? Az õsi hang a fájdalom hangja? A ma szülött már sírni tud? Ez a lét õseinek minden tudománya? Hiába jajgattok, tudom, hogy semmi bajotok, ha van, az a szorongás, hogy itt a tavasz, közeledik a boldogság, s ennek hangot kell adni. Szárcsák a nádasban, sikító szárcsák, a nád levelén a pici nádiveréb, de milyen ügyesen bujkál, s még ez se csiripel, ez is sír, síkit, sípol.

Petőfi Sándor: Az Alföld

(részlet)

Délibábos ég alatt kolompol

Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;

Deleléskor hosszu gémü kútnál

Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása

Zúg a szélben, körmeik dobognak,

S a csikósok kurjantása hallik

S pattogása hangos ostoroknak.