JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. augusztus 18.Névnap: Ilona
    
 
Hónapok
FEBRUÁR 27. – A CÉHRENDSZER FELSZÁMOLÁSA MAGYARORSZÁGON (1872:VIII.TC.) – 1872
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


Közismert, hogy a céhrendszer zártsága, monopolisztikus jellege már a XVIII. században is, de különösen a XIX. század folyamán mennyire akadályozta, illetve torzította az iparfejlődést. Felszámolására és a modern szabályozásra mégis csak a XIX. század utolsó harmadában került sor. 1851-ben már megtiltották új céhek alapítását, a legfontosabb iparok űzését hatósági engedélyhez kötötték. Az 1860-ban életbe lépett új iparrendtartás még mindig nem törölte el a céheket, de ajánlotta, hogy alakuljanak át ipartársulattá. Megtiltotta mindkét szervezetnek az iparűzés korlátozását, jelentősen csökkentette az engedélyhez kötött iparok számát, lehetővé tette, hogy az iparosok szabadon kereskedjenek a termékeikkel.

Valódi változást az 1872:VIII. tc. hozott, kimondva, hogy a törvény életbelépésétől számított három hónapon belül minden céhnek meg kell szűnnie. A szabad ipargyakorlás alanyi joggá vált. A iparosok „közös érdekeik előmozdítása végett” területi, illetve szakmai alapon ipartársulatot szervezhettek vagy a megszűnő céhek közös akarattal, vagyonukat megtartva átalakulhattak. Az ipartársulatok egyetlen komoly jogosítványa, hogy működtethették a békéltető bizottságot, amely az iparosok és segédszemélyzetük közti vitákat volt hivatva „kiegyenlíteni”. Alapszabályt kellett alkotniuk, a tagság önkéntes volt, azok is beléphettek, akiknek szakmája nem volt képesítéshez kötve. A törvény értelmében minden önálló iparos tarthatott tanoncot, alkalmazhatott segédeket. A tanoncot kötelező szerződésben rögzített feltételekkel kellett a szakmára megtanítania, iskolázásáról gondoskodnia, majd a tanoncidő elteltével az „igazságos bizonyítványt” kiadnia.

Nagy Beáta: Nők a kávésok és a kávéházi alkalmazottak között
(részlet)
Nők a kávéházakban

A kávésiparban dolgozó nők jogaival foglalkozó irányadó szabályozások egészen a 20. század elejéig csak az Ipartörvény keretében jelentek meg. Az 1872. VIII. tc. és az 1884. évi XVII. tc. egyaránt csak azzal foglalkozott, hogy milyen módon nyílik lehetősége az örökösnek férje halála után arra, hogy folytassa az ipart, esetünkben a kávéház működtetését, illetve hogy elvész-e ez a jog, ha az özvegy nő új házasságra lép. Az 1922. évi XII. tc. rögzítette, hogy az özvegyi jogon folytatott iparhoz nem kell külön engedélyt szerezni. Ezek a törvények rámutatnak arra, hogy a nőt a patriarchális alapon szerveződő társadalom csak mint férjétől (korábban apjától) függő személyt képes elfogadni. [15] Azok a (középosztálybeli) nők, akik valamilyen módon szabadulni akartak a társadalmi normák szorító kötelékei közül, és alkalmanként élni kívántak a törvény adta (merőben formális) jogaikkal, az őket körülvevő közösség megvetésére számíthattak, és rövid időn belül marginalizálódtak

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal