Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

Az első telefonvonal a Duna jobb partján épült meg a távíróvonal mellett, majd 1893-ban a Duna bal partján a másik vonal. Az összeköttetés építésekor már magyar cégek is nyújtottak be ajánlatot, mint az Egger és Társa, özv. Weimer Vilmosné, Teirich és Leopolder, Fischer Sándor cégek, valamint Neuhold János budapesti és két pécsi iparos Kocharics János és Kindl Ferenc, továbbá a kolozsvári Geng Ádám.  benyújtott pályázatokat a minisztérium 1889-ben értékelte, mely szerint a távbeszélőgépek „Fischer Sándornál a legjobb minőségben és a legjutányosabb áron lettek rendelve”. A szükséges Leclanche-elemek szállítására - Weimer Vilmos halála után özvegye - Weimer Vilmosné vezette cég ajánlatát találták a legelőnyösebbnek. Azonban Weimerné szakmai és üzleti jártasság hiányában egyedül nem tudta vezetni az üzemet, ezért egy év múlva eladta a bécsi Deckert és Homolka cégnek. A postai szállítások révén ez a cég jól fejlődött és később a svéd Ericsson tulajdonába ment át.

A másik nyertes pályázó Fischer Sándor cége 1881-től Siemens-Halske rendszerű tűzjelző berendezéseket, valamint vasúttársaságoknak telefon berendezéseket készített. Gyártási engedélyt nyert a bécsi Czeija és Nissl cég berendezéseinek gyártására. A pályázaton ezeknek a készülékeknek a szállítására tett ajánlatot.

A Budapest-Bécs telefonvonal építésénél az említett cégeken kívül rendelést kapott még a Felten és Guilleaume, a Percy és Schacherer, valamint a pozsonyi Bondy Ottó-féle kábelgyár.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék Phd-disszertációk (Antal Anikó))