Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A trianoni békekötés utáni időkben a nagy erdélyi bauxitlelőhelyek elvesztése miatt a hazai alumíniumipar fejlődése nyersanyag hiányában megtorpant. Intenzív ásványkutatással sikerült a Dunántúlon új lelőhelyeket fölfedezni, azonban ekkorra a gazdasági válság, a tőkehiány akadályozta a fejlesztések megindítását. Az 1930-as években egy leállított kis németországi timföld-hidrát gyár olcsó megvétele és Magyaróvárra telepítése, majd ugyanitt egy alumínium-kohó megépítése jelentette az első lépést az önálló hazai gyártás újonnan való beindításához. Ez a kis termelő kapacitás azonban nem nyújtott lehetőséget az egyre növekvő hazai és export igények kielégítésére. Az alumínium termékek iránti keresletet a háborús készülődés is fokozta, mivel a felvevő piacot főleg Németország jelentette. Időközben újabb bauxitbányákat is nyitottak, és 1940-ben a Magyar Bauxitbánya Rt. új, korszerű timföldgyár és alumíniumkohó létesítését határozta el. Az építkezés 1941 tavaszán kezdődött Ajkán, a bauxit lelőhelyek közelében és 1942. november 20-án a hidrátszűrés megindításával megkezdődött a termelés az új létesítményben. Még abban az évben 1100 tonna hidrátot szűrtek a körfolyamatban. A kalcináló kemencét december 18-án kezdték felfűteni. A háborús nehézségek miatt a termelés felfutása akadozott, a gyár 1944-ben is csak timföldgyártó kapacitásának 40%-át érte el.

Az időközben elhasználódott, korszerűtlenné vált, nem kellően fejlesztett gyár ma már csak kis részben üzemel, hulladékfeldolgozást folytatnak benne.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1992)